Százmilliárdos új EU-pályázatok jöhetnek jövőre

2018. augusztus 7. 10:24    
nyomtatás
 
Állami forrásból már év végén, uniós támogatásból pedig jövő tavasszal jöhetnek új kkv-felhívások, amelyek a versenyképesség javítását, az ipar automatizációját, digitalizációját célozzák - mutatott rá a Világgazdaságnak nyilatkozva Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója.


Essősy jelzése szerint arra számít a piac, hogy még idén november-decemberben új versenyképesség-javítást, illetve az ipar 4.0-s automatizációs és digitális megoldások alkalmazását ösztönző felhívások jelenhetnek meg hazai forrásból, s ezekre akár már jövő év január-februárjában lehetne is pályázni.

A cikk nem említi, de Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára egy július eleji nyilatkozatában már felhívta rá a figyelmet, hogy a Pest megyének hazai költségvetési forrásból összeállított 80 milliárd forintos fejlesztési keretből idén még két pályázat meghirdetése várható. Egyrészt vállalkozói parkok fejlesztésére, másrészt kis- és középvállalkozások eszközbeszerzésére. Részletek egyelőre nem ismertek, de várhatóan ezek a pályázatok ősszel jelennek majd meg.

Essősy jelzése szerint a fenti magyar forrásból kiírt pályázatokon felül jövő tavasszal újabb uniós kiírásokkal is lehet kalkulálni a visszahulló források keretéből.

Várhatóan százmilliárdos nagyságrendet tesz majd ki az így felszabaduló összeg a fel nem használt támogatások, illetve meg nem valósuló beruházások, fejlesztések miatt.


Amint hétvégi elemzésünkben mi is rámutattunk:

a brutális anyag- és bérköltség ugrás növeli annak a pályázati csomagnak a potenciális összegét, amelyet a nyertesek majd idővel visszaadhatnak, mivel mégsem tudják megvalósítani a tervezett fejlesztést

és ezek a szabaddá váló keretek szintén növelik majd azt a potenciális pályázati csomagot, amit újra kiírhatnak majd a 2014-2020-as ciklus terhére. Emellett fontos arról sem szabad megfeledkezni, hogy a 2007-2013-as ciklusban kifizetett jóval több, mint 100 milliárd forintnyi visszatérítendő forrásból egyre több áramlik vissza a projektek megvalósítóitól a kifizető szervekhez, és mivel ezt újra fel lehet használni Magyarország határain belül, így ez a "visszacsorgó" pénzösszeg is növeli a várhatóan megjelenő pályázati keretet. Egyelőre tudomásunk szerint csak egy néhány tízmilliárd forintnyi visszacsorgó keret újrafelhasználásáról született kormánydöntés, amelynek része volt a 25 milliárd forintos, Kecskemét fejlesztését célzó alap létrehozása.

A MAPI vezetője egyébként arra a minap társadalmi egyeztetésre bocsátott 0%-os eszközbeszerzési uniós visszatérítendő pályázatra is felhívta a figyelmet, amelynek részleteit már mi is megírtuk: ősszel várható az újabb felvonás a tág cél- és eszközrendszerű pályázatban, ráadásul új, kezdő vállalkozások is igényelhetik.

Essősy szerint a változó kamatkörnyezetben piaci alapon ma már 5 százalékos kamattal kellene számolni, így hétéves futamidővel lényegében 35 százalékos támogatási intenzitásnak felel meg a nullás hitel, ami alig marad el a vissza nem térítendő támogatásoknál eddig jellemző 40-50%-os támogatási intenzitástól.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Szerkesztő - újságíró
 
 
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium