Üzlet

Reagált a MÁV a sztrájkfenyegetésre

Portfolio
A MÁV-START cáfolja a VDSZSZ hétvégén megjelent állításait.
A társaság közleményében hangsúlyozza:

az Utasellátó szervezetére vonatkozóan a munkáltató nem jelentett be csoportos létszámleépítési szándékot.

"A jelenlegi helyzet kialakulásához az vezetett, hogy a VDSZSZ felmondta a Kollektív Szerződés Utasellátóra vonatkozó Helyi Függelékét, ezzel megnehezítve az alapvetően is gazdaságossági problémákkal küzdő szervezeti egység helyzetét. A munkáltató a tárgyalásokat az új függelékre vonatkozóan megkezdte. (Az Utasellátó Központ úgynevezett utazószolgálatot ellátó munkavállalóira ugyanis speciális rendelkezések vonatkoznak, ezeket részben a Kollektív Szerződés Helyi Függeléke tartalmazza.)" - részletezi a közlemény.

"Az Utasellátó 2016-ban jelentős veszteséget termelt. A MÁV-START vezetése folyamatosan vizsgálja az Utasellátó gazdaságos működtetésének lehetőségeit, melyhez a VDSZSZ konstruktív hozzáállására is szükség lenne".

"Amennyiben az Utasellátóra vonatkozóan kapacitáscsökkentésre vonatkozó döntés születne, úgy a MÁV-START valamennyi érintett munkavállaló esetében más pozíció felajánlásával, illetve átképzéssel járul hozzá a biztos munkalehetőséghez, a 2017. március 13-án, a VDSZSZ által is aláírt Együttműködési Megállapodásnak megfelelően" - folytatja a cég.

A megállapodás szerint a MÁV-START Zrt. nem tervezi az alkalmazottak létszámának érdemi csökkentését, amennyiben mégis foglalkoztatási gondok jelentkeznének, akkor a munkáltató az érintett munkavállalók részére másik, méltányos, továbbfoglalkoztatást jelentő munkakört ajánl fel.

Az előzményekről itt írtunk:
Ökológiai gazdálkodás: Magyarország az uniós lista végén kullog
Nemzeti konzultációt tart Emmanuel Macron
Kincses Gyula
Az új ukrán elnök keményen visszaszólt Putyinnak
Vida József megvette a TV2-t
Népszerű
Belgrád panoráma
Belgrádban nyitott irodát a HEPA

A nyugat-balkáni regionális iroda közös vállalatok létrejöttét is segítené.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Hazai és nemzetközi kitekintés.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Értékpapír üzletkötő

Értékpapír üzletkötő
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
olajfinomiot