Előfizetői tartalom

Új lakást vennél? - Ennyiért teheted meg Budapest különböző kerületeiben

Portfolio
Tegnapi cikkünkben elmítettük, hogy az új lakások áremelkedése a téli hónapokhoz képest megállt Budapesten, most viszont kerületenként is megnézhetjük, hogy milyen változások mentek végbe az árakban az elmúlt hónapokban. A legdrágább 1,97 millió forintos négyzetméterárral az V. kerület lett, míg a legolcsóbb továbbra is a XXIII., ahol most először lépte át a 600 ezer forintos szintet a négyzetméterár.

Míg a téli hónapokban a visszaállított 27 százalékos áfa hatására több helyen azonnal átárazták a projektek lakásait, az azóta eltelt időszakban a stagnálás jelei látszanak. A budapesti kerületek árak szerint három fő csoportra oszthatók. Az első csoportban - amelybe 6 kerület tartozik - lévő kerületek új lakásainak árai jellemzően meghaladják az 1,2 millió forintot négyzetméterenként. A második csoport - 5 kerület - lakásai az 1 millió forintos négyzetméterárat közelítik, míg a harmadik csoportban lévő kerületekben - 12 kerület - 800 ezer forint alatt maradnak az árak.

A legdrágább az V. és a XII. kerület lett, előbbiben a 2 milliót, utóbbiban az 1,8 millió forintot közelíti az új lakások átlagos négyzetméterára. A II. és az I. kerületben enyhe csökkenés után 1,5 millió körül van a négyzetméterár, míg a VI. és a VII. kerületben ugyancsak minimális, 5 százalék körüli csökkenés után 1,3 millió forint alá csúsztak vissza.

A második csoportban a III., a XI. és a XIII. kerület mindegyikében az 1 milliót forintot közelíti az átlag, de a VIII. és a IX. kerületben sem marad el sokkal.

A cikkből kiderül:

  • Átlagosan mennyivel drágultak vagy lettek olcsóbbak az új lakások Budapesten a téli hónapok óta
  • Mennyibe kerül a főváros legdrágább és legolcsóbb új lakása
  • Hány fejlesztést érinthet a barnamezős területekre bevezetett 5 százalékos áfa

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés