Közzétette az OTP Bank, hogyan képzeli el az immár 9 országra kiterjedt hálózatának irányítását. A korábbi meglehetősen szűkszavú tájékoztatás után most végre itt van a részletes irányítási modell. Nem maradt érintetlen az OTP irányítási modellje sem, a szervezet jelentősen átalakul. A közlemény lényeges eleme, hogy a külföldi bankok irányításáról és a 2007. évi konkrét feladatokról a 2006. évi előzetes eredmények ismertetésével egyidejűleg dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója tájékoztatja a szakmai nyilvánosságot, valamint a széles közvéleményt. Az új szervezeti struktúrában a vezetői bizottság alelnöke dr. Pongrácz Antal lett, míg a Leányvállalati Integrációs és Irányító Bizottság alnöke a frissen igazolt dr. Urbán László, aki megkapta az eszköz-forrás bizottság elnökségét is. A bank ma jelentette be, hogy Spéder Zoltán, alelnök távozik.
Változások az OTP Banknál. Az OTP mai tájékoztatása szerint változtatások történtek a döntéshozatali mechanizmusban és a bank szervezetében is, amelyek a bank üzleti reagálóképességének növelését, az innovációk kiterjesztését, a működés összehangoltságát szolgálják. Némi módosulással fennmaradt a bank eddigi divízionális irányítási modellje, ugyanakkor újjáalakult...
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Cikkarchívum előfizetés
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Előfizetés