Ukrajnában tarthatják meg az Európai Tanács külügyminiszteri találkozóját, Josep Borrel főképviselő ugyanis Kijevbe invitálta az uniós vezető diplomatákat, köztük Szijjártó Pétert is. A közelgő találkozó az EU idei második látogatása a konfliktus sújtotta országban, és hangsúlyozza a blokk elkötelezettségét Ukrajna támogatása mellett az Oroszországgal szembeni ellentámadás kulcsfontosságú szakaszában - számolt be az Euractiv.
Borrell ezt a bejelentést az ENSZ New York-i közgyűlésén való részvétel közben tette, és kijelentette, hogy a látogatás előkészítése folyamatban van, és várhatóan októberben kerül rá sor.
Források szerint a találkozó legfontosabb napirendi pontjai Ukrajna EU-integrációra irányuló folyamatos erőfeszítései, az országgal való szolidaritás kinyilvánítása, valamint az olyan kritikus intézkedések értékelése, mint a katonai segítségnyújtás bővítése és a szankciók esetleges szigorítása.
Borrell az ENSZ-közgyűlésen újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta az Európai Unió elkötelezettségét amellett, hogy "békére, de igazságos békére" törekszik Ukrajnában az orosz invázió lezárására, de a végső szó mindenképpen Volodimir Zelenszkij elnöké, akinek béketervét tiszteletben tartja az EU. Az európai vezetők célja, hogy a hét folyamán széles körű nemzetközi támogatást szerezzenek ennek a kezdeményezésnek, és Borrell az ENSZ Közgyűlést jelölte meg a legfontosabb platformként a béketörekvések melletti lendület megteremtésére.
Ugyanígy látta ezt a magyar külügy is, amely szerint a közgyűlésen a mielőbbi békéről és tűzszünetről kellene tárgyalni. Érdekesség, hogy ha valóban Kijevben lesz az uniós külügyminiszteri találkozó októberben, akkor a háború kezdete óta ez lehet Szijjártó Péter magyar tárcavezető első útja Ukrajnába. A magyar külgazdasági és külügyminisztérium részéről eddig nyilvános útja Magyar Levente államtitkárnak volt, aki idén márciusban járt Kijevben.
Az ENSZ-közgyűlésen szó esett a fekete-tengeri gabonaegyezményről is, de Borrell szkepticizmusának adott hangot Oroszország motivációit illetően, és arra utalt, hogy a valódi kérdés nem feltétlenül a korlátozások vagy szankciók feloldása, mivel azok nem befolyásolják jelentősen az orosz exportot. Ehelyett arra utalt, hogy Oroszország intézkedései aránytalanul nagy mértékben érinthetik az afrikai, közel-keleti és latin-amerikai sebezhető országokat, mivel ezek a nemzetek nagymértékben függenek a gabonaimporttól.
Címlapkép: Szijjártó Péter és Josep Borrell találkozója 2023. május 14-én. Forrása: Francois Lenoir via EU