libra_facebook_coin
Üzlet

Rezeg a léc a Libránál, többen is kihátrálhatnak a szuperpénz mögül

Portfolio
Több fontos nagyvállalat, például a Visa és a Mastercard is visszakozik a Facebook Libra-projektje kapcsán, ahogy a szabályozók egyre erőteljesebben fejezik ki nemtetszésüket a projekttel kapcsolatban.

Mint emlékezetes, a Facebook egy új digitális pénzzel működő fizetési rendszert jelentett be tavasszal, a Librát, amely a Facebook-felhasználók közötti pénzküldést és a netes vásárlást támogatja majd.  A cég állítása szerint különösen annak az 1,7 milliárd embernek segíthet a pénzügyei intézésében, akiknek jelenleg nincs is a bankokkal kapcsolatuk. A rendszert a Facebookon, Instagramon és WhatsAppon, sőt, gyakorlatilag , bárhol máshol az interneten is használhatják online fizetésre, illetve személyek közötti pénzküldésre a felhasználók,

De a kezdeti lelekesedés után ma már mégsem tartják annyira jó ötletnek a Facebook Libra-projektjét a sztori mögé az első körben beálló társaságok közül többen, többek között a Visa és a Mastercard is azt fontolgatja, hogy korábbi vállalását betartja-e – írja a The Wall Street Journal az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva.

A szabályozók ellenkezését látva több cég is megtagadta, hogy nyilvánosan kiálljon a Libra-projekt mellett. Csütörtökre a Libra Szövetség tagjait egy megbeszélésre hívták össze Washingtonban, október 14-én pedig Genfben találkoznának, ahol megválasztják a szövetség igazgatóságát.

(WSJ)

FrankfurtiTőzsde
végítéletórája
fertozes
paks
terézváros
ursula
Népszerű
HEPA-Startup Campus
Ernyőmegállapodás segíti a hazai startupok globális terjeszkedését

A program képzéseket biztosít a külpiacra lépés iránt érdeklődő startupok számára.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Értékesítési vezető

Értékesítési vezető

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
FrankfurtiTőzsde