
Az első eljárás azzal kapcsolatos, hogy Magyarország nem ültette át megfelelően a polgári fegyverek megszerzésére és birtoklására vonatkozó uniós szabályokat. A Bizottság szerint az ország nem teljesítette maradéktalanul az EU vonatkozó (2021/555) irányelvben és az EU 2019/69 végrehajtási irányelvben foglalt előírásokat,
amelyek célja a fegyverek életciklusának pontosabb nyomon követése, a lőszerek és riasztófegyverek szabályozása, valamint a műszaki követelmények és büntetőjogi szankciók egységesítése.
A tagállamoknak 2019. december 14-ig kellett volna átültetniük az uniós fegyverirányelvet, míg a riasztófegyverek műszaki követelményeiről szóló végrehajtási irányelv határideje 2020. január 17. volt. A Bizottság szerint Magyarország jogszabályai nem felelnek meg maradéktalanul ezeknek az előírásoknak, ezért hivatalos felszólító levelet küldött az országnak. Budapestnek most két hónapja van arra, hogy választ adjon és korrigálja a kifogásolt hiányosságokat. Ha ez nem történik meg, az ügy tovább léphet a következő szakaszba, és az Európai Bizottság indokolással ellátott véleményt adhat ki.
A második ügy az Energia Charta Egyezmény (ECT) keretében folytatott befektető-állam választottbírósági eljárásokra vonatkozik.
Az Európai Unió és 26 tagállama tavaly nyáron egyértelművé tette, hogy az egyezményben szereplő választottbírósági mechanizmus nem alkalmazható az EU-n belüli befektető-állam vitákra. Az Európai Bíróság Komstroy-ítélete is kimondta, hogy az ilyen vitarendezési eljárások összeegyeztethetetlenek az uniós joggal.
Az ügy előzménye, hogy 2024 nyarán a magyar kormány egy rendkívüli rendelettel akadályozta meg, hogy az MVM-mel szemben érvényesíthetők legyenek az uniós választottbírósági határozatok, amelyek például a Gazprom ellen megítélt kártérítéseket érinthetik. Az intézkedés mögött az állt, hogy a lengyel Orlen megpróbálta elérni, hogy az MVM ne a Gazpromnak, hanem nekik utaljon 350 millió eurót, ami az orosz gázszállítás azonnali leállítását vonhatta volna maga után.
A magyar lépést később a szlovákok is átvették, így ők is elkerülték a Gazprommal kötött szerződéseik végrehajtásának ellehetetlenítését.
Ezzel párhuzamosan Magyarország egyedüliként nem írta alá az uniós tagállamok közös nyilatkozatát az Európai Bíróság Komsztroj-ügyben hozott ítéletének jogi következményeiről, helyette saját állásfoglalást adott ki. Magyarország azonban egyoldalú nyilatkozatot tett, amely szerint a bírósági döntés csak a jövőbeli esetekre vonatkozik, és csak akkor léphet életbe, ha az Energia Charta Egyezményt módosítják.
Az Európai Bizottság szerint ez ellentétes az uniós joggal és a tagállamok közös álláspontjával, ezért korábban már kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen. Mivel a magyar hatóságok válasza nem oszlatta el az aggodalmakat, most az eljárás következő szakaszába lépve a Bizottság indokolással ellátott véleményt küldött az országnak.
Magyarországnak ebben az ügyben is két hónapja van arra, hogy megtegye a szükséges lépéseket. Ha nem talál megoldást, az Európai Bizottság az Európai Bíróság elé viheti az ügyet.
A Bizottság rendszeresen indít kötelezettségszegési eljárásokat a tagállamok ellen, ha úgy látja, hogy azok nem tartják be az uniós jogszabályokat. Magyarország és Brüsszel között az elmúlt években több jogi és politikai vita alakult ki, amelyek közül számos végül az Európai Bíróság elé került. A mostani eljárások folytatása attól függ, hogy a magyar kormány milyen választ ad a Bizottság felvetéseire a következő hónapokban.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Hatalmas orosz dróntámadás közepette fontos találkozóra készülnek az ukránok - Háborús híreink szombaton
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Durva felvetés érkezett: az oltatlan gyerekeket kizárják az iskolákból?
