Az USA sem bírná a tempót az EU-val beígértetett energiafelvásárlásokra

Az Európai Unió és az Egyesült Államok között eddig csak szóban véglegesített kereskedelmi megállapodás értelmében az EU évente 250 milliárd dollár értékben vállalta amerikai energiahordozók vásárlását az elkövetkező három évre, tehát nagyjából Trump elnöki ciklusának végéig.

A névleges cél a transzatlanti gazdasági és energetikai kapcsolatok megerősítése és az orosz energiahordozókról való leválás mellett a források diverzifikálása, ám a Kpler elemzőcég szerint ez a vállalás a jelenlegi piaci és jogi akadályok miatt, finoman szólva is nehezen teljesíthető.

Ha komolyan akarjuk venni a vállalásokat, akkor nemcsak hogy az amerikai energiahordozók iránti kitettségek növekednének jelentősen – legalábbis egy időre –, de a számok alapján mindkét félnek háttérbe kéne szorítani más országokkal kialakított energiakapcsolatait, hogy egyáltalán bármi esély legyen az éves célszám közelébe kerülni.

Persze az EU-nak papíron nagyon előnytelennek tűnő alku megkötésében sokkal inkább a vámháború elkerüléséről szólt, az USA valós (vagy vélt) geopolitikai garanciái, és a régóta bizonytalan piaci helyzet stabilizálása voltak a döntő tényezők. Ehhez hasonlóan a 750 milliárd dolláros energiavásárlási „elköteleződés” bemondása is inkább elsősorban Trump egója miatt volt fontos.

Ugyan a politikai vállalások esetében egyáltalán nem szokatlan, hogy már a középtávon tett ígéretek is rengeteget „módosulnak”, mire megvalósulnak, azzal sajnos kénytelen számolni az unió, hogy az amerikai elnök innentől bármikor előhúzhatja a csak részlegesen megvalósult vállalásokat, akárhányszor úgy érzékeli, hogy az EU valamit nem úgy csinál, ahogy azt ő szeretné.

Ennek már most látszanak komoly jelei, miután keddi CNBC-interjújában arról beszélt, hogy az EU gyakorlatilag „odaadja” a 600 milliárd dolláros befektetési vállalását, és „azt csinálhat vele, amit akar.” Akármennyire is távol áll ez a valóságtól, Trump minimum kommunikációs szempontból így tekint az ígéretre, és a riporternek azt mondta, hogy

35 százalékra emeli a vámokat, ha az EU nem fizet.

Mivel a vámalku szabályozása körül várhatóan komoly konfliktusok lehetnek, és Trumpnál nem kérdés, hogy az utólagos változtatás jogát teljességgel fenntartja, az EU-nak úgy kell az elkövetkező években lavíroznia, mintha mindent megtenne azért, hogy tartsa az USA felé tett vállalásait. Még akkor is, ha alapesetben teljesen irreális számokat kellett bemondania, és kompetenciája sincs arra, hogy a piaci szereplőket az amerikai energiahordozók vásárlására kötelezze.

A Kpler számai szerint a 250 milliárd dolláros éves célösszeghez képest 2024-ben mindössze 80,5 milliárd értékben vásárolt az EU energiahordozókat az USA-ból, amit így több mint háromszorosára kéne növelni ahhoz, hogy teljesüljenek a vállalások. Ebből:

• A legnagyobb tételt az olaj jelenti, ami napi 1,4 millió hordós import mellett 53 milliárd dollárba került az EU-nak.

• Hasonló fajsúlyú az utóbbi években már több mint megduplázott LNG-behozatal, ami a korábbi néhány évhez képest némileg visszaesett tavaly, így mindössze nagyjából 20 milliárd dollár értékben vett az EU, ami 45,3 milliárd köbméterrel az unió importjának 45%-át tette ki.

• Emellett szénből valamivel kevesebb mint 4 milliárd dollár értékben vásárolt az EU,

• valamint amerikai cseppfolyósított PB-gázra 3,4 milliárdot költöttek az uniós szereplők,

• és bár a nukleáris fűtőanyagok külön szerepelnek a megállapodás szövegezésében, egyelőre nullához konvergál az USA-ból való behozataluk.

A legfőbb elvi akadály persze – ahogy már korábban is említettük –, hogy az EU jogszabályi környezete jelenleg nem teszi lehetővé, hogy kötelezővé tegyék a magántulajdonban lévő finomítók számára az amerikai nyersanyagok beszerzését. Ezek a vállalatok döntéseiket gazdasági megfontolások – a konkrét ár, szállítási költségek, technikai alkalmasság – alapján hozzák meg, alapvetően nem politikai nyomásra.

Még a MOL esetében is – ahol azért azt nehéz lenne feltételezni, hogy ne folytatna rendszeresen egyeztetéseket a magyar kormánnyal stratégiai célokról – ott is a tulajdonrész jelentős százaléka külföldi tulajdonban van. Ezek a befektetők pedig elsősorban profitot akarnak, aminek jelentős része például az olcsóbb orosz olaj finomításából és magasabb áron való továbbadásából keletkezik.

