Előfizetői tartalom

1.1 m t szénhidrogén-készlet termelésbe állítását kezdi meg a MOL

Portfolio
A kimerülő hazai kőolaj- és földgázmezők csökkenő termelésének pótlása érdekében a MOL a korábbi évek átlagához hasonlóan az idén is 10 milliárd Ft feletti összeget fordít mezőfejlesztési projektek megvalósítására, ezen belül új szénhidrogén-mezők termelésbe állítására. E tevékenység keretében a MOL vezetése a napokban döntött a pest-megyei, a fővárostól dél-keleti irányban, Monor és Gomba települések között korábban felfedezett kőolajmező központi kőolajtelepének közel 6 milliárd Ft-os beruházást jelentő termelésbe állításáról, valamint a Nagykanizsától észak-keletre, Zalakomár és Zalakaros települések között elhelyezkedő Sávoly Nyugat kőolajmező - 2 milliárd Ft-ot meghaladó ráfordítással történő - további fejlesztéséről. A két most induló, és az idén már elindult mezőfejlesztési projektek eredményeképpen a közeljövőben termelésbe állításra kerülő szénhidrogén-készlet megközelíti az 1,1 millió kőolaj egyenértéktonnát.

A mező termelésbe állítása két ütemben történik. A most eldöntött, a 2007-2009-es időszakban megvalósuló első ütem a mező központi telepének termelésbe állítását célozza. A lemélyítésre kerülő újabb három kút és a kapcsolódó felszíni technológia létrehozása révén 2008 és 2020 között további mintegy 490 ezer tonna kőolaj válik kitermelhetővé a jelenleg...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés