Portfolio signature

Olyan súlyos a helyzet, hogy nem ad előrejelzést az OTP, de adtak néhány kapaszkodót

Az elmúlt években elkényeztette a piaci szereplőket az OTP azzal, hogy rendszeresen közzétette, milyen gazdasági folyamatokra számít azokban az országokban, ahol jelen van. A koronavírus-járvány azonban mindent felülírt, a menedzsment még az idén márciusban kiadott várakozását is visszavonta, előrejelzést még most, május elején sem tud adni 2020-ra. Azért nem maradtak információk nélkül a befektetők, az első negyedéves gyorsjelentés után közzétett prezentációból kiderül, hogy látja a kialakult helyzetet a régió országaiban a menedzsment, és hogy az egyes országokban mekkora a kitettsége a válság által leginkább sújtott, kritikus szektorokban.
November 18-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Most érdemes jelentkezni!

Az elmúlt években hozzászoktunk, hogy az OTP rendszeresen közzétette azt, hogy milyenek a gazdasági kilátások azokban az országokban, ahol a bankcsoport jelen van. Nem csak egyszerűen a GDP-növekedésre vonatkozó becsléseit, de más paraméterek, így az export, a munkanélküliségi ráta vagy az infláció alakulásával kapcsolatban is. Az első negyedév végén például így nézett ki táblázatos formában, hogy mire számít az OTP azokban az országokban, ahol jelen van:  

2019
Forrás: OTP

A magyar operációra még ennél is részletesebb adatsort osztottak meg, kiegészítve például a lakossági fogyasztásra, az alapkamatra vagy a várható euróárfolyamra vonatkozó várakozásokkal:

2019 magyar
Forrás: OTP

A globális koronavírus-járvánnyal kapcsolatos bizonytalanságot jól mutatja, hogy idén nem tett közzé ilyen egzakt várakozásokat az OTP, a gyorsjelentésben pedig kiemelték, hogy

Előrejelzések az OTP-től

  • Korábban az OTP rendszeresen közzétett várakozásokat arról, mi várható azokban az országokban, ahol jelen van
  • A koronavírus-válság miatt májusban visszavonta a bank a márciusi várakozását
  • Egyelőre nincs új előrejelzés
  • Van viszont egy összefoglaló arról, hogyan létja a kialakult helyzetet a régiós országokban a bank
  • És azt is látjuk, mekkora a bank kitettsége a koronavírus miatt érintett vállalati szektorok felé

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés