Előfizetői tartalom

Mire utalhatott Orbán Viktor a vétóügyi győzelem kapcsán?

Legalább három interjút adott kedd este varsói útja során Orbán Viktor kormányfő és az általa, illetve a lengyel kormányszóvivő, valamint a német Európa-ügyi miniszter által elmondottak összességében afelé mutatnak, hogy a jogállamiságinak nevezetett mechanizmus fókusza, alkalmazási területe szűkülhet. Ez azt jelentené, hogy elképzelhető: a mechanizmus az eddiginél jobban artikulált módon csak az EU-s költségvetéssel összefüggő jogállamisági feltételekre lenne érvényes, így bár tartalmilag és a hatályba lépését illetően nem változna a jogállamisági rendelet, de - akár egy külön deklarációval, értelmező nyilatkozattal - egyértelművé válhat, hogy például migrációs és gender kérdésekben nem indulhat el EU-pénzes szankció, a szankciókat pedig várhatóan majd egyébként is meg lehet támadni az Európai Bíróságon. Mindezek miatt pedig ahogy Orbán Viktor forgalmazott: „centiméterekre” lehetünk attól, hogy elháruljon a magyar és lengyel kormány által a 2021-2027-es költségvetéssel és a helyreállítási alappal kapcsolatos vétó. Cikkünk megjelenése idején Angela Merkel német kancellár felszólalt a parlamentben és az alábbi következtetéseinkkel teljesen összhangban lévő jelzéseket tett, amleyekről ebben a cikkünkben külön is írtunk.

Kulcsfontosságú tanácskozások zajlottak kedden Orbán Viktor kedden délután ismét Varsóba repült egyeztetni a jogállamisági mechanizmus miatt kilátásba helyezett vétó kérdését Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel. Ahogy a híradásokból és képekből is kiderült: az eddigiektől eltérően ezen a stratégiai megbeszélésen jelen volt Jaroslaw Kaczynski is, aki a lengyel...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 854 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái