A 2020–2024-es inflációs sokk nemcsak az árakat emelte meg, hanem látványosan átrajzolta az uniós országok egymáshoz viszonyított költség- és árversenyképességét is. A GDP-deflátor alapján Magyarország közel 60%-os kumulált drágulása – a forint jelentős gyengülése ellenére – jelentős relatív reálfelértékelődést okozott, miközben több nyugat-európai országban ennek töredéke volt az árszintemelkedés. A folyamat kulcscsatornája az egységnyi munkaerőköltség: a bérek sok helyen gyorsabban nőttek, mint a termelékenység, így több közép-kelet-európai gazdaságban megjelent a „versenyképességi túllövés” kockázata. A kérdés az, hogy az eltolódás mennyiben tekinthető fenntarthatónak, és ha nem, milyen lassú és költséges korrekciók – exportvesztés, beruházási fék, belső alkalmazkodás – következhetnek a következő években.
Az elmúlt öt év inflációs hulláma nemcsak az árstabilitásról szóló vitákat írta át Európában, hanem csendben újrarendezte az országok egymáshoz viszonyított gazdasági pozícióját is. Az Európai Bizottság egy friss tanulmánya éppen ezt a kevésbé látványos, de annál fontosabb dimenziót vizsgálja: hogyan változott meg az egyes tagállamok költség- és árversenyképessége...
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Az előfizetés a következőket tartalmazza:
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Előfizetés
