brexit
Üzlet

Brexit: lépett a Moody's, nem tetszik neki a szakpolitikai "bénultság"

MTI
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Nagy-Britannia államadós-osztályzatának kilátását a Moody's Investors Service, mindenekelőtt a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát kísérő szakpolitikai "bénultsággal" indokolva a lépést.

A nemzetközi hitelminősítő péntek éjjel Londonban bejelentette ugyanakkor azt is, hogy megerősíti az elsőrendű, "Aa2" szintű brit szuverén besorolást.

A Moody's az osztályzati kilátás rontásának indoklásában kiemelte: a Brexit-korszakot jellemző, növekvő szakpolitikai döntéshozatali tehetetlenség, sőt az időnkénti bénultság mutatja, hogy a brit intézményi keretrendszer hagyományosan kiemelkedő működőképessége és kiszámíthatósága milyen mértékben gyengült.

Az elmúlt hónapok parlamenti fejleményei feltárták, hogy a törvényalkotók, a szakpolitikai döntéshozók és az adminisztratív testületek képtelenek olyan konszenzusra jutni, amelyre a Brexit-folyamattal kapcsolatos, széles körben elfogadható hozzáállás megteremtéséhez szükség lenne - fogalmaz elemzésében a hitelminősítő.

A Moody's szerint a brit intézményi erősség eróziójának katalizátora a Brexit, és ez meglátszik egyebek mellett a kormányzati hatékonyság és a jogállamiság világbanki mérőszámainak kismértékű, mégis nagy jelentőségű gyengülésében.

A cég szerint az intézményrendszer erősségének e hanyatlása strukturális jellegűnek tűnik, és valószínű, hogy a folyamat túlmutat a Brexiten, tekintettel a mélységes társadalmi és politikai megosztottságra.

A Moody's szerint a költségvetés-politikai környezet romlását az adatok máris egyértelműen jelzik: az ország több évnyi költségvetési konszolidáció után is erősen eladósodott, a hazai össztermékhez (GDP) mért bruttó államadósság-ráta alig csökkent a 2015-ben mért 86,9 százalékos legutóbbi csúcsról, és valószínűtlen, hogy középtávon jelentősebben mérséklődne.

A hitelminősítő közölte: alapeseti előrejelzése szerint a brit államadósság-ráta a következő 3-4 évben is 85 százalék körül lesz, de megvan a kockázata annak, hogy növekedésnek indul. A jelenlegi politikai klímában ugyanis a Moody's nem lát érdemi nyomást adósságcsökkentő célú költségvetési politika meghonosítására, sőt inkább a kiadások növelését célzó nyomás erősödik.

Mindeközben egyelőre nem világos, hogy e kiadásnöveléseket milyen pótlólagos bevételekből lehetne finanszírozni, a politikailag elfogadható kiadáscsökkentésekre pedig csekély a mozgástér - áll a Moody's elemzésében.

A hitelminősítő szerint e költségvetési kihívásokat jó eséllyel csak erősíti a vártnál gyengébb gazdasági növekedés.

A Moody's hangsúlyozza, hogy a Brexitről döntő, 2016 júniusában tartott népszavazás óta a brit üzleti szektor beruházásai reálértéken 1 százalékot meghaladó mértékben visszaestek, jóllehet más fejlett gazdaságokban ugyanezen időszakban nőtt az üzleti beruházások értéke.

A beruházási aktivitás annak ellenére is gyenge, hogy kedvezők a hitelkondíciók és korlátozott a kapacitástöbblet a brit gazdaságban - áll a Moody's elemzésében.

A cég szerint valószínűtlen, hogy ebben gyors fordulat történik, mivel nem valószínű az sem, hogy enyhül a Brexitből eredő bizonytalanság a kereskedelmi partnerekhez fűződő jövőbeni viszonyrendszerrel kapcsolatban.

Az EU-hoz fűződő majdani kereskedelmi kapcsolatok feltételeiről ugyanis a feleknek nehéz és elhúzódó tárgyalásokat kell majd folytatniuk, még akkor is, ha Nagy-Britannia megállapodásos módon, rendezetten lép ki az Európai Unióból, és valószínűtlen az is, hogy az unión kívüli kereskedelmi partnerekkel könnyebb lesz a tárgyalási folyamat - hangsúlyozza elemzésében a Moody's.

A hitelminősítő szerint mindez sérülékenyebbé teszi a brit gazdaságot a sokkhatásoktól.

Egy másik nemzetközi hitelminősítő, a Fitch Ratings negatív figyelőlistán tartja az általa "AA" szintre sorolt brit államadós-osztályzatot. A negatív figyelőlista a negatív kilátásnál erőteljesebben utal az osztályzat leminősítésének lehetőségére. A Fitch a minap közölte, hogy fenntartja a negatív előjelű megfigyelést, mindenekelőtt a Brexit-bizonytalanságból eredő járulékos gazdasági károk miatt.

A cég szintén kiemelte ezek között az üzleti beruházások zuhanását, idézve a Brit Iparszövetség (CBI) legutóbbi felmérését, amely szerint a brit feldolgozószektor beruházási hajlandósága a tíz évvel ezelőtti globális pénzügyi válság óta nem tapasztalt mélységbe süllyedt. A Fitch mindezek alapján 1,5 százalékról 1,2 százalékra rontotta a brit gazdaság jövő évi növekedésére adott előrejelzését.

Elon musk tesla
STA_1550
parlament országgyűlés
BÉT
Népszerű
Heindrich Balázs HEPA
Mi kell ahhoz, hogy sikerrel üzletelj külföldön? Átalakulóban a magyar exporttámogatás

Nem mernek kockázatot vállalni a magyar cégek, pedig fel lehet készülni a külföldi piacokra – véli Hendrich Balázs, a HEPA vezérigazgatója.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Esti szeminárium
Keressük hosszú távra a legjobb befektetést.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
2019. december 4.
Agrárszektor Konferencia 2019
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
donald trump