Új részvényeket bocsátanának ki Mészárosék!
Üzlet

Új részvényeket bocsátanának ki Mészárosék!

Portfolio
Június közepén közgyűlést tart a Konzum, ahol a részvényesek döntenek az új székhelyről, és részvényfelaprózásról is. A két témával kapcsolatban kérdeztük a Konzum vezetőit, és érdekes válaszokat kaptunk, nem csak azt tudtuk meg, hogy az Andrássy útra költözik a Konzum, de azt is, hogy akár már idén intézményi jegyzésre kerülhet sor a vállalatnál, de lakossági jegyzés lehetőségét is megvizsgálnák. A befolyó összegből pedig akvizíciókra, fejlesztésekre és adósság törlesztésére költhetne a társaság.

Rendkívüli közgyűlés

Június 14-én rendkívüli közgyűlést tart a Konzum, ahol a részvényesek
  • döntenek a társaság székhelyének megváltoztatásáról
  • arról, hogy az igazgatóság felhatalmazást kapjon saját részvények vásárlásával kapcsolatban,
  • és arról is, hogy részvényfelaprózást hajtsanak végre a Konzumnál.

Új székhely

A közgyűlésen döntenek az új székhelyről is, ami egyébként a közgyűlés helyszíne is lesz, az Andrássy út 59 szám, ahol jelenleg egy irodaház található, az egykori Andrássy-palotában, mai nevén Dávid házban. Ezt az ingatlant még februárban vásárolta meg 2,2 milliárd forintért az Appeninn.

Felaprózás

A közgyűlés arról is dönt, hogy felaprózzák a Konzum részvényeit, ezzel kapcsolatos kérdéseinkre Fekete Péter, a Konzum vezérigazgató-helyettese válaszolt.

Mi a cél a részvények felaprózásával?
A csoport érdekeltségébe tartozó tőzsdei társaságok közül a Konzum Nyrt.-nél a legalacsonyabb a forgalomban lévő részvények, illetve a részvényesek száma, ami rövid távon gátja lehet a likviditás további növelésének. A részvényfelaprózás több technikai és pszichikai tulajdonsága révén forgalomélénkítő hatással jár, amit korábban több hazai blue chip esetében is megfigyelhettünk. A splitteléstől tehát egyértelműen azt várjuk, hogy tovább élénküljön a Konzum napi forgalma és bővítsük a befektetői bázisunkat. A kisbefektetői, illetve piaci visszajelzések már most kedvezőek.

Az Opus már több MSCI indexbe is bekerült, a Konzumnál is ez a cél?
A féléves globális index felülvizsgálat eredményeként június 1-től az OPUS Global részvényei már az MSCI Hungary Small Cap, MSCI Emerging Markets Small Cap, valamint az MSCI ACWI Small Cap indexek részévé válnak. Fontos lépés ez az OPUS életében, mert a társaság részvényei ezt követően egy teljesen új, globális befektetői kör számára is célpontot jelentenek. Természetesen a Konzum esetében is szeretnénk ezt elérni. Azon dolgozunk, hogy a tőzsdei kapitalizáció és a napi likviditás alapján itt is mielőbb teljesítsük az MSCI indexek kritériumait. Úgy vélem, hogy ennek a célnak az eléréséhez a részvényfelaprózás is jelentős támogatást nyújt majd.

A részvényfelaprózás azért is fontos, hogy az intézményi befektetők fókuszába kerüljön a Konzum?
A Konzumnál közel vagyunk ahhoz, hogy lezárjuk azt a tavaly decemberben bejelentett tőkeemelési és akvizíciós folyamatot, amelyet követően a társaság - a megerősödött tőkehelyzetnek, illetve átlátható vállalati struktúrának köszönhetően - vonzó befektetési lehetőséget nyújt majd a hazai, illetve a nemzetközi intézményi befektetők számára. Állandó résztvevői vagyunk az európai befektetési roadshowknak és a pozitív visszajelzések, illetve az érdeklődés alapján úgy gondolom, hogy

akár már az idei évben reális lehetne a Konzum első, elsősorban intézményi befektetőket célzó tőkeemelése. Ennek kapcsán pedig azt is meg kell vizsgálnunk, hogy a kisrészvényesek milyen módon vehetnének részt az új részvények jegyzésben, mert úgy gondolom, hogy egy ilyen lehetőségnél róluk sem feledkezhetnénk meg. A részvénykibocsátásából befolyó tőkét további akvizíciókra, fejlesztésekre és adósság törlesztésére lehetne fordítani, ezzel kihasználva a társaság előtt álló hazai és régiós növekedési lehetőségeket.

Több lépcsős tőkeemelés a Konzumnál

A Konzumnál egyébként már zajlik egy tőkeemelés, tavaly decemberben jelentette be a társaság, hogy 30 milliárd forintos tőkeemelést hajt végre, ennek részeként már több vagyonelem is bekerült a társaságba. A több lépcsőben megvalósításra kerülő tőkeemelés része a BLT Group Zrt.-ben történő tulajdonszerzés, amely a Balatontourist csoportot, illetve három balatoni ingatlant tulajdonol, továbbá a Hunguest által üzemeltetett Bál Resort hotel megszerzése is.

A tranzakciósorozat része volt, hogy május elején a Konzum alaptőkéjének megemeléséről döntött az igazgatóság, a zárt körben forgalomba hozott részvényeket a Konzum PE Magántőkealap jegyezheti le, a Konzum és a magántőkealap között május 8-án létrejött apportszerződés alapján 1,5 millió darab, 25 forint névértékű törzsrészvényt hoznak zárt körben forgalomba, amelyeket az alap jegyez le.

Oldalaz az árfolyam

Az országgyűlési választásokon elért kéthatrmados Fidesz-siker után megtépték a Konzum (és más Mészáros-részvények) árfolyamát, a rali azonban hamar kifulladt, a csúcsról nagyot esett az árfolyam, azóta csak oldalaz.

Új részvényeket bocsátanának ki Mészárosék!
Tobias Adrian - IMF
GettyImages-502905714
Pillar_irodaház
GettyImages-500406320
GettyImages-1181803301
D_MTZ20191209005
NYSE, trader, broker, válság
Frankfurti Tőzsde
Népszerű
Belgrád panoráma
Belgrádban nyitott irodát a HEPA

A nyugat-balkáni regionális iroda közös vállalatok létrejöttét is segítené.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Értékpapír üzletkötő

Értékpapír üzletkötő
Esti szeminárium
A legegyszerűbb módszer, hogy a valószínűségeket saját oldaladra állítsd.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Frankfurti Tőzsde