Kínánál landolhatnak a Trump által célba vett bányavidékek
Uniós források

Kínánál landolhatnak a Trump által célba vett bányavidékek

Portfolio
A sziget elfoglalására tett amerikai kijelentések hosszú árnyékot vetnek Grönlandra, pedig úgy látszik, az ország már bárkivel összeállna nyersanyagkincsei kiaknázására. Donald Trump amerikai elnök fenyegetése miatt egyelőre óvatoskodnak a megkeresett szereplők, pedig kritikus nyersanyagok elérése többek számára is stratégiai fontosságot hordozhat.

Két hete sincs, hogy az ország külügyminisztere Brüsszelben az EU-nak ajánlotta fel a bányászati együttműködés lehetőségét, most Grönland pénzügyminisztere, Naaja Nathanielsen állítja, hogy ha velük sem sikerül együttműködni, ők akár arra is nyitottak lennének, hogy Kína termelje ki a náluk található ércek legjavát - írja a Financial Times.

Nathanielsen azt mondta természetesen szívesebben dolgoznának együtt a megszokott nyugati partnereikkel, de "nehézen találják meg a helyük" a jelenleg gyorsan változó geopolitikai helyzetben.

Grönland még az első Trump-kormány ideje alatt kötött bányászati egyezséget az USA-val, amelyet mostanában lenne esedékes megújítani, különösen, hogy a Biden-adminisztráció sem mutatott érdeklődést a megállapodás továbbgondolásában. Ehelyett Trump nem partneri megállapodást, hanem a szigetország beolvasztását tette le az asztalra 2025-ös beiktatása után.

Valahogy azt reméltük, hogy a Trump-adminisztráció hajlandóbb lesz párbeszédet folytatni Grönlanddal az ásványkincsek kitermeléséről. Kicsit többet kaptunk, mint amennyit vártunk, mert nem kívánunk amerikaiak lenni.

- jegyezte meg Nathanielsen.

Grönland jelentős, bár nehezen hozzáférhető arany- és rézkészletekkel rendelkezik, és geopolitikailag kulcsfontosságú területen helyezkedik el. Az ország gazdaságát a bányászat és a turizmus területén kívánja bővíteni, így például a United Airlines jövő hónaptól közvetlen járatot is indít New York és a főváros, Nuuk között.

Bár Trump "tiszteletlen és ízléstelen" szavakkal minősített kijelentései miatt a Grönland egyre nagyobb nyitottságot mutat más partnerek felé is, Nathanielsen szerint még a kínaiak is azért fogják vissza érdeklődésüket, mert nem szeretnének további összetűzéseket generálni az Egyesült Államokkal.

Hasonló lehet az Európai Bizottság megközelítése is, pedig a pénzügyminiszter meglátásában az EU egy kifejezetten jó választás lenne, hiszen talán Európának van a legnagyobb szüksége elérhető nyersanyagkészleteinek bővítésére, és ezen túl értékrendjében, valamint környezetvédelmi céljaiban is összhangban van Grönlanddal.

Azonban átfogó megállapodás nélkül is van mozgás a szigeten, ahol a nemrég elfogadott új bányászati kódexük alapján először adtak ki engedélyt. Ezt egy dán-francia csoport kapta meg, és akár már jövőre megkezdhetik 150 millió eurós projektjük építését, amelyben üvegszálas elemek gyártásához hasznos kőzeteket fognak kitermelni.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

ChikansPlanet

Vajon feltámad-e végre a szél?

Miközben egy másfél évvel ezelőtti jogszabálymódosítás nyomán lehetővé vált, hogy újra szélerőművek épüljenek Magyarországon, itthon és globálisan egyaránt a

KonyhaKontrolling

Bérlet helyett menetjegy?

A használat és a költség örök problémája, hogy gyakorlatban sokszor elválnak egymástól. Ez pedig szinte mindig kedvezőtlen eredményhez vezet. Nagyon sok ilyen helyzet van az életünkben; pél

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjött a Moody's friss ítélete Magyarországról
Portfolio Property X 2025
2025. május 28.
Portfolio Financial IT 2025
2025. május 27.
Kelet - magyarországi Gazdasági Fórum 2025
2025. június 4.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Ez is érdekelhet