cimlapkep_szén
Üzlet

Elindulhat a lavina, romolhat a szénprojektek finanszírozása

Portfolio
Az Aegon bejelentette, hogy csökkenteni fogja befektetéseit a szén kutatásával, termelésével, égetésével foglalkozó vállalatokban. A holland biztosítótársaság így próbál hozzájárulni Európa karbonkibocsátásának a csökkentéséhez.

A holland Aegon biztosító fokozatosan csökkenteni fogja kitettségét azon vállalatokban, amelyek szénerőműveket, szénbányákat üzemeltetnek, ezzel is próbál hozzájárulni a vállalat egy alacsony szén-dioxid kibocsátású európai gazdaság megvalósításához.

Az Aegon már most nem rendelkezik olyan eszközökkel, amelyeknek bevételük több mint 30 százaléka szénkutatással vagy bányászattal lenne kapcsolatos. Az Aegon azt is kijelentette, hogy azon vállalatokba semmiképpen nem fog befektetni a jövőben, amelyek több mint 10 gigawatt széntüzelésű energiatermelő kapacitással rendelkeznek.

A holland biztosító a 2018 év végi adatok alapján jelenleg több mint 300 milliárd dolláros vagyont kezel, azonban az Aegon egyelőre nem pontosította, hogy mégis melyik befektetéseiket fogja érinteni a jelenlegi döntésük.

Az Aegon árfolyama 1 százalékos mínuszban tartózkodik a mai nap folyamán, míg az egy éves teljesítménye -7 százalék.

Címlapkép: STR/NurPhoto via Getty Images

nyse tőzsde usa részvény
koronavírus
koronavírus vírus labor
koronavírus coronavirus virus
bkv_busz
hodorkovszkij
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Junior portfóliókezelő

Junior portfóliókezelő

Adótanácsadó

Adótanácsadó
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
Esti szeminárium
Ne engedd, hogy az infláció megegye megtakarításod! Ismerd meg, a tőzsdei befektetés erejét.
nyse tőzsde usa részvény