Előfizetői tartalom

"Ez nem egy újabb túlépített lakótelep lesz." - Indul Dél-Budán az 1300 lakásos gigaprojekt

A lakáspiac, nem kis részben az állami támogatásoknak is köszönhetően, éppen szárnyal, igaz ez a tranzakciókra, az új átadásokra, az árakra, és egy kis kimaradással az újonnan induló építkezésekre is. Az eddig itthon csak az irodaházairól ismert, ám máshol lakásokat is nagy számban fejlesztő belga Atenor, több éves előkészület után, most belépett erre piacra is, és egyből egy 1300 lakásos budai projekttel nyitnak. "Már 5-6 éve szeretnénk megszerezni egy jó lakóprojektet, nagyon sokat dolgoztunk ezen a kollégáimmal." - mondta Borbély Zoltán az Atenor Hungary ügyvezető igazgatója. A projekt bekerülési költségével, a várható kivitelezési díjakkal, a lakások árával, illetve a lakó- és irodapiaci folyamatokkal és nehézségekkel kapcsolatos legfontosabb kérdéseinkre pedig őszinte válaszokat kaptunk.

Bár az Atenor egy konzervatívabb szemléletű "biztonsági játékos" képét sugallja a Budapesten is aktív nagy ingatlanpiaci szereplők között, az irodák után most hirtelen itt egy óriási telek, melyre 1300 lakást tervez építeni. Mik azok a biztosítékok, amik alapján ezt egy jó befektetésnek látjátok? Az Atenor egy rendkívül prudens és nagyon körültekintően megtervezett...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés