Új szénbányát nyit a Mátrai Erőmű
Üzlet

Új szénbányát nyit a Mátrai Erőmű

Portfolio
Pozitív éves adózás előtti eredményre számít a Mátrai Erőmű Zrt. vezetése, holott a vállalat az első fél évet még 5,9 milliárdos mínusszal zárta. A Keleti bánya már januárban szenet adhat, a bükk ábrányi naperőmű pedig a tervezett áprilisi határidő előtt üzembe áll - mondta el Valaska József, a társaság elnöke a Világgazdaságnak.
Elmondása szerint több eredményes intézkedést hoztak, és sikerült növekedési pályára állítani a gazdálkodást, így a hiány október végére 818 millió forintra olvadt, ezek alapján úgy látja, hogy a 2018-as pénzügyi évet pozitív eredménnyel zárhatják. Megkezdték a vállalat idén szeptemberben elfogadott, 2030-ig szóló megújulási programjának a megvalósítását is. Ennek fő célkitűzése a szénalapú termelés nyereségessé tétele és legalább 2030-ig való fenntartása mellett a karbonszegény technológiák bevezetése; a cél az, hogy a Mátrát átvezessük a karbonmentes gazdaságba - fogalmazott. Az új stratégiában a termelés részben a gázra, részben a megújuló energiaforrásokra, a biomasszára, az RDF-hulladékra és a napenergiára alapozódik, megjelenik az üzleti szegmensben az energiatárolás és a szabályozás.

A társaságnál idén felújították és munkába állítottuk az új Keleti bánya egyik legnagyobb teljesítményű, évente nyolcmillió köbméter anyag megmozgatására alkalmas kotrógépét, és az év vége előtt üzembe áll egy újabb fedőkőzet-kiszállító útvonal is. Így januárban, februárban már szenet bányászhatnak. A bányanyitás közel 15 milliárd forintba kerül, de a kiadások nagyobb részén már túl van a Mátra, a bánya beruházási költségei pedig évről évre csökkennek.

Címlapkép: MTI/Komka Péter
cimlap_Hernadi
Frankfurti tőzsde
Volkswagen
orbánviktordonaldtusk
DBZOL20200106014
sme kkv csomag laptop
Huawei
kinaielnök
Arab Health
17 magyar orvostechnikai cég mutatkozik be az egyik legnagyobb egészségipari expón

Az Arab Health kiállításon magyar pavilont is építettek.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Rendezvényszervező

Rendezvényszervező

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
Esti webinárium
Közérthető előadás kezdőknek.
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
cimlap_Hernadi