Brüsszel háborús fokozatba kapcsol, tábornokot neveztek ki csúcspozícióba
Uniós források

Brüsszel háborús fokozatba kapcsol, tábornokot neveztek ki csúcspozícióba

Portfolio
Magas rangú katonai tisztet neveztek ki az Európai Védelmi Ügynökség élére, ezzel szakítva a korábbi hagyományokkal. Eddig a szervezetet diplomaták és politikusok vezették, de a mostani választás egy újabb előjele lehet annak, hogy az EU határozottabban kívánja kezelni a szövetséget veszélyeztető orosz fenyegetést.

Úgy néz ki, hogy az unió vezetői az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) jelenlegi második emberét, André Denk vezérőrnagyot jelölik a tagállamok honvédelmi minisztériumainak is közös platformot biztosító szervezet élére - írja az Euractiv.

A lap értesülései szerint ez gyakorlatilag már eldöntött kérdés, pedig korábban Kaisa Ollongren volt holland védelmi miniszter látszott a pozíció várományosának. Az EDA intézi az európai együttműködésen alapuló védelmi projektek szervezését, így a közös eszközbeszerzés is hozzájuk tartozik.

Hivatásos katonaként Denk funkciója az lehet, hogy praktikus érvekkel győzze meg a tagállamokat arról, hogy mennyivel hatékonyabb lenne, ha az EDA nagyobb szerepet vállalhatna már a rövid távon szükséges beszerzések (például lőszerek, rakéták) koordinálásában.

Jelentős átalakuláson ment keresztül az EDA az elmúlt években: valódi beszerzési központtá fejlődött, és nagyobb befolyásra tett szert a tagállamok hadseregeiben mutatkozó hiányosságok feltárásában is. Denk korábban a Bundeswehr logisztikai iskoláját is vezette.

Az EDA vezetője hivatalosan az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, Kaja Kallasnak jelent. Az, hogy Denk német származású, jelentősen javíthatja a Brüsszel és Berlin közti együttműködést a témában, ami azért fontos, mert Németország eddig némileg szkeptikus volt az EDA-n keresztül bonyolított funkciókkal.

Németország korábban amellett érvelt, hogy a közös beszerzéseket inkább egy kijelölt "vezető nemzet" irányítsa, ne az EDA.

A várhatóan jövő héten felálló új német vezetés mindenképpen nyitottnak látszik az újrafegyverkezésre, de a többi tagállamnál jóval erősebb gazdasági pozíciója miatt kérdés, mennyire engedheti meg magának a kisebb államok javára történő eladósodást, amikor a kancellári pozíció várományosa, Friedrich Merz népszerűsége meginogni látszik a győztes választás óta.

Címlapkép forrása: EU

Holdblog

Balásy Zsolt: Leérvelni a populistát

Tegyük fel, hogy egy amerikai cég importál egy láda juharszirupot Kanadából, amiből boldog amerikai nagymamák, szép nagy unokák és Merry Christmas lesz. Trump narratívájában juharszirup,... T

Összkép

A mester és a vállalkozó dilemmája

Feszült a viszony a világot jobbá tevő újítások két főszereplője, a tehetséggel érvényesülő mester és az emberi viszonyok alakításával sikert elérő vállalkozó között. Miért van ez

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megrettent Amerika az üres polcoktól - Hamarosan nagy bejelentések jönnek a vámháborúban

Ingatlanpiaci elemző

Ingatlanpiaci elemző
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Tanfolyam

Sikeres befektető online tanfolyam

Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet