szimpla bulinegyed romkocsma
Ingatlan

Bulinegyedből kulturális negyed? - Erzsébetváros önkormányzata és a vendéglátóhelyek csatája

Portfolio
Múlt héten fogadták el a VII. kerületi csendrendeletet, azóta a különböző oldalak, nézőpontok folyamatos egymásnak feszülése kezdődött el. A lakók örülnek, a vendéglátósok egy része őrjönk, más csalódott, megint mások kiegyeznek az új szabályozással. A befektetők, vagy aki a lakások hasznosításával foglalkozott ezen a környéken vélhetően aggódik, hogy ezek után is ugyanolyan forgalma lesz-e. Az index.hu egy beszélgetében kérdezte meg Niedermüller Pétert, a VII. kerület polgármesterét, valamint Zsendovits Ábelt, a Szimpla alapítóját. A polgármester egy nagy bejelentést tett Belső-Erzsébetvárosban pár héten belül jövő forgalomkorlátozásról is.

A beszélgetőpartnereket az index elsőként arról kérdezte, hogy miért pont most jelentették be a szabályozást. A VII. kerület polgármestere elmondta, hogy február végéig elkészült a rendelet, de a járványhelyzet miatt a kihirdetését elhalasztották. "Nem volt mozgástér, most már be kellett jelenteni."

Hozzátette azt is, hogy a rendelet 60 napos türelmi időt tartalmaz.

A Szimpla igazgatója elmondta, hogy a járvány mindent felülírt a vendéglátóiparban így a rendelet bevezetését nem mostanra időzítette volna, noha a 80 százalékával egyetért. Amivel nem ért egyet például az évenkénti felülvizsgálat (egy éve kapnak engedélyt a vendéglátóhelyek), amire nehéz alapozni egy beruházást, vállalkozást, hogy vajon következő évben el fogják-e fogadni a kérelmüket. 

Van még lehetőség finomhangolásra?

A polgármester elmondta, hogy a munkacsoport még nem fejezte be a munkáját. Természetesen van még lehetőség finomhangolásra. Lehetséges, hogy az egy éves felülvizsgálatát az engedélyeknek például két évre lenne szerencsésebb módosítani. Javaslatot kell tenni. 

Nem vagyunk az ellenségei a vendéglátósoknak, sőt meggyőződésünk, hogy ugyanaz az érdekünk egyes pontokban.

Szeptemberben újabb részletek derülnek ki a kormány rozsdaövezeti lakásprogramjáról.

Mi a vélemény a kritériumrendszerről?

  • illemhely ingyenessé tétele éjfél után a nem fogyasztó vendégek számára is

A Szimpla vezetője szerint ez egy felajánlás a vendéglátósok részéről, hogy ne a kapualjakat és az utcát válasszák jobb megoldás híján az ott tartózkodók. 

  • intézkedésterv a közterületi alkoholfogyasztás ellen

erre Zsendovits Ábel úgy reagált, hogy a 98 százaléka a közterületi alkoholfogyasztásnak például a dohányboltok előtt történik,

amikre nem fog vonatkozni az éjféli záróra a VII. kerületben.

  • A vendéglátós felelne azért, hogy ne vigyék ki a helyekről a vendégek az alkoholos italokat, akár műanyag pohárban. 

Zsendovits Ábel elmondta, hogy ha egy emberes bárról van szó, akkor is neki kell ügyelnie arra, hogy ne vigyék ki az alkoholt. "Ez teljesen vállalható" - mint mondta a Szimpla vezetője. 

Bulinegyedből kulturális negyed

A polgármester szerint a lakhatás is sokszor előkerül, ennek kapcsán elmondta, hogy morális szempontok miatt kell gondoskodnia kell az ottlakókról, akiknek nem feltétlenül jó, hogy 40 évi ottlakás után el kellett költöznie máshová. Beszélt arról is, hogy a minőségi turizmust szeretnék erősíteni, ehhez a közbiztonságot is javítani kellene. 

A polgármesterrel bejelentette:

Azt remélem, hogy a következő két hétben Belső-Erzsébetvárosban be fogunk vezetni egy nagyon szigorú átmenő forgalomkorlátozást október végéig. A Károly körúttól egészen az Akácfa utcáig, a Király utcától az Andrássy útig. Hurkos rendszerrel, mint az V. kerületben, bejöhetsz, de ugyanoda kivisz, mint ahonnanbejött az autó.

A polgármester elmondta, hogy ők is látják, hogy a turizmus visszaesése sok ottani vendéglátóhelyet is bezárásra kényszerített. A Szimpla vezetője szerint csak körülbelül 3 százalék azon vendéglátóhelyek aránya, akik az új szabályozás miatt tönkre mehetnek. 

Mit szeretnének a vendéglátósok?

Zsendovits Ábel szerint azt szeretné a többség, hogy valamilyen támogatást kapjanak, és valamelyest most levegőhöz juthassak. 

Portfolio Ingatlan Újlakás-kereső
Práter Park 2.

Práter Park 2.

1083 Budapest, Tömő utca 58.
56 db lakás
41 – 46 m2 alapterület
36.5 – 40 M Ft
Átadás:
2020. márc

Ajánlatot kérek

Címlapkép: MTI Fotó/Balogh Zoltán

Frankfurti tőzsde
bejrút200804
usa_zaszlo_2
who egészségügyi világszervezet
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Útikalauz kezdő befektetőknek.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Junior elemző, elemző

Junior elemző, elemző
2020. szeptember 2.
Járműipar: Új időszámítás, sokasodó kihívások
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
2020. szeptember 10.
Property Market RELOADED 2020
budapart, kopaszi, újlakás,