európai bizottság brüsszel eu európai unió
Uniós források

Kiderült, mire mennyi EU-s pénzt szán az új ciklusban a magyar kormány

Portfolio
Új, eddig széles körben nem publikált grafikonokat mutatott a Magyar Közgazdasági Társaság szerdai fejlesztéspolitikai konferenciáján tartott előadásában Dányi Gábor, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkára, amelyekből kiderült, hogy a magyar kormány mely fejlesztési programokra a pénzek hány százalékát szánja. Az ábrák alapján látszik, hogy míg a „normál” 7 éves EU-s pénzeknél (MFF) négy, a helyreállítási és ellenállóképességi (RRF) pénzeknél három kiemelt fejlesztéspolitikai célban gondolkodik a kormány és az is kiderült, hogy az Operatív Programokat egy kivételével már mind kiküldték egyeztetésre az Európai Bizottságnak. Szerdán este egyébként megjelent a hivatalos társadalmi egyeztetési felületen a teljes, 432 oldalas Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv legfrissebb tervezete is.

Dányi Gábor prezentációjának egyik diáján az eddigi Operatív Programok kibővített neve mellett az is felbukkant, hogy a 7 évre szóló teljes felzárkóztatási keret hány százalékát allokálja az egyes programokra a kormány. Eszerint a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Plusz névre hallgató konstrukció a várhatóan 9200 milliárd forint körüli keretösszeg 25%-át kaphatja majd, a második legnagyobb allokációs aránnyal pedig az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) Plusz rendelkezik majd (19%). Aztán a harmadik helyen a Területi és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz látható 18%-kal, majd negyedik helyen 17%-kal a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) Plusz látható.

mff allokacio 210414
nagy forrastabla210414

Az már ismert volt az elmúlt hetekben a kormány pályázati oldalának társadalmi egyeztetési felületére feltöltött anyagokból, hogy a kormány konkrétan mely 9 célterületekre szánja az 5900 milliárd forintnyi uniós helyreállítási és ellenállóképességi program (RRF) forrásait, de az új információ, hogy ezen belül milyen arányokban gondolkodik. Korábban egyedül az egyetemfejlesztési program keretösszegére hangzott el egy tervezett összeg (1503 milliárd forint), ehhez képest most a 20,9%-os arány 1233 milliárdos keretet ad ki. Még ennél is nagyobb, 21,7%-os arányt tervez a kormány az egészségügyi komponensre, de érdemes hozzátenni, hogy az 1280 milliárdos keretből önmagában a Dél-budai Centrumkórház (DBC) tervezett projektje akár 700 milliárdot is elvihet. Amint a minap megírtuk: gyakorlatilag az egészségügyi RRF-tervbe egy kórházi reformot is elrejtett a kormány amellett, hogy a DBC projektjét végülis belecsomagolja az RRF-be.

A legnagyobb, 23,9%-os forrásarányt (1410 milliárd forint) a fenntartható, zöld közlekedés megteremtésére szánja a kormány, amelyben a közlekedési eszközök (pl. HÉV-kocsik, elektromos buszok, vasúti kocsik, stb.) mellett bizonyára a töltőpont hálózat és egyéb kapcsolódó beruházások szerepelnek majd.

rrf allokacio210414

Végül az is érdekes még, hogy a tervezett 7 Operatív Program, illetve maga a Partnerségi Megállapodás tervezet Brüsszeli egyeztetése hogyan áll. Amint az alábbi helyzetjelentésből kiderül, egyedül a Digitális Megújulás Operatív Programja nincs még kiküldve az Európai Bizottságnak és mindegyikről zajlik már a társadalmi egyeztetés ezen a felületen.

mff state of play 21014

Címlapkép forrása: Getty Images

who egészségügyi világszervezet
taser x2 sokkoló
pfizer vakcina koronavírus járvány oltás
boris johnson brexit

Kiszámoló Itt a Lidl Plus

Külföldön már tavaly bevezetésre került a Lidl Plus, a Lidl kedvezményeket és kuponokat kínáló szolgáltatása....

Alapblog Tőzsde, a mentorunk

Archívumunkból (2019): A tőzsde sokak szemében egy kiszámíthatatlan terület. Aki viszont közelebb merészkedik hozzá...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Megmutatjuk, hogyan tudtok akár már holnap kereskedni!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Lakossági kockázatkezelési szakértő

Lakossági kockázatkezelési szakértő
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial & Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
2021-06-09
Hitelezés 2021
európai bizottság brüsszel eu európai unió