Több mint 20 milliárd forintos hitelt kapott az Árkád tulajdonosa

2018. szeptember 11. 13:52    
nyomtatás
 
Mintegy 68 millió eurós hitelt nyújtott a pbb Deutsche Pfandbriefbank az Árkád Szeged refinanszírozására, a bank által közölt hírek alapján. A bevásárlóközpont tulajdonosa a német ECE vállalat, ami többek között a korábban Aquincum Központnak keresztelt óbudai pláza leendő fejlesztését tudhatja magáénak.


A 2011-ben épült Árkád Szeged bevásárlóközpont refinanszírozására nyújtott mintegy 68 millió eurót, vagyis 22 milliárd forintot a kelet-közép-európai piacon aktív pbb Deutsche Pfandbriefbank. A bevásárlóközpont mintegy 42 ezer négyzetméter bruttó bérbe adható területtel rendelkezik, amely méretét tekintve hasonló, mint a XI. kerületi 46 ezer négyzetméteres Allee.

Több mint 20 milliárd forintos hitelt kapott az Árkád tulajdonosa


Korábban már írtunk róla, hogy 2019-ben kezdődhet el a már több éve tervben lévő III. kerületi, óbudai pláza építése, amelyet szintén az ECE, az egyik legnagyobb üzletközpont-fejlesztő épít. Májusban jelentették be, hogy a projekt építési munkálatai előreláthatólag 2019-ben kezdődnek el, a bevásárlóközpont nyitása pedig 2021-re várható.

Több mint 20 milliárd forintos hitelt kapott az Árkád tulajdonosa

Leendő óbudai pláza látványterve, kép forrása: ECE

Megkerestük az ECE-t azzal kapcsolatban, hogy mire használják a refinanszírozásból rendelkezésre álló összeget, amire azonban nem kívántak válaszolni. Vélelmezhető ugyanakkor, hogy az óbudai projektnél jól fog jönni számukra az így rendelkezésre álló forrás.

2018.05.09 10:53 Bejelentették: jövőre indul az új budai gigapláza építése (képgaléria)
2018.05.16 15:12 Újabb pláza építése indulhat Budán

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Tematikus cikk

Figyelemre méltó lakásfejlesztés a diplomata-negyedben (x)

Benczúr11 projekt - új otthonok garantáltan 5% áfával. 
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír





hirdetés
Állásajánlatok
Szerkesztő - újságíró
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium