trader
Üzlet

Pluszban zárt a Dow és az S&P, de a Nasdaq nem tudott szépíteni

Portfolio
A kedden felpattantak az irányadó európai részvényindexek, miután a befektetők kedvezően fogadták az uniós csúcson elért megállapodást. A magyar tőzsde emelkedéssel zárt, a BUX-ot ma az MNB újabb kamatcsökkentése is segítette. A tengerentúli tőzsdék közül a Dow és az S&P500 is emelkedik a keddi kereskedésben, miután a befektetők a beérkező vállalati gyorsjelentésekre figyeltek.

Pluszban zárt a Dow és az S&P 500, de a Nasdaq nem tudott szépíteni

A kereskedés végéig már nem történt sok változás az amerikai vezető indexeknél, így végül a Dow Jones 0,6%-os erősödésben, az S&P 500 pedig 0,17%-os pluszban zárta a napot.

Bár a Nasdaq mutatott némi erősödést, nem tudott kitörni a negatív tartományból és végül 0,8%-os gyengüléssel fejezte be a kereskedést.

Kissé visszapattant a Dow

A zárás előtt bő fél órával vesztett erejéből a Dow, a korábbi 1,1%-os pluszból mostanra 0,7% lett. A Nasdaqnak sem sikerült egyelőre pluszba fordulnia.

Mindjárt pluszban a Nasdaq is

Úgy tűnik, átragadt a jókedv a Nasdaqra is, az index jelenleg csak 0,08%-os mínuszban tartózkodik, így könnyen lehet, hogy a következő két órában a Nasdaq is pluszba fordul. Mindeközben a Dow tartja 1,1%-os erősödését, az S&P 500 pedig 0,7%-os pluszban jár.

1% feletti erősödésben a Dow

Ennyi volt a tőzsdeválság? Használja ki a piaci mozgást, keresse kollégáinkat! Start

Az európai megállapodás hírét az amerikai tőzsdeindexek is jól fogadták, ennek és a kedvező vállalati gyorsjelentéseknek köszönhetően ma a Dow és az S&P 500 is emelkedik. Előbbi már 1,1%-os pluszban jár, utóbbi pedig fél százalékos erősödést mutat.

A nagyobb indexek közül egyedül a Nasdaq van még negatív tartományban, 0,45%-ot gyengült tegnapi záróértékéhez képest.

Emelkedéssel zárt a magyar tőzsde

Emelkedéssel zárt a magyar tőzsde, a BUX 0,9 százalékkal került feljebb. A hazai blue chipek felemásan teljesítettek, az OTP 2,2 százalékot emelkedett, a Mol 0,6 százalékot erősödött, a Richter stagnált, a Magyar Telekom pedig 1,8 százalékot esett. A magyar tőzsdén a legjobban a FuturAqua teljesített, melynek árfolyama 8,9 százalékkal került feljebb, a hazai börzén a leggyengébben az OTT-One teljesített, melynek árfolyama 4,3 százalékot esett.

Ennyi volt a tőzsdeválság? Használja ki a piaci mozgást, keresse kollégáinkat! Start  

Kevés cég bukott nagyobbat idén, mint Warren Buffetté

Sok kritika érte Warren Buffettet, mikor a legendás befektető megszabadult minden légitársaságban lévő kitettségétől és kimaradt a szektor felpattanásából. A Berkshire Hathaway befektetési stratégiájának is betudható, hogy csupán négy másik olyan cég volt idén az amerikai tőzsdén, amelyek piaci kapitalizációja nagyobbat csökkent ebben az évben, mint Warren Buffett cégének.

Tovább a cikkhez

Legendás járműveket fejlesztett, és most meghódítja a tőzsdét az elektromosautó-gyártó

Az elmúlt időszakban óriási népszerűségre tettek szert a különböző alternatív hajtású járműveket gyártó cégek a tőzsdéken. A Fisker nevű elektromosautó-gyártó pedig az első járműveinek országutakra kerülése érdekében egyszerre két hullámot is meglovagolna, hiszen az elektromos járművek iránti befektetői érdeklődés mellett az olyan cégek népszerűsége is megnőtt, amelyek még a fejlődésük igen korai életszakaszában vannak.

Tovább a cikkhez

Emelkednek az amerikai tőzsdék

Emelkednek a tengerentúli tőzsdék a nyitás után, a Dow 0,8 százalékos emelkedés mellett, az S&P 500 0,6 százalékkal került feljebb, míg a Nasdaq 0,5 százalékot erősödött. A befektetői hangulat javulásához vezetett, hogy az elhúzódó EU-csúcson sikerült ma megegyezniük a feleknek a 750 milliárd eurós helyreállítási alapról. Az Egyesült Államokban eközben további fiskális élénkítést várnak, hiszen a heti 600 dolláros szövetségi munkanélküli segélycsomag a hónap végén lejár. Steven Mnuchin minimum 1000 milliárd dollárra lőné be a csomag méretét, a demokraták ezzel szemben 3 000 milliárd dollárt meghaladó csomagot támogatnának.

Nagy visszaesést hozott a járvány a Coca-Colánál

Kedden tette közzé a legfrissebb számait a Coca-Cola, a cég második negyedéves bevétele és profitja is kétszámjegyű ütemben csökkent a koronavírus-járvány közepette, azonban a cég pénzügyi vezetője összességében úgy vélte, hogy következő hat-kilenc hónap folyamán javulás következhet. A Coca-Cola árfolyama emelkedett a keddi, nyitás előtti kereskedésben.

Tovább a cikkhez

Emelkedéssel indulhat a nap a tengerentúli tőzsdéken

Emelkedéssel indulhat a keddi kereskedés a tengerentúli tőzsdéken, miután a befektetők a beérkező vállalati gyorsjelentésekre figyelnek. Az IBM árfolyama 4,9 százalékkal került feljebb a keddi, nyitás előtti kereskedésben, miután a társaság tegnap a második negyedéves gyorsjelentésében a vártnál kedvezőbb bevételről és profitról számolt be. A határidős Dow 0,9 százalékos emelkedést, míg a határidős S&P500 0,7 százalékos erősödést vetíthet előre a mai piacnyitásra.

Emelkedik a BUX az MNB kamatcsökkentése után

Az MNB az előzetes várakozásoknak megfelelően 15 bázisponttal 0,6 százalékra csökkentette az alapkamatot. A többi kamatkondíció nem változott. Júniusban meglepetésre csökkentette az alapkamatot az MNB, akkor mindenki a 0,9 százalékos irányadó ráta szinten tartására számított. Most azért nem volt váratlan az újabb 15 bázispontos vágás, mert Virág Barnabás, a jegybank alelnöke korábban már előrevetítette azt. Az MNB lépése után a magyar tőzsde továbbra is emelkedik, a BUX 5,6 milliárd forintos forgalom és 518 pontos plusz mellett 1,5 százalékkal került feljebb, a blue chipek a Magyar Telekom kivételével emelkednek, a hazai nagypapírok közül 2,6 százalékos emelkedésével az OTP teljesít a legjobban.

Felpattant az OTP, emelkedik a BUX

Az uniós csúcson elért megállapodást követően felpattantak kedden a kontinens vezető részvényindexei, a régiós részvényindexek is emelkednek, a bécsi börze 2,2 százalékos erősödése mellett a prágai tőzsde 1 százalékkal került feljebb, míg a lengyel részvényindex 1,3 százalékot emelkedett. A BUX is erősödik, a hazai részvényindex 3,4 milliárd forintos forgalom és 372 pontos plusz mellett 1,1 százalékkal került feljebb, a blue chipek közül a Mol és az OTP képes ma emelkedni, a hazai nagypapírok közül 2,5 százalékos erősödésével az OTP részvényei teljesítenek ma a legjobban.