Járványoktól tartanak a vakcinamegtagadás miatt a lengyelek.
Utazási korlátozást vezettek be Isztambulban
A kormányellenes tüntetések miatt lépték ezt meg a hatóságok.
Trump meglépte, 2001. szeptember 11. óta nem történt ilyen
Az elnök ígérete felforgatja a bűnüldözést.
Kritikus infrastruktúra veszélyben? Sürgős vizsgálat indul a reptéri káosz után
A légitársaságok még figyelmeztetnek.
Riasztó számok: friss bűntérkép érkezett
Itt történik a legtöbb betörés, rablás, autólopás Budapesten.
Portfólió optimalizálás - Philip Morris
A PM csomagom bekerülési ára kb. 75 dollár, most 150 dollár felett van az árfolyama, van rajta 100% haszon. Ez a legnagyobb értékű részvénycsomag az osztalékportfóliómban. A hozama 7,19%, ami
Balásy Zsolt: A kakaós palacsinta lesz az urak jele
Csillan a hideg a hajnali aszfalton. Kászálódom be a taxiba, TV-stúdióba megyek. Hirtelen háromba is, egy inflációs adat miatt. Innen is tudhatom, az infláció visszatért!...
The post Balásy Zso
A világfelfordulás élhető
Felfordult világban élünk. Hozzászokhattunk az elmúlt hat évben, hogy a körülmények egyik pillanatról a másikra alapvető dolgok változhatnak meg teljesen. Mintha háborognának az Olümposz is
A PEG mutató
A részvényértékelés egyik legismertebb mutatója a P/E ráta, vagyis a részvény ára osztva az éves egy részvényre jutó eredménnyel. (Price/Earnings) Ez a mutató azt mutatja meg, hogy ha ma me
Hogyan optimalizálhatod a két vagy több gyermekes családok adófizetését?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan optimalizálhatod a két vagy több gyermekes családok adófizetését? Miért érdemes figyelni az adómentességre? Évről évre egyre több család
Öntanuló algoritmusok az energetikában: szupererő az AI-ban
ChatGPT, Gemini, DeepSeek - gyakorlatilag heti szinten lát napvilágot egy-két mesterséges intelligenciára (AI) alapozott fejlesztés, újabb és újabb, az üzleti és a szemé
NAV 2025-ös ellenőrzési terve - kiemelt jelentősége lesz a támogató eljárásoknak
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2025-ös ellenőrzési terve meghatározza azokat a területeket, amelyekre az adóhatóság kiemelt figyelmet fordít. Az előző évekhez hasonlóan a kockázatelemz
Újabb magyar ügy az Európai Bíróság előtt: GDPR és nemi identitás
Az Európai Bíróság március 13-án ítéletet hirdetett a C‑247/23. sz. [Deldits] ügyben, amelyben a Fővárosi Törvényszék a helyesbítéshez való joggal (GDPR 16. cikk), illetve a pontoss


- Brüsszelben egyszerűen átlépik a magyar vétót, Európa integrációja felé fordulnak
- Árrésstop: drasztikus lépésekre készül a Spar
- Belepiszkál a lakossági bankszámlákba a kormány, mégis hová vezet ez?
- Azonnali döntést hozott Putyin a Trumppal való beszélgetés után: ki is adta a parancsot a hadseregnek
- Mára biztossá vált: plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok
Portfolió menedzser
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Súlyos vége lehet a BYD elleni EU-s vizsgálatnak
Tiltott támogatásokat keresnek.
Óriási biznisz a rovarfehérje-gyártás, a magyar piac is készülhet a jövőre
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.
Izrael újra megtámadta Gázát – De miért éppen most?
Csicsmann László egyetemi tanár értékelte a helyzetet a Checklistben.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen