pázmány, egyetem campus,
Ingatlan

Új egyetemi campus jöhet létre a belvárosban, a Magyar Rádió volt épületeiben

Portfolio
Jelentős fejlesztési program indult a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen - olvasható az egyetem honlapján. Miután tavaly az állam úgy döntött, hogy a Magyar Rádió korábbi épületegyüttesét átadja az egyetemet alapító Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának, a Pázmányon megszületett a gondolat, hogy a területi széttagoltság helyett a nyolcadik kerületben alakítanának ki egyetemi campust, ezért az év elején a piliscsabai területet az állam birtokba vette, és megindult a tulajdonba adási folyamat. Az előkészítő munkálatokat a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) irányítja.

Új egyetemi campust alakítanának ki a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A fejesztés kapcsán Becker Pál, fejlesztési főigazgató úgy nyilatkozott, hogy a belvárosi Szentkirályi utcában található a Pázmány központi épülete, ahol a Jog- és Államtudományi Kar működik, néhány száz méterrel odébb pedig, a Mikszáth téren található a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar épülete. A Magyar Rádió volt épületegyüttese szervesen illeszkedik ezekhez az objektumokhoz, így nem nehéz elképzelni egy néhány év múlva megvalósuló egységes egyetemi campus képét.

A campus megközelíthetősége kapcsán a fejlesztési főigazgató a kerékpárparkolókat és az egyre szaporodó környezetkímélő városi közlekedési eszközök parkolóját részesítené előnyben. A kezdeti álláspont szerint a campus nem adott volna helyet kollégiumnak, azonban a szakértő véleménye szerint egy szakkollégium jótékony hatású az egyetem életére az előadások befejezése után, így a jelenlegi tervekben már egy háromszáz fős kollégium is szerepel. A projekt keretében tervezett sportcsarnokot és az éttermet szeretnék megnyitni a külső érdeklődők számára is, ugyanis - véleménye szerint - akkor élhet az egyetem együtt a várossal, ha minél több szállal kötődik a környezetéhez.

Június 10-én Építőipar 2021 konferencia. Részletekért kattints!

Idén is keressük "Az Év Építőipari Személyiségét"! Ha az építőiparban dolgozol, és büszke vagy az eddig elért eredményeidre, esetleg egy kollégád eredményeire, jelentkezz, vagy jelöld őt a díjra. Részletekezen a linken.

Az előkészítő munkálatokat a BFK irányítja, míg a közbeszerzéssel az Óbuda-Újlak Zrt. mérnökirodát bízták meg, hogy mérjék fel és állapítsák meg, mennyiben hasznosíthatók a jelenlegi épületek, majd az egyetemmel és a BFK-val együttműködve határozzák meg azokat a funkciókat, amelyeket telepíteni kell erre a helyszínre. A kivitelezői közbeszerzési pályázat kiírása előreláthatóan 2023 második negyedévében várható.

A Budapest Campus-program mellett folytatódik a korábban Bródy projekt néven megindult fejlesztés is, ami elsősorban a Jog- és Államtudományi Kart érinti, de területileg és az egyetem szellemiségét tekintve kapcsolódik az átfogó Campus-programhoz. Az egyetem korábbi elvi döntése értelmében azonban a Bródy projektet függetlenül kell kezelni a Campus-programtól.

Portfolio Ingatlan Újlakás-kereső
Emerald Residence

Emerald Residence

1052 Budapest, Szervita tér 6
109 db lakás
32 – 142 m2 alapterület
Átadás:
2020 H2

Ajánlatot kérek

Címlapkép forrása: MTI / Jászai Csaba

olajvezetek
skot valasztasok 210508
Benko Tibor honvedelmi torvenyjavaslat150
koronavirus vilag
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
2021-06-09
Hitelezés 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Üzleti modellező

Üzleti modellező

Hitelkockázati modellező

Hitelkockázati modellező
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Vételi, eladási zónák azonosítása, piaci aktualitások
birmingham, anglia