
A budapesti székhelyű vállalat közleményében idézik Philip Woodot, az Indotek tranzakciókért és vagyonkezelésért felelős ügyvezető igazgatóját, aki úgy nyilatkozott, hogy a kiskereskedelmi ambíciók mellett az "Indotek Group aktívan vizsgálja a további terjeszkedési lehetőségeket a görög szállodaiparban."
A vállalat a közelmúltban kezdte meg egyik Athénban található szállodája teljes rekonstrukcióját. A most megvásárolt bevásárlóközpontokban összesen 67 üzlet működik, illetve mindegyikben a Sklavenitis lánc hipermarketjei üzemelnek. A bérlők között nemzetközi és helyi márkák is megtalálhatók.
Chris Geropantas, az Indotek görögországi vezetője a közleményben úgy fogalmazott, ez az akvizíció megerősíti a vállalat elkötelezettségét a görög piac iránt, és fontos mérföldkő a további terjeszkedési elképzeléseik megvalósításában.
A 12 európai országban jelen lévő Indotek több mint 350 ingatlanból álló portfóliót kezel, ami több mint 2,5 millió négyzetméter bruttó bérbeadható területet képvisel.
A görög sajtóban megjelent információk szerint a most lezárult tranzakció a patrasi Perivola negyedben lévő Patra Mallt, az Efkarpia Mallt, valamint a thesszaloniki Makedonia bevásárlóközpontot érintette. Az eladó az európai kiskereskedelmiingatlan-piac meghatározó szereplője, illetve a görög ingatlanpiac egyik legrégebbi külföldi befektetője, a francia Klépierre volt.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Érdekesen takarítanak meg a magyarok: olyat műveltek, mint Európában senki
Szokatlan befektetést választottak a magyar megtakarítók.
Olyan csalási mód terjed, hogy az FBI is megszólalt
A mesterséges intelligenciát használják.
SAP bérszámfejtés: kihívások, megoldások és szakemberhiány Magyarországon
Az SAP az egyik legelterjedtebb vállalati szoftvercsomag a világon, amelyet a vállalkozások különböző folyamataik és működésük hatékonyságának növelésére használnak. Magyarországon is
EU-pályázatok Bulgáriában 2025-ben - Zöld, innovatív, digitális és tudásalapú átalakulás fókuszban
Bulgária 2025-ben is jelentős mértékben támaszkodik az Európai Unió strukturális és beruházási alapjaira, hogy előmozdítsa a tudásalapú társadalmat, az innovációvezérelt gazdasági növe
Tranzakciós adó a Binx szolgáltatásaira is
Sötét napra ébredt ma az ország, a már nem létező demokrácia egy újabb hatalmas szöget kapott a koporsójába, a legsötétebb putyini diktatórikus rendelkezéseket tovább másolva Orbán is to
A kapitalisták Woodstockján jártam - ilyen Warren Buffett cégének közgyűlése belülről
A világ minden tájáról érkeznek a tanulni vágyók Warren Buffetthez, mint egy ókori filozófushoz. Miután az omahai bölcs beszélt, a rajongók indulhatnak megvenni Berkshire-logóval ellátott...
Mit jelenthet XIV. Leó pápa beiktatása a Katolikus Egyház mesterséges intelligenciával kapcsolatos álláspontja szempontjából?
Az elmúlt napokban óriási figyelem övezte az új pápa megválasztását és természetesen ez a figyelem kiterjed arra is, hogy a frissen megválasztott - és a pápai trónt elfoglaló Rober Prevost,
Csődbe menni nem jó, de utána is jöhetnek a sikerek
Számos fociklub jut csődközelbe, egyesek konkrétan át is élik, vagy tulajdonosuk jut hasonló sorsra. Még a legmélyebb gödörből is van visszaút, ha okosak vagyunk, de...
The post Csődbe menni
Tudod, hogy nem engedheted meg magadnak!
Már rég nem újdonság a buy now, pay later fizetési séma, de most találtam egy terméket, ami több szempontból is hihetetlen volt számomra. Aki esetleg nem találkozott még vele (talán Magyarors
USA munkaerőpiac: közelgő elbocsátási hullám?
Makrogazdasági területen az elmúlt hét nem okozott számottevő meglepetést. Az USA, Kína és az eurózóna gazdaságát tekintve egyaránt megtorpanni látszik a szolgáltatóipari szektor korábbi

A Stanley kulacs felemelkedése: hogyan lett státuszszimbólum egy ipari termoszból? (x)
Újragondolt márka: így lett virális siker a Stanley kulacs.

- Hozzányúl a kormány a szocho-szabályokhoz
- Felszámolták az önjelölt király birodalmát Európa legerősebb országában: bilincsben vitték el I. Pétert
- Amióta világ a világ, ilyen még nem történt az amerikai részvénypiacokon
- Megrettent Amerika az üres polcoktól - Hamarosan nagy bejelentések jönnek a vámháborúban
- Kihúzzák a szőnyeget a magyar szankciós vétók alól
Ingatlanpiaci elemző
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.
Válaszút előtt Románia – küszöbön az összeomlás?
Hétvégén tartják az elnökválasztás második fordulóját.
Egyedi kormánydöntésen alapuló támogatások – Mit kell tenni értük?
A WTS szakértőivel beszélgettünk.
Világbotrány az élelmiszerpazarlás, de a változás a konyhánkban kezdődik
Játékosság, kreativitás és pozitív hozzáállás a kulcs a Munch és a Maradék nélkül csapata szerint.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen