A sötét középkorba jutnánk EU-pénzes alku nélkül, de reneszánszra várunk

Csaknem 40 milliárd euró sorsa múlik azon, hogy megegyezik-e a következő hónapokban az Európai Bizottság és Magyarország – elvégre 21,7 milliárd euró a kohéziós támogatás (MFF), a helyreállítási alapból (RRF) pedig a visszatérítendő támogatásokkal együtt 15,5 milliárd euró járhat hazánknak. A meccs még nem lefutott, egyesek azonban máris kongatják a vészharangot, hogy mi lesz, ha nem sikerül zöld ágra vergődni: recesszió, finanszírozási problémák?

Ebbe nem is érdemes belemenni, mert nincs más út, mint a megállapodás.

Több mint 37 milliárd euróra várunk, ami hatalmas összeg, akkora, hogy a Magyar Nemzeti Bank teljes devizatartalékával (35,84 milliárd euró) említhető egy lapon. Ha ősszel sikerül kijárni a zöld lámpához vezető utat Brüsszelben, annak lényegében azonnali hatásaként erősödhet a forint, javulhat az ország finanszírozási képessége, stabilizálódhat a gazdaság.

Mindezt a nagy nemzetközi hitelminősítők sem tudnák nem észrevenni, hiszen Magyarország megítélése most alapvetően két fajsúlyos tényezőn áll vagy bukik: az egyik az orosz-ukrán háború gazdasági hatásai, a másik pedig az uniós forrásokhoz való szabad hozzáférés. Míg az előbbit tekintve legfeljebb imádkozhatunk a békéért, addig jó hír, hogy az utóbbi legalább 50 százalékban rajtunk múlik.

Bár kétségkívül nekünk sürgősebb az alku, nyilvánvaló, hogy a Bizottság is meg akar állapodni. Két-három hónapon belül, legkésőbb az év végéig közös nevezőre kell jutni.

Feltételes módban is fájdalmas leírni, de ha ez nem valósul meg, az európai uniós források nélkül visszatérhetünk a sötét középkorba.

Hiányoznának a beruházások a következő években, s ne feledjük, a forint tovább gyengülne, a Moody's, a Standard & Poor’s és a Fitch radarján pedig a negatív folyamatok gyakran hamarabb feltűnnek, mint a pozitívak.

Nincs az a magyar döntéshozó, aki megkockáztatná az uniós pénzcsap teljes elzárásával ránk zúduló feketelevest, éppen ezért 100 százalékra vehető, hogy megállapodás születik ősszel.

Annak tartalmi keretei azonban ma még tágak, alighanem elkerülhetetlen a bizonyos fokú politikai kompromisszum a szakmai és persze pénzügyi kontinuitás érdekében a fejlesztéspolitika terén.

A 6,5 százalékos második negyedéves, ezáltal 7,3 százalékos első féléves GDP-növekedés belátható időn belül legfeljebb egy nosztalgikus emlék maradna, amelyet nem elhanyagolható mértékben a választásokat megelőző jövedelempótló intézkedések támogattak.

Uniós pénz nélkül nehezen képzelhető el a növekedési előny fenntartása, márpedig a Covid-válság és a háborús hatások idején kulcsfontosságú lesz a következő egy-másfél év a felzárkózásunkat tekintve is.

Ez egy versenyliga, amelyben megméretve most jók vagyunk, de a folytatásban még jobbá, azaz hatékonyabbá, versenyképesebbé kell válnunk. Ha pedig végre pénz áll a házhoz, azzal még csak a 2021-2027-es házi feladat első fele van megoldva, ráadásul a második annál hangsúlyosabb: nevezetsen, hogy mire mennek a következő években az euróban érkező tízmilliárdok?

Már majd 4,7 millió ember dolgozik, miközben mindössze 3,3 százalék a munkanélküliségi ráta, ezzel lényegében megvalósult a teljes foglalkoztatás vágyálma. Ennél több embert legfeljebb akkor lehet bevonzani, ha idehozunk 500 ezer munkást Malajziából. De mivel a migráció ilyen formában sem preferált, sokkal inkább a meglévő emberekkel az intenzív növekedés lehet a kézenfekvő megoldás, azaz hatékonyságjavító eszközökkel az egy főre jutó termelékenység erősítése. Márpedig ez jobb munkaszervezéssel és új technológiával érhető el, a digitalizációnak, az automatizálásnak, az ipar 4.0-nak és az 5G-s eszközök csatasorba állításának is azt a célt kell szolgálnia, hogy több legyen az output.

A hatékonyságnak persze az elszabadult áram- és gázárak korában az energetikára is ki kell terjednie.

Az új pályázatokat is ezt felismerve volna igazán érdemes kiírni. Szakaszosan, jól átgondoltan ütemezve, hogy mindig legyen valamilyen válasz a konstrukciók kínálatában a reális, előremutató beruházási igényekre. A big picture-t tekintve legalább ilyen meghatározó, hogy a következő időszakban a támogatási forrásokat ne az állam egyes intézményei kapják, és költsék el átláthatatlanul, hanem a forrásokért közvetlenül versenyezzenek a reálgazdaság szereplői, s a cégek mellett akár az egyének is, ide értve például a háztartási szintre lebontott energiahatékonyság-növelést, legyen az hőszigetelés vagy napelemes rendszer.

A versenyszférán belül a magyar törekvéseknek is egyezniük kell azokkal az uniós célokkal, miszerint nem az esélyegyenlőség a vezérelv, sokkal inkább az, hogy a jó vállalkozások még jobbakká válhassanak. Vagyis

az EU-s forrás nem szociális juttatás, hanem eszköz az Európa élvonalába jutásra,

sőt, adott esetben egyes termelő-gyártó vagy szolgáltatócégek esetében a globális értékiláncokban történő erős pozíció elfoglalására. Ehhez elengedhetetlen a magas hozzáadott értékű termelés, az exportpiacra történő gyártás magától értetődő motivációja.

Mindeközben fontos látni, hogy egyetlen tagország gyengítése sem erősítheti az uniót, ezért Brüsszelnek is jól felfogott érdeke, hogy az év végéig megtörténjen a kézfogó Magyarországgal. Nem bizottsági cél szűkebbre húzni a zsák száját az MFF és az RRF tekintetében sem. Vagyis

A sötét középkor rémképe helyett beköszönhet a reneszánsz, az újjászületés a magyar gazdaságban – csak lépjünk már a startmezőre, amihez elengedhetetlen az egyezség az EU-val!

Címlapkép forrása: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor. Földes, 2022. augusztus 18. Kiszáradt kukoricaföld az Alföldön.