A március végi felmérésünk után most ismét megkérdeztük a lakáspiac szakértőit. Ezúttal célzottan arra voltunk kíváncsiak, hogy véleményük szerint mennyivel csökkenhetnek a lakásárak a különböző jogállású településeken a következő mélypontig és várhatóan mikor fog ez bekövetkezni, vagyis mikortól fognak ismét emelkedő pályára állni a lakásárak.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért foglalkozunk ilyen sokat mostanában a lakásárak változásával. Egyrészt, a mostani piacon a járvány miatt felgyorsultak a változások, másrészt már a tavalyi év második felében is látszódott, hogy véget érhet a 2014 eleje óta tartó rendkívüli áremelkedés, amit mostanra az utolsó negyedéves árindexek is bizonyítanak. Ehhez adódott most hozzá a koronavírus miatti bizonytalanság, így szinte mindenki egyetért abban, hogy az árak mérséklődése az előttünk álló időszakban is folytatódhat, a kérdés csak az, hogy az egyes településeken és különböző kerületekben mekkora lesz mindez.
A megkérdezett szakértők között volt:
Balogh László - Ingatlan.com,
Incze Zsombor - Takarék Csoport,
Kricsfalussy Tamás - Metrodom,
Sápi Zoltán - Eltinga, Budapesti Lakáspiaci Riport,
Valkó Dávid - OTP Ingatlanpont
és a Portfolio Ingatlancsapata
Mi lesz a lakásárakkal az előttünk álló évben?
- A cikkből kiderül, hogy mikorra várják az elemzők a lakásárak következő mélypontját.
- Mekkora árcsökkenés várható a különböző jogállású településeken.
- Melyik budapesti kerületekben lehet erősebb és melyekben lehet enyhébb a visszaesés.
Kedves Olvasónk!
Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés
2 223 Ft / hónap
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái