Előfizetői tartalom

Újra dönt az MSCI - Mi lesz a Richterrel és a MOL-lal?

Gayer Attila, CFA
Tavaly november óta nem talál magára a Richter, azóta, hogy a részvények kikerültek az MSCI indexeiből. A társaságnál a soron következő féléves felülvizsgálat eredménye május közepén lát majd napvilágot, az alábbiakban azt igyekeztünk számításokkal alátámasztani, hogy mi várható a két leginkább figyelt papír, a Richter és a MOL esetében. Az előbbi kalkulációink szerint még nem tudja teljesíteni a minimálisan elvárt likviditási küszöböt, azonban ha az elmúlt fél évben látott pozitív folyamatok tartósak lesznek (ezt erősítheti meg a közelgő részvényfelaprózás is), akkor csak idő kérdése, hogy a papírok visszakerüljenek a megfelelő indexekbe. A MOL-nál ezzel szemben az elmúlt hónapokban tovább romlott a likviditási helyzet, azonban a minimálisan elvárt értéket így is teljesíteni tudja majd számításaink szerint. A MOL egyébként meglátásunk szerint az MSCI jelenleg érvényben lévő irányelvei mellett technikailag nem eshet ki az MSCI Magyarország indexből.

Közeleg az újabb felülvizsgálat. Minden bizonnyal elevenen él még a befektetők emlékezetében, amikor tavaly novemberben az MSCI a szokásos féléves index felülvizsgálata után közölte, hogy a Richter részvényei kikerülnek az MSCI Emerging Markets indexből, a bejelentés ugyanis erőteljes árfolyamesést generált a részvények piacán. A gyógyszergyártó árfolyama pár nap...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés