Kiderült: ritka betegséget gyógyít a kávé

MTI
2019. június 11. 11:29    
nyomtatás
 
Napi két eszpresszó hatásosságát sikerült egy véletlen teszttel alátámasztani: egy 11 éves francia kisfiú ritka, örökletes, gyógyíthatatlan betegségének, a diszkinéziának a tüneteit szüntette meg a kávé.

A kisfiú betegségét egy évvel korábban diagnosztizálták - olvasható az Annals of Internal Medicine belgyógyászati szaklapban.

Annyira ritka a kór, hogy nem tudjuk, hányan szenvednek tőle, egymillió születésből talán egy babát érint - mondta Emmanuel Flamand-Roze, a gyerek egyik orvosa, párizsi Pitié-Salpetriere kórház munkatársa, a cikk szerzője.

Az akaratlan, céltalan mozgásokkal és fájdalmas izomgörcsökkel járó diszkinézia ellen jelenleg nincs orvosság.

A kisfiú nem tudott se kerékpárral, se gyalog iskolába járni, bármikor jöhetett egy roham, amikor lába, karja, arca rángatózni kezdett - tette hozzá.

A gyereknek kávét írtak fel a tünetekre. Már évek óta így tesznek, mivel más páciensek azt mondták, nagyon hatásos az izomrángás ellen - magyarázta az orvos.

A madagaszkári származású szülők nem voltak meglepve, a kutatók szerint ugyanis ott más bajokra is fogyasztanak kávét.

A kezelés idején a kisfiú reggel és este ivott egy-egy csésze eszpresszót, ami gyorsan hatott, szinte azonnal megszüntette az akaratlan izommozgásokat, hatása hét órán át tartott.

Pár hét után azonban a szülők újra orvoshoz mentek, mert egyszer csak visszatértek a tünetek. Négy nap kellett, hogy észrevegyék, hol hibáztak: véletlenül koffeinmentes kávékapszulákat vásároltak, a gyerek ezután újra izomgörcsöktől szenvedett. Amint újra koffeines eszpresszót itattak vele, a tünetek megszűntek.

Flamand-Roze szerint az eset "egyike azoknak a hihetetlen szerencsés véletleneknek, amelyek újra és újra megesnek az orvostudomány történetében" és elősegítik a tudományos fejlődést.

A szülők tudtukon kívül úgynevezett kettős vak tesztet végeztek el. Ez azt jelenti, hogy se a teszt vezetője, se az alanya nem tudta, hogy a próba alatt mikor alkalmazták az orvosságot és mikor a hatóanyag nélküli, de külsejében a gyógyszerrel megegyező, úgynevezett placebót.

Azzal, hogy egyszer véletlenül koffeinmentes kapszulát vásároltak, bebizonyították a szer hatásosságát a diszkinézia azon fajtája ellen, amelyet az ADCY5 elnevezésű gén mutációja okoz.

A gén normális esetben egy olyan enzim előállításában vesz részt, amelyik az izomösszehúzódások irányítását segíti. A gén mutációja azonban ezt megakadályozza, viszont a koffein át tudja venni a szerepét.

Mivel a kór rendkívül ritkán fordul elő, nehéz elegendő számú résztvevőt találni a gyógyszertesztekhez, nem beszélve arról az etikai problémáról, hogy a tesztekben részt vevő, placebót kapó betegek szenvednének a próba idején is.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

Fórum


2019.06.19 10:35

Áll a bál az autópályákon

Karambol miatt több kilométeres torlódás alakult ki az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán, Kápolnásnyék térségében - írta az Útinform. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt... 
2019.06.19 15:01

Megdöbbentek a tudósok: 70 évvel korábban jött az örök jég olvadása

A tudósokat megdöbbentette, hogy az előrejelzésekhez képest 70 évvel korábban kezdett felolvadni Kanada északi-sarkköri vidékének permafrosztja, vagyis az állandóan fagyott talaja. A fairbanksi Alaszkai... 
2019.06.19 12:44

Figyelem, jönnek a viharok! Másodfokú riasztást adott ki az OMSZ

Több megyét érintően másodfokú riasztásokat adott ki felhőszakadás veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett területeken a következő órákban rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék... 
2019.06.19 09:50

A kutatók rájöttek: egy napot szabad dolgozni a héten, ha félted a mentális egészséged

A Cambridge-i Egyetem és a Salford kutatása szerint a heti egy nap munka a leghatékonyabb a mentális egészség megőrzése céljából. A tanulmány szerint a mentális problémák kockázatát 30%-kal csökkenti... 
2019.06.18 20:17

Fertőző csípőszúnyogok jönnek Magyarországra

A melegebb időjárás miatt telepednek meg új csípőszúnyog fajok Európában; a fertőző betegségeket terjesztő ázsiai tigrisszúnyog (Aedes albopictus) ugyanakkor még nem alkot stabil populációt Magyarországon... 
   
Jön a többi...
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír




Prémium