Equilor: új csúcsra mehetnek a részvénypiacok, ha nem súlyosbodik a vírushelyzet

Miközben a világgazdaság évtizedek óta nem látott visszaesést szenved el a koronavírus miatti gazdasági leállás miatt, a jegybankok továbbra is fenntartják a pénzpumpát, és plusz likviditást engednek a pénzügyi rendszerbe. A globális kilábalás a legoptimistább előrejelzések szerint V alakú lehet, de a felpattanás mértéke eltérhet a világ különböző pontjain. Az eurózóna országai gyengébb teljesítményt mutathatnak a tengerentúlnál, miközben Magyarország ellenállóbb lehet a vírus gazdasági hatásaival szemben, és az idei mindössze három százalékos visszaesés után jövőre már 4 százalékos növekedés következhet. Amennyiben a vírus második hulláma miatt nem lesznek jelentősebb hatósági zárások, a részvénypiacok ősz előtt új csúcsra érkezhetnek annak ellenére, hogy a vállalatok gazdálkodása ezt nem feltétlenül támasztja alá, ráadásul a stabilitással rendelkező technológiai cégeknél már a dotcom lufi óta nem látott árazási szintek is láthatóak - derült ki az Equilor elemzéséből.

Tovább a cikkhez

Tovább emelkednek az európai börzék

A koronavírus-vakcinákkal kapcsolatos hétfői bejelentéseket jól fogadták a befektetők, a részvénypiaci hangulat kedden is kedvező maradt, miután az közel kilencven órányi tárgyalásokat követően a 27 uniós tagállam vezetője megállapodott egy 750 milliárd eurós helyreállítási alapról, NextGenerationEU néven, szigorú folyósítási feltételekkel, először az EU történetében közös adósságfinanszírozást vállalva. Emellett a „normál” EU-s költségvetés keretösszege 1074 milliárd euró lesz. A kontinens irányadó részvényindexei tovább emelkedtek ma délelőtt, a DAX 1,8 százalékos erősödése mellett a milánói börze 2,1 százalékkal került feljebb, míg a CAC40 1,2 százalékot emelkedett.

Dotkomlufira hasonlító piacra figyelmeztetett a milliárdos befektető

Mark Cuban milliárdos befektető szerint a részvénypiac felpattanása sok aspektusában hasonlít a századforduló idején látott dotkomlufira, emellett beszélt az újonnan tőzsdézni kezdő befektetőkről is.

Tovább a cikkhez

Fáj a koronavírus-járvány a svájci csokoládégyártónak

Fájt a koronavírus-járvány a svájci csokoládégyártónak, a Lindt & Spruengli eladásai és profitja is visszaesett az idei első félévben, miután cég eladásait a kiskereskedelmi korlátozások mellett rosszul érintette a Lindt ötszáz saját üzletének átmeneti bezárása húsvétkor, ami az értékesítések szempontjából kiemelt időszaknak számít.

Tovább a cikkhez

Felpattantak az európai tőzsdék a nyitás után

Emelkednek az európai tőzsdék a keddi piacnyitás után, a DAX 1,2 százalékos emelkedése mellett, a CAC 0,8 százalékkal került feljebb, míg az angol FTSE 100 0,6 százalékot erősödött. A milánói börze is feljebb került 1,3 százalékkal, míg a spanyol tőzsde 1,2 százalékos pluszban van. A befektetők kedvezően fogadták, hogy mintegy 90 órányi tárgyalás után, az EU-csúcs ötödik napjának reggelére megállapodott a 27 tagállam vezetője abban, hogy egy 750 milliárd eurós méretű helyreállítási alapot indítanak 2021-től NextGenerationEU néven, szigorú folyósítási feltételekkel, először az EU történetében közös adósságfinanszírozást vállalva. Emellett a „normál” EU-s költségvetés keretösszege 1074 milliárd euró lesz. Így összességében egy 1824 milliárd eurós döntést hoztak meg a tagállamok, amely több szempontból is rendkívüli, mind a méretét, mind a belső szerkezetét, mind a hozzá társított feltételrendszert, mind a mögöttes finanszírozását tekintve.

Emelkedik a magyar tőzsde a nyitás után

Emelkedik a magyar tőzsde a nyitás után, a BUX 0,4 százalékkal került feljebb. A blue chipek közül az OTP 1 százalékot emelkedett, a Mol 0,7 százalékot erősödött, a Richter 0,5 százalékkal került lejjebb, a Magyar Telekom pedig stagnál a nyitás után.

Emelkedéssel indulhat a keddi kereskedés Európában

  • A hétfői piacnyitást követő átmeneti bizonytalanság után emelkedni kezdtek a tengerentúli tőzsdék, a piaci szereplők az amerikai koronavírus-esetszámok növekedése mellett a vállalati gyorsjelentésekre és a koronavírus-vakcinákkal kapcsolatos beszámolókra fókuszáltak, miután jó hírek érkeztek az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca által fejlesztett vakcináról, mindemellett a Pfizer és a BioNTech a két cég által fejlesztett potenciális koronavírus vakcinájával kapcsolatban is jó hírekről számolt be. Az emelkedés egészen a nap végéig kitartott, a technológiai cégek részvényei különösen jól teljesítettek hétfőn, a Nasdaq Composite végül új történelmi csúcson zárt. A Dow végül 8 pontos plusz mellett 0,03 százalékkal került feljebb, az S&P500 0,8 százalékot emelkedett, míg a Nasdaq 2,5 százalékos emelkedéssel zárt.
  • Ázsiában emelkedtek a tőzsdék kedden, a hangulatot a koronavírus vakcinákkal kapcsolatos kedvező hírek támogatták elsősorban, a befektetők emellett kedvezően fogadták, hogy EU-csúcson 89 óra tárgyalás után megszületett a megállapodás. A Nikkei 0,8 százalékos emelkedése mellett a hongkongi tőzsde 1,8 százalékkal került feljebb, míg a sanghaji börze stagnál. Ázsia más részein is emelkedtek a tőzsdék, a dél-koreai Kospi 1,5 százalékos erősödése mellett a szingapúri részvényindex 0,6 százalékkal került feljebb.
  • Kedden tartja kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank, mely a múlt hónapban még meglepetést okozott azzal, hogy 15 bázisponttal 0,75 százalékra csökkentette az irányadó rátát, az MNB alelnöke korábban arról beszélt, júliusban még egy hasonló lépés jöhet, vagyis most nem lenne meglepő, ha 0,6 százalékra csökkenne az alapkamat.
  • Hétfőn tette közzé legfrissebb számait az IBM, a cég bevétele 5,4 százalékkal 18,12 milliárd dollárra csökkent a negyedévben, míg a Reuters elemzői konszenzusa 17,72 milliárd dollárt várt. Az IBM felhőüzletágából származó bevétel 30 százalékkal 6,3 milliárd dollárra emelkedett a második negyedévben. Az egyszeri tételektől tisztítva az egy részvényre eső eredmény 2,18 dollár lett, az elemzők 2,07 dollárt vártak.
  • Feljebb került az olaj ára ma reggel, az augusztusi leszállítású WTI jegyzése 0,4 százalékos emelkedést követően 40,84 dollárnál jár. Az arany árfolyama stagnál ma reggel, a sárga nemesfém jegyzése 1 817,84 dollárnál jár.
  • A forint erősödik ma reggel az euróval szemben, egy euróért 352,06 forintot kell fizetni, míg egy dollár 307,89 forintba kerül.

Kedden teszi közzé gyorsjelentését többek között a Coca-Cola és a United Airlines is.

Mi történt eddig a tőzsdéken?

Címlapkép forrása: Michael Nagle/Bloomberg via Getty Images

Frankfurti tőzsde
unicredit shutter
deviza trader forint árfolyam kereskedő
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Legfontosabb aktualitások, elemzés, ötletelés.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
2020. szeptember 2.
Járműipar: Új időszámítás, sokasodó kihívások
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
2020. szeptember 10.
Property Market RELOADED 2020
Frankfurti tőzsde