Váratlan fordulat az EU-pénzeknél: 18 százalékos ugrás, mégis valami nagyon hiányzik

Az Európai Unió évtizedek óta eurómilliárdokat költ arra, hogy kutatás-fejlesztési támogatásokon keresztül erősítse a kontinens versenyképességét. A téma most újra fókuszba került miután a Mario Draghi, az Európai Központi Bank korábbi elnökének jelentése óta eltelt másfél év állandó témája volt az államszövetség lemaradása e téren.

Az Európai Bizottság terveiben kulcsszerep jut a k+f program ösztönzésének és fokozásának, azonban azt egyre többen megkérdőjelezik, hogy a jelenlegi struktúra mennyire hatékony.

A mostani támogatási logika egyszerű: a piaci szereplők önmagukban gyakran nem vállalják fel a hosszú távú, kockázatos innovációs beruházásokat, ezért közpénzből érdemes ösztönözni őket. A kérdés azonban rendre ugyanaz marad: valóban megtérülnek-e ezek a támogatások a gazdaságban, vagy csak statisztikailag jól hangzó, de a valós teljesítményt alig befolyásoló programokról van szó?

Egy friss, átfogó, másfél évtizednyi adaton alapuló elemzés most ritka pontossággal próbál választ adni erre a kérdésre, ráadásul évtizedes távlatokat végigtekintve. Az Európai Bizottság a 2007 és 2013 között futó hetedik Kutatási és Technológiafejlesztési Keretprogram (FP7) tapasztalatait vizsgálta meg, kifejezetten a profitorientált vállalatok szempontjából. Az összehasonlítás alapját nem elméleti modellek, hanem konkrét vállalati adatok adták: hogyan teljesítettek azok a cégek, amelyek uniós kutatás-fejlesztési pénzt kaptak, és miben maradtak el vagy éppen haladták meg azokat, amelyek hasonló projektekkel pályáztak, de végül nem nyertek támogatást. 

Az 50 milliárd eurós FP7 alapvetően együttműködés-alapú finanszírozási modellre épült, vagyis a támogatások döntő része nem egyedi vállalati projektekhez, hanem több szereplőt összefogó, nemzetközi konzorciumokhoz került, amelyekben cégek, egyetemek és kutatóintézetek közösen dolgoztak fejlesztéseken. A konstrukció lényege az volt, hogy az uniós források csökkentsék a kutatás-fejlesztés pénzügyi kockázatát, miközben ösztönzik a tudásmegosztást és a határokon átnyúló együttműködést. A program így nem közvetlen iparpolitikai eszközként működött, hanem olyan keretként, amelyben a piaci hasznosítás esélye már a kutatási szakaszban megjelent, de nem volt előre garantált.

Az összesített adok alapján pedig a támogatott cégek árbevétele és termelékenysége átlagosan mintegy 18 százalékkal magasabb, mint a hasonló támogatást nem nyerő cégeké, ugyanakkor nem mutatható ki számottevő hatás az alkalmazotti létszám alakulásában.

Magyarán az uniós pénzből finanszírozott kutatás-fejlesztési projektek növelték a cégek hatékonyságát és bevételeit, de új munkahelyeket rövid távon nem teremtettek – és ez egyáltalán nem biztos, hogy problémára utal. 

Miből lesz a hatékonyság emberek nélkül?

Az FP7 az Európai Unió 2007 és 2013 közötti zászlóshajó kezdeményezése volt a kutatás-fejlesztés területén. Hét év alatt 50 milliárd eurót fordítottak rá, hogy egyetemeket, kutatóintézeteket és vállalatokat támogassanak nemzetközi kutatási projektekben. A programban a tudományos kiválóság erősítése mellett kiemelt cél volt az európai gazdaság versenyképességének növelése, például új technológiák kifejlesztésével és azok piaci hasznosításának elősegítésével.

Az ilyen állami támogatásokra a kutatásban azért van szükség, mert a vállalatok sokszor nem szívesen ruháznak be bizonytalan kimenetelű, hosszú távú fejlesztési projektekbe. A fejlesztések társadalmi haszna gyakran meghaladja az egyes cégeknek közvetlenül megtérülő hasznot, ezért az állami, jelen esetben uniós szerepvállalás segít áthidalni ezt a finanszírozási rést. A hetedik keretprogram volt hivatott mozgósítani a szükséges forrásokat, és hálózatba kapcsolni az európai szereplőket a nagyobb innovációs projektekhez.

Az Európai Bizottság által közzétett elemzés kvázi-kísérleti módszerrel, 46 ország pályázóinak adatait elemezve hasonlította össze a támogatást elnyerő vállalatok teljesítményét azokéval, amelyek hasonló pályázatokon nem jutottak forráshoz. 

Az eredmények alapján a támogatást nyert cégek átlagosan 18 százalékkal nagyobb árbevételt értek el, és munkaerő-termelékenységük is hasonló mértékben haladta meg a támogatás nélkül maradt, hasonló profilú vállalkozásokét.

Ez jelentős különbség, ami azt jelzi, hogy az uniós kutatás-fejlesztési támogatás érdemben hozzájárult a cégek növekedéséhez és hatékonyságához. A termelékenység javulása azt jelenti, hogy a vállalatok ugyanannyi vagy kevesebb ráfordítással több terméket állítanak elő, vagy magasabb értéket hoznak létre. Ez tipikusan innovációk eredménye: új technológiák, hatékonyabb gyártási eljárások vagy versenyképesebb termékek bevezetése révén javul a cég teljesítménye. A magasabb termelékenység hosszabb távon az egész gazdaság számára kulcsfontosságú, mert megalapozza a gazdasági növekedést és lehetőséget teremt a bérek emelésére is.

