_M7B1699
Üzlet

Egyre több cégvezető ismerkedik meg a jegybank kötvényprogramjával

Portfolio
Több mint ötven nemzetközi és magyar hátterű, hazai székhellyel rendelkező vállalat felsővezetője vett részt a növekedési kötvényprogramot (NKP) bemutató szemináriumon, melyet második alkalommal rendezett meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB), közölte a jegybank kedden az MTI-vel.

Matolcsy György, az MNB elnöke nyitóbeszédében elmondta, hogy a 2008-ban indult pénzügyi és gazdasági válság kitörését követően Magyarországon a vállalati hitelállomány nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő mértékben visszaesett. A hitelezési fordulatban nagy szerepe volt a növekedési hitelprogramnak (NHP). Felhívta a figyelmet arra is, hogy a finanszírozás diverzifikációja még nem valósult meg, hiszen míg a nem pénzügyi vállalatok bankhiteleinek GDP-arányos értéke 2018 végén meghaladta a 17 százalékot, kötvényállományuk mindössze 1,6 százalék körül volt, ami messze elmarad mind az európai uniós országok, mind a kelet-közép-európai országok átlagától.

Az MNB az NKP keretében 2019. július 1-jétől hazai székhellyel rendelkező, nem pénzügyi vállalatok által kibocsátott jó minősítésű kötvényeket vásárol az elsődleges és a másodlagos piacon, 300 milliárd forint keretösszegig. Az NKP-ban minden vállalat részt vehet, amely megfelel a terméktájékoztatóban foglalt feltételeknek. Az NKP célja a vállalati forrásbevonás szerkezetének javításán, és a kötvénypiac likviditásának bővítésén keresztül a monetáris politikai transzmisszió hatékonyságának növelése.     

A programba eddig több mint 145 vállalat regisztrált, melyeknek az összesített mérlegfőösszege eléri a GDP 15 százalékát. Közülük 13 vállalat esetében már elkészültek a vállalatokra, és az általuk kibocsátani tervezett kötvényekre vonatkozó minősítések, melyeket a jegybank is publikált a honlapján, és a Portfolio is rendszeresen bemutatja azoknak a vállalatoknak a hitelminősítését, amelyekről a Scope Ratings már elemzést készített. Legutóbb a Cordia kapott jó minősítést, a vállalat akár 40 milliárd forint értékben bocsáthat ki kötvényeket.

Az MNB szeptember 16-án vásárolt első ízben vállalati kötvényt az NKP keretében, amit a közeljövőben további vásárlások követhetnek. A jegybank az általa vásárolt vállalati kötvények paramétereit minden hónap végén közzéteszi a honlapján.

Címlapkép: Todoroff Lázár

Frankfurti tőzsde
Csúnya veszteségbe szaladt bele a CIG Pannónia
Mozit kaphat a Köki
Nincs meg a harmadik: nem is foglalkozott ma velünk a Moody’s
deutsche bank_getty
applearfolyam
trump, christmas
Népszerű
Heindrich Balázs HEPA
Mi kell ahhoz, hogy sikerrel üzletelj külföldön? Átalakulóban a magyar exporttámogatás

Nem mernek kockázatot vállalni a magyar cégek, pedig fel lehet készülni a külföldi piacokra – véli Hendrich Balázs, a HEPA vezérigazgatója.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
2019. november 21.
Property Investment Forum 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Frankfurti tőzsde