Telekom
Üzlet

Hatósági nyomásra jön a Magyar Telekom új, olcsóbb csomagja

Portfolio
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Magyar Telekom kötelezettségvállalását, amely szerint a Telekom 2019. december 2-től számos településen a jelenleg elérhetőnél olcsóbb, új – TV, internet- és telefonszolgáltatást is tartalmazó – ún. triple-play csomagot kínál. A GVH a kötelezettségvállalás elfogadására tekintettel nem állapított meg jogsértést az ügyben, így bírságot sem szabott ki.

Jön az új csomag

A GVH 2017-ben indított versenyfelügyeleti eljárást a távközlési céggel szemben, mert észlelte, hogy a Telekom csak azokon a területeken tette elérhetővé az általa 2017 májusában bevezetett, Flip elnevezésű, ún. triple-play szolgáltatáscsomagját, ahol erős versenynyomással szembesült, míg más településeken – ahol hálózata ugyancsak alkalmas lett volna a Flip szolgáltatás nyújtására –, magasabb díjakat érvényesített. Ez felvetette annak gyanúját, hogy a Telekom tisztességtelenül magas árakat állapít meg az utóbbi településeken élő fogyasztókkal szemben.

A telekommunikációs szolgáltató a GVH eljárásának eredményeként vállalta, hogy 406 településen olyan új díjcsomagot vezet be, amely mindhárom szolgáltatási elemet tartalmazza, és amelynek kedvező díja érzékelhető megtakarítást eredményez a fogyasztók számára ahhoz képest, mintha e szolgáltatásokat külön-külön vennék meg a Telekomtól. A csomag részeként az előfizetők elektronikus ügyintézés választása esetén havi bruttó 6350 forintért, hagyományos ügyintézés esetén havi bruttó 6950 forintért férhetnek hozzá az alábbi szolgáltatásokhoz:

  • széles műsorkínálatot nyújtó televíziós csomag (139 csatorna, ebből 32 HD csatorna),
  • nagysebességű internetszolgáltatás (optikai hálózaton 150/50 Mbps maximális és 60/25 Mbps garantált le- és feltöltési sebesség, ED3 kábelhálózaton 150/5 Mbps maximális és 15/1 Mbps garantált le- és feltöltési sebesség),
  • vezetékes telefonszolgáltatás, amelynek keretében a belföldi vezetékes és mobil hálózatok 5 Ft-os kapcsolási díj mellett 5 Ft/perc-ért hívhatók.

A fenti szolgáltatásokhoz a Telekom által kínált számos egyéb, kiegészítő szolgáltatás és kedvezmény is igénybe vehető. A kötelezettségvállalás azon hálózatrészekre, területekre terjed ki, ahol a Telekom hálózata technológiai szempontból alkalmas a vállalás részét képező TV, internet- és telefonszolgáltatások nyújtására. A Telekom 2 éves időszakra vállalta kötelezettségét – figyelemmel a telekommunikációs piacokra jellemző gyors technikai fejlődésre és a versenykörülmények állandó változására. Az új díjcsomagot mind a Telekom jelenlegi ügyfelei (kötbérfizetési kötelezettség nélkül), mind új előfizetői választhatják. A részletes információ a csomaggal és igénybevételének további feltételeivel kapcsolatosan a Telekom honlapján a csomagválasztó menüpontban lesz elérhető, a lakcím beírását követően felugró, a kedvezményes csomagajánlatról tájékoztató linkre kattintva.  A települések listája a GVH döntésének mellékletében érhető el.

Reagált a Telekom

A Magyar Telekom is reagált az ügyben:

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) most lezárult eljárása során a Telekom törekedett arra, hogy az ügyfelek számára előnyös megoldást találjon és ajánljon fel. A GVH által elfogadott kötelezettségvállalás értelmében országszerte több mint 400 - jellemzően kis és közepes méretű – település optikával és bizonyos kábeles technológival lefedett területein válik jelentősen olcsóbbá a Telekom meghatározott otthoni internet, tv és telefon szolgáltatást egyben nyújtó csomagja.  A Telekom célja, hogy országszerte minél több háztartás és vállalkozás számára tegye elérhetővé a szupergyors internetet, az intenzív optikai és kábeles fejlesztésekkel párhuzamosan ajánlatait is úgy állítja össze, hogy egyre többet értéket kínáljon csomagjaiban. A Gazdasági Versenyhivatal határozata nem állapított meg jogsértést.

Címlapkép: Oliver Berg/picture alliance via Getty Images

FrankfurtTőzsde
allampapir
BÉT
GettyImages-1132938888
Varhelyi Oliver hetfon mar atment a vizsgan
GettyImages-1171927220
trump
GettyImages-1185431673
Népszerű
Heindrich Balázs HEPA
Mi kell ahhoz, hogy sikerrel üzletelj külföldön? Átalakulóban a magyar exporttámogatás

Nem mernek kockázatot vállalni a magyar cégek, pedig fel lehet készülni a külföldi piacokra – véli Hendrich Balázs, a HEPA vezérigazgatója.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
2019. november 21.
Property Investment Forum 2019
BÉT