Jelentős változáson ment keresztül az elmúlt időszakban a hazai gázszállítói tevékenység, számos jogszabályváltozás érintette az iparágat, csökkent annak jövedelmezősége is, továbbá az MVM-csoporton keresztül új szállítói engedélyes jelent meg a piacon. A KKE régióban szükség van az együttműködésre, ugyanis a térség országainak csak így van lehetősége arra, hogy Brüsszel meggyőzése által forrásokat találjanak gázpiaci függőségük csökkentésére, a nemzeti piacokat összekapcsoló vezetékek kiépítésére. A hazai belső hálózatfejlesztés esetében a magyar-szlovák interkonnektor megépítését követően érdemes lenne 2014-ig kivárni, és ezt követően dönteni arról, hogy a jövőben nyugati vagy a hagyományos keleti irányból előnyösebb kielégíteni az ország gázigényét - mondta előadásában Dr. Zsuga János az FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója, valamint a Magyar Gázipari Egyesülés nemrég kinevezett elnöke a Budapesten megrendezett IV. Közép-európai Gázkongresszuson.
Dr. Zsuga János az FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója a Gázkongresszuson tartott előadását kezdve kifejtette, hogy a gázszállítói tevékenység az elmúlt időszakban jelentős változáson ment keresztül. Számos, a tevékenységet érintő jogszabály került módosításra, kiegészülve a Kereskedelmi Szabályzat megváltoztatásával is, amelyek nem minden esetben voltak...
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Cikkarchívum előfizetés
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Előfizetés