
Brüsszel már hétfőn bejelentette, hogy felfüggeszti azokat az ellenintézkedéseket, amelyeket az Egyesült Államokkal szemben készített elő, ha nem sikerülne megállapodni egy közös vámegyezményről. Végül múlt héten a félek leütötték, hogy egy 15 százalékos vámtarifát vezet be az Egyesült Államok az EU-ból exportált termékekre, míg az államszövetség nem alkalmaz kereskedelmi terheket az importra.
Sokan bírálták az uniót, hogy rossz megállapodást kötött, de egyre több elemző világít rá, hogy Brüsszel olyan alkuba ment bele, amely az amerikai félnek sokkal előnytelenebb, így végülis gazdasági értelemben nyertese lett az üzletnek.
Csakhogy nem állnak meg itt az egyeztetések: az Európai Bizottság tovább javítana a saját helyzetén.
Az uniós végrehajtó testület szóvivője hangsúlyozta, hogy ezzel megnyílt az út egy újabb tárgyalási szakasz előtt, amelyben a felek a fennmaradó vitás kérdések rendezésére törekednek.
A Les Echos információi szerint az európai fél többek között szellemi termékek, egészségügyi eszközök és vegyi anyagok vámmentességét szeretné elérni, ami ráadásul az amerikai ipar és szolgáltató szektor számára is fontos lenne.
A tárgyalások azonban már a kezdetekkor újabb feszültséget okoztak, amikor Donald Trump amerikai elnök a gyógyszeripari termékek megadóztatásával fenyegetett, akár 250 százalékos vámtételt kilátásba helyezve.
Mint mondta, a cél, hogy a gyógyszerek gyártása az Egyesült Államokban történjen. A bevezetést fokozatosan, másfél éves átmeneti időszak után tervezik, amelyet 150, majd 250 százalékos kulcs követhet. Az elnök kijelentése nyomán egyértelművé vált:
a gyógyszeripar sorsa még mindig bizonytalan.
Különösen súlyosan érintené az intézkedés Írországot, amelynek exportjának fele a gyógyszeriparhoz kapcsolódik, és ennek jelentős része az amerikai piacra irányul. Szakértők szerint az ilyen mértékű vámtarifák elriasztanák az amerikai vállalatokat attól, hogy Írországban telepedjenek meg, a már ott működők pedig fontolóra vehetnék beruházásaik visszafogását vagy elköltöztetését. A lépés a high-tech szektorra is kihatna, amely szintén jelentős szerepet játszik az ír gazdaságban.
A gyógyszeripari és félvezetőipari vámokról szóló döntést Trump jövő hétre ígérte, és bár a gyógyszeripar esetében átmeneti időszakot terveznek, más ágazatoknál ez egyelőre nincs napirenden.
Az Egyesült Államok és az Európai Unió hamarosan közös nyilatkozatot adhat ki, amely keretet szab a további tárgyalásoknak.
A dokumentum nem bír kötelező jogi erővel, de szükséges hozzá a Fehér Ház, a Kereskedelmi Minisztérium és az amerikai kereskedelmi főtárgyaló jóváhagyása.
Európai diplomaták szerint a 15 százalékos plafonról szóló megállapodás legalább kiszámíthatóságot biztosít a vállalatok számára egy tartósan protekcionista amerikai politika közepette. Úgy látják,
bármely más alternatíva rosszabb lett volna, különösen most, amikor az EU-nak Ukrajna támogatása és saját szerkezeti kihívásai miatt is jelentős terhekkel kell szembenéznie.
A tárgyalások ugyanakkor folytatódnak az acéltermékek vámjairól is, ahol jelenleg 50 százalékos kulcs van érvényben, és nemcsak a vámtételek, hanem a mennyiségi kvóták és a speciális acélfajtákra vonatkozó kedvezmények is napirenden vannak.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio
Csúnya tréfát űzött Donald Trumpból a demokrata nagyágyú: az elnökségének végéről beszél
Egyértelmű, miről van szó.
Trump Európánál szegényebbé tette az USA-t, az EU nagy nyertese a vámalkunak – állítja a korábbi fehér házi tanácsadó
Az Európai Unió a lehető legjobb vámmegállapodást kötötte meg, amivel az Egyesült Államok sokkal rosszabbul járt.
Óriási kamatcsökkentést akar az amerikai pénzügyminiszter: 175 bázispontot!
Szerinte minden modellből ez jön mi.
Perzselő hőhullám éri Magyarországot, holnaptól harmadfokú hőségriasztás lép életbe
Vasárnap estig lesz érvényben.
A vártnál is rosszabb állapotban van a Flórián téri felüljáró, jelentősen csúszhat a felújítás
Költségesebb is lesz a vártnál.
Amerika ősellenségének karjaiba lökte eddigi szövetségesét Donald Trump
A vámháború az Egyesült Államok barátaiból is ellenfeleket kreál.
Egyszerűsített foglalkoztatás 2025: változások és legfontosabb tudnivalók
Az egyszerűsített foglalkoztatás (EFO) továbbra is népszerű forma a szezonális és alkalmi munkavégzések során, különösen a mezőgazdaságban, a turizmusban vagy például a filmipari statiszt

Az AI a kor vasútja, csak arányosan kevesebbet költenek rá
A 19. század amerikai vasútépítési láza a busás megtérülésekről és a kor technológiai fejlettségének kiaknázásáról szólt: a tengerentúlon a GDP nagyjából 6 százalékát beletolták

Egyszerre két csapatnak - tisztességtelen játék a világ legnagyobb opciós piacán
A Jane Street kezdetben a hihetetlen magas, havi majdnem 8 millió forintos gyakornoki fizetéseiről híresült el. Az összeget egyedi stratégiák kidolgozására kapták a gyakornokok -... The post Egy

Égető kérdések Franciaország jövőjéről
A helyi infrastruktúrák és közszolgáltatások sebezhetőségének rendszerszintű felmérése nélkülözhetetlen a hatékony alkalmazkodáshoz.
Hozamot, de másképp? Certifikátok a portfólióban
2025 augusztusában a nemzetközi pénzpiacokat továbbra is fokozott volatilitás, a geopolitikai feszültségek és az inflációs várakozások körüli bizonytalanság jellemzi. Az európai és amerik
Keddi agymenés
A Magyar Nemzet nevű kiadvány a nemzeti identitásra és a magyar gazdaságra nézve is veszélyt jelent. Avagy kis párbeszéd a ChatGPT és köztem.
Van ingyen ebéd? - Pénzügyi optimalizáció a 3%-os Otthon Start Program tükrében
A 3%-os kamatozású Otthon Start Program ismét teret enged a kreatív pénzügyi tervezésnek.  A gondolat lényege, hogy a lehető legtöbb olcsó hitelből vásárlunk ingatlant, miközben... The

Helyszíni ellenőrzés? Nehogy rajtakapjanak felkészületlenül!
Avagy: Hogyan biztosíthatod, hogy az ellenőrzés ne rémálom, hanem sikertörténet legyen?



Nagyra nőtt a fontos eszköz - Újabb robbanás vagy összeomlás jön?
A bitcoinon túl is lehet élet?
Így befolyásolják a profik az élelmiszerárakat: kiderült, mi zajlik a háttérben
Az árupiac a nagy játékosok terepe.
344 milliárd dolláron ülnek – Mire készülnek Buffették?
Nem vették meg az április esést, nagy dobásra készülhetnek a Berkshire-nél.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.