Olajfüggés

Ez a gyakorlat azonban pont egy olyan pont, ahol a Kpler lát némi mozgásteret az energiaimport növelésére, mivel az EU és az USA is abban érdekelt, hogy Magyarország és Szlovákia is felhagyjon az orosz olajvásárlásával. Ha ezeket amerikai rendelésekkel pótolnánk ki, akkor az naponta átlagosan 210 ezer hordóval növelhetné az importot.

Ha több tagállam is beleállna, akkor ezt maximum 250–300 ezer hordóra is meg lehetne növelni, ami 6–7 milliárd dollárnyi energiavásárlást jelentene évente, de a Kpler szerint ennél nem nagyon van több mozgástér rövid távon. Ez egyrészt azért van, mert rengeteg európai finomítót a keletről érkező durvább olajtípusok feldolgozására kalibrálták, másrészt pedig mert sok ilyen állammal még hosszú távú szerződésekben állnak az uniós országok.

Középtávon ez az érték talán megduplázható, ha az USA Európába irányozza az eddig Ázsiába menő olajkészletei mintegy 20%-át, így akár 14 milliárd dollárral is növelhető az éves behozatal, sok esetben kedvezőbb áron elérhető WTI (texasi) hordókkal, de ez a realisztikusnak mondható átrendeződés is csak 95 milliárdig emelné az EU amerikai energiaimportját.

Persze, ha elméleti síkon gondolkodunk, akkor akad mozgás tér, hiszen az unió több mint négyszer annyi olajat vásárol évente, mint az az 1,5–2 millió hordó, ami az USA-ból érkezik. Ha komolyan vesszük Trump kijelentéseit arról, hogy gyakorlatilag akármennyit tudnak termelni, és az EU hajlandó lenne a többi kereskedelmi kapcsolata rovására elköteleződni az amerikai olaj mellett, akkor egy ilyen drasztikus lépés is reális lehet a 250 milliárdos vállalások teljesítésére.

Gázhelyzet

A teljes olajfordulat persze a realitásoktól is távol áll, és nem is kívánatos – főleg, hogy a norvég és angol Brent leváltása is kéne hozzá –, így a nagyobb mozgásteret jelentő LNG területén számíthatunk nagyobb importnövekedésre,

még akkor is, ha ennek már 45%-át jelenleg is az USA szállítja.

Köszönhetően ez nagy részben annak, hogy az EU LNG-importjának még tavaly is 20%-a érkezett Oroszországból, és az idei évben vásárolt mennyiség 15%-a jött onnan. Ez esetben egyelőre nem érintett Magyarország, hiszen LNG fogadására alkalmas terminálok jelenleg csak Belgiumban, Hollandiában, Litvániában, Portugáliában, Máltán, valamint Német-, Spanyol-, Finn-, Francia-, Görög-, Horvát-, Olasz- és Lengyelországban vannak.

Az uniós kimutatások számai szerint ez év júniusáig 37 milliárd köbméter amerikai LNG érkezett ezekbe a tartályokba, ami az idei mix 56%-át adta. Bár a gázbeszerzések eddig tipikusan lelassultak a nyári beszerzési–tárolófeltöltési dömping időszak után, de az EU már rugalmasabbá tette a vonatkozó határidő-előírásain, és van még kapacitás fogadni, így most lehet, hogy a szokásosnál kisebb lesz a visszaesés.

Ezt az EU saját vállalása szerint nagyjából megduplázná már idén is, és ezt a Kpler számai is alátámasztják, így reálisan az import 20 milliárdról 37–41 milliárd dollárosra is növekedhet. Ezzel

100 milliárdig lehetne növelni a behozatalt, de ez még a korábbi olajimport-növekedéssel együtt is csak 110–115 milliárdig tud fölmenni.

Ez még így is elmarad attól a 120 milliárd dollár környéki értéktől, amit az EU élből be tudott mondani, de az egyik fő dolog, amire hivatkoztak saját becsléseik alapján, az az volt, hogy a gázárak rendkívül volatilisek lehetnek az elkövetkező időszakban, amelynek a magyarázó ereje finoman szólva is minimális.

Ha csak az LNG területét nézzük, elméleti mozgástér sincs nagyon, hiszen nagyságrendileg négyszer annyit kéne vásárolni, mint jelenleg. A megállapodás szerint ezt a mennyiséget csak az USA-ból lehetne importálni, és feltehetően a fogadási kapacitások is fejlesztésre szorulnának, hiszen ez esetben többszörösét importálná az EU a megszokott volumennek.

Ami középtávon lehetőségeket nyitna a vállalások teljesítésére, az megint csak a rendkívül drasztikus átállás lenne a vezetékes gázról, amiből az EU a szükségleteinek háromnegyedét fedezi jelenleg. Ezen a téren azonban annyira különböznek a nemzeti érdekek és a már meglévő szerződések, hogy a hároméves időszakban nem reális bármilyen komolyan vehető átfordulást vizionálni.