Érdekes módon azonban a kutatás nem talált szignifikáns hatást a foglalkoztatásra:

vagyis a támogatott cégek nem vettek fel több alkalmazottat, mint amennyit egyébként is felvettek volna, de külön elbocsátásokba kezdtek egy digitális fejlesztés után.

Ez elsőre meglepő lehet: ha egy cég sikeres innovációt hajt végre és nő az árbevétele, miért ne bővítené a létszámát, vagy ha sikeres volt a robotizáció, miért nem épít le? A jelenség mögött több ok is állhat. 

Az egyik magyarázat szerint növekedési korlátok akadályozhatják a kiteljesedést. Vagy előfordulhat az is, hogy a vállalat technológiai fejlesztése inkább a hatékonyságot növeli, például automatizál egy folyamatot, így ugyanazt a kibocsátást kevesebb emberrel is el tudja érni.

Ezzel párhuzamosan a piaci vagy finanszírozási korlátok miatt nem tud jelentősen nagyobb volumenre bővülni a cég. A termelékenységi nyereség ellenére tehát olyan akadályok maradhatnak fenn, amelyek meggátolják a termelés érdemi felfuttatását.

Kik profitáltak leginkább a támogatásokból?

Nem minden vállalkozás tudta egyformán kamatoztatni az uniós kutatási támogatást, a hatás jelentősen függött a cégek jellegétől és a projektek típusától. A legnagyobb nyertesek jellemzően kisebb, alacsonyabb kiinduló termelékenységű vállalatok voltak, amelyek szűkös pénzügyi forrásokkal rendelkeztek, és így számukra a támogatás valódi áttörést jelentett. Ezek a cégek sokszor kis- és középvállalkozások, amelyeknek nehéz banki hitelhez vagy magánbefektetéshez jutniuk egy kockázatos innovációs ötlet megvalósításához. Számukra az uniós támogatás pótolta a hiányzó forrásokat, és érezhető teljesítményjavuláshoz vezetett. Ezzel szemben a már eleve nagyobb vagy hatékonyabb, tőkeerősebb cégeknél a támogatás relatív hozzáadott értéke kisebb volt, könnyen lehet, hogy ők a támogatás nélkül is végrehajtották volna a fejlesztést saját forrásból.

A hatás az iparágak szerint is eltért. A leglátványosabb eredményeket a technológia-intenzív ágazatokban érték el, vagyis azokban az iparágakban, ahol a kutatás-fejlesztés kiemelten fontos a versenyképességhez. Ilyen területekre példa a gyógyszeripar, a biotechnológia, a repüléstechnika vagy az információs technológia. Ezekben a szektorokban különösen erős volt a támogatások hatása, főként azokban az országokban és régiókban, ahol kedvező innovációs környezet állt rendelkezésre, vagyis jól működő egyetemek, kutatóintézetek, beszállítói hálózatok és pénzügyi piacok segítették az új fejlesztések piacra jutását. A piaci szerkezet is számított: koncentráltabb piacokon az innováció könnyebben fordítható bevétel- és termelékenységnövekedésre, mint erősen telített, sokszereplős környezetben. Ugyancsak erősítette a hatást, ha a projekt hosszabb távú és kockázatosabb volt.

A magyar cégek adatai szerény, de létező hatásról árulkodnak Felmerül a kérdés, Magyarország mennyire volt részese ennek a történetnek. Bár a mostani bizottsági elemzés országok szintjén nem megy bele az adatok elemzésébe, de a korábbi összesítések alapján tudható, hogy a hetedik kutatási keretprogramban magyar vállalatok és kutatóintézetek is részt vettek, bár a program egészéhez mérten szerény súllyal.  A pályázati statisztikák szerint a magyar pályázók mintegy 290 millió euró támogatást nyertek el, ami a teljes költségvetés kevesebb mint egy százaléka volt. Több mint 1600 magyar részvétel volt nyertes projektekben, a beadott pályázatok sikerességi aránya pedig megközelítette az uniós átlagot. A magyar vállalatok is profitáltak a támogatásokból, még ha országos szinten a gazdasági hatás nem volt látványos. Egyes cégek szintjén azonban komoly előrelépést hozhatott egy-egy projekt, új technológiák és piacképes termékek kifejlesztésével. A magyar részvétel különösen az együttműködésen alapuló, nemzetközi konzorciumokban volt jelentős, ami önmagában is értékes hozadék, hiszen hozzáférést biztosított olyan tudáshálózatokhoz és fejlesztési együttműködésekhez, amelyek hazai környezetben nehezen lennének elérhetők.

A hetedik keretprogram hatásairól szóló értékelés több fontos tanulságot is megfogalmaz. Megerősíti, hogy az uniós kutatás-fejlesztési támogatások kézzelfogható gazdasági eredményeket hoznak, különösen a termelékenység terén. Ugyanakkor arra is rávilágít, hogy az innováció önmagában nem garantál munkahelyteremtést, és hogy a támogatási rendszernek jobban kell kapcsolódnia a piaci növekedést segítő eszközökhöz. A későbbi uniós programok már részben ezekre a tapasztalatokra épülnek, de a hetedik keretprogram tanulságai továbbra is iránytűként szolgálnak: az innováció működő eszköz, de akkor fejti ki teljes hatását, ha a fejlesztésekből valódi piaci növekedés is következik.

Címlapkép forrása: Portfolio