Adam Neumann, co-founder chief executive officer of WeWork
Üzlet

Messziről bűzlött az év sikersztorija, most belebukott az alapító cégvezér is

Portfolio
Lemondatták ügyvezető igazgatói pozíciójáról Adam Neumannt, a WeWork társalapítóját. A hatalmas adósságokat felhalmozó, így a tőzsdére lépés előtt megroggyanni látszó vállalat megosztó vezetőjét a Reuters információi szerint a cég befektetőiből álló héttagú tanács mondatta le, és vezérigazgatói pozíciója is veszélyben van.

A Reuters forrása szerint a WeWork anyaválalatának, a We Companynek Artie Minson pénzügyi vezető és Sebastien Cunningham alelnök lesznek az új ügyvezetői. A cég a múlt héten sikeretelenül próbált részvénykibocsátást végrehajtani: mivel a potenciális befektetők visszaléptek az akciót lefújták. A befektetői érdeklődés egyrészt a cég egyre nyilvánvalóbb veszteségei miatt csappant meg, de az is hozzájárult a kudarhoz, hogy a részvényekkel a vállalati irányításba nem lett volna beleszólása a vevőknek.

A We Company nem kívánta kommentálni az értesülést.

A WeWork ötletének alapja egy „közösségi iroda” volt munkaállomásokkal, ahol az olyan magányos startupperek, mint ami egykor az alapító, Adam Neumann is volt, le tudnak ülni és az ötleteiket termőre tudják fordítani.

AZ ÜZLETI MODELL EGYSZERŰ: A WEWORK NAGY IRODAHELYISÉGEKET BÉREL INGATLANCÉGEKTŐL (SAJÁT INGATLANJA NINCS), EZEKET FELOSZTJA KISEBB IRODÁKRA, AMELYEK TRENDI DIZÁJNT KAPNAK (VALAHOL SÖRCSAPOT IS) ÉS RUGALMASABB FELTÉTELEKKEL TOVÁBBADJA ŐKET.

Akár ultra rövid távra, például egy hónapra is lehet bérelni asztalt, kis irodát, vagy egy nagy irodát a WeWork hálózatában.

A WeWork sztoriról a múlt héten írtunk részletesebben.

Címlapkép: Jackal Pan/Visual China Group via Getty Images

bkk_busz_bkv
dzsudzsak balazs focista
Nagy bejelentés készülhet: délután megszólal Matolcsy György
forintka191126getty
Történelmi csúcson az Európai Unió támogatottsága
Váci úti felüljáró
Népszerű
HEPA-Startup Campus
Ernyőmegállapodás segíti a hazai startupok globális terjeszkedését

A program képzéseket biztosít a külpiacra lépés iránt érdeklődő startupok számára.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Értékesítési vezető

Értékesítési vezető

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
bkk_busz_bkv