Az is egy komoly nehezítő faktor, hogy az USA teljes éves LNG-exportja jelenleg 120 milliárd köbméter körül alakul. Ha lenne is rá lehetőség, nehéz a kitermelést egyik napról a másikra növelni, tekintve, hogy Amerika hozzávetőlegesen nyolcszor ennyi földgázt használ el saját fogyasztásra, és csak jövőre tervezik növelni a kitermelési kapacitásaikat.

Nukleáris álmok

Ezeken túl a Kpler elemzése már élből elvetette, hogy a propán-bután vagy a szénimporttal tudná (vagy akarná) növelni az EU a behozatalt, mivel a technológia fejlődés iránya, valamint a zöldítés mellett, ezek nemcsak indokolatlanok lennének, hanem a piaci értékük is csökken. Várakozásaik szerint például a szénbehozatal 20–30%-kal csökkenhet 2025–2026-ban, a 2024-es 3,9 milliárd dolláros importhoz képest.

Így tényleg csak egy dolog maradt, amit kiemeltek a július végi megállapodásban, az pedig a nukleáris fűtőelemek.

Az amerikai gyártás viszont még gyerekcipőben sem jár jelenleg: az uránt leginkább Kanadából, Oroszországból és Kazahsztánból szerzi be az EU, míg a finomítást elsősorban az oroszok és a franciák végzik. Kifejezetten a fűtőelemek kiemelése viszont alapból furcsa, mivel bár az EU energiamixének mintegy 23%-át atomreaktorok állítják elő, a hozzájuk szükséges nyersanyag értéke kevesebb, mint 1 milliárd dollárba kerül évente.

Ennek tükrében nehezen érthető, hogy a szó csengésén kívül miért emelték ki, hacsak nem azért, amit már a Magyarországra érkezett amerikai ügyvivő, Robert Palladino lengetett be, miszerint az amerikaiak szívesen dolgoznának az EU atomenergia-infrastruktúráján.

Itt elsősorban kisebb moduláris reaktorokra, SMR-ekre érdemes gondolni, amelyek telepítése bár a beruházás kategóriába esne normál esetben, Trump gondolatmenetével nem nehéz elképzelni, hogy az energiaeladáshoz lenne sorolható ilyen erőművek berendelése.

Ezeknek az ára eléggé eltérő lehet a szükségleteknek megfelelően, de tipikusan 1 és 5 milliárd dollár között mozog, és komplikációktól függően pár éven belül is felhúzhatók (legalábbis a jól hangzó gyártói fogadkozások szerint). Ennek megfelelően, ha minden következő évben egy maroknyi európai állam bevállal néhány ilyen reaktort, azzal gyorsan felsrófolhatók az "energiavásárlások."

Magyarország például alig egy hete, július végén jelentette be együttműködést a nukleáris energia területén az USA-val, de a korábbi időszakban már Bulgária, Csehország, Románia és Lengyelország is egyeztetett az amerikaiakkal a témában.

Utóbbi országok ráadásul elsősorban nem SMR-ekről, hanem nagyobb kapacitású, AP1000 típusú reaktorokról tárgyalnak Washingtonnal, amelyek 10 milliárdos tételekkel is megtolhatják a "beszerzéseket." Innentől pedig még ha maga Trump nem is konkrétan ezzel számol, az Európai Bizottság tárgyalói némi kreativitással megpróbálhatják megnyugtatni Trumpot, hogy minden a vállalások elérése felé halad.

Azt is fontos megjegyezni, hogy papíron a fűtőelemek igen magas hatásfoka miatt, a nukleáris energiába való beruházás jelentősen javíthatja a magas energiáraktól szenvedő európai ipar versenyképességét. Arról nem is beszélve, hogy amúgy is lényegesen több energiára lesz szükség, ha az EU komolyan gondolja az AI-versenybe való belépést.

Ugyanakkor a technológiától való általános civil félelem miatt – és nyilván abból is kifolyólag, hogy az ilyen döntések tagállami hatáskörbe tartoznak – az se csoda, hogy egy félmondatot leszámítva, a Bizottság szóvivői nem kommunikálják az erre irányuló várakozásaikat. Így akár az is

elképzelhető, hogy bár a bemondott vállalás minden reguláris számítás szerint csak egy elnagyolt becslés volt, valójában kigondolt stratégia is megbújhat mögötte.

Mindettől független még mindig bizonytalan, és várhatóan a közös nyilatkozat kiadása után is instabilnak mondható lábakon álló vámalku fenntartása minden szempontból nehézkes lesz az elkövetkező években. Az nyilvánvalónak tűnik, hogy az EU még egy ilyen törékeny egyensúlyt is értékel, amíg Trump vezeti az USA-t, de a hároméves vállalásokból az is könnyen kiolvasható, hogy amint új vezetése lesz az Egyesült Államoknak, az unió mindent megtesz majd, hogy újratárgyalja a meglévő keretfeltételeket.

Címlapkép forrása: EU

Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Bizottság hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az Európai Bizottság nem vonható felelősségre miattuk.