Előfizetői tartalom

Lemaradtál a tőzsdei raliról? Mutatjuk, mibe érdemes most fektetni

A globálissá váló koronavírus-járványt és az azt követő korlátozások után márciusban nem sokan gondolták, hogy a tőzsdei zuhanás után néhány hónappal később már új részvénypiaci csúcsokról beszélhetünk, pedig pont ez történt, a március közepi mélypontról a vezető részvényindexek 40-60 százalékot emelkedtek, több közülük történelmi csúcsa közelében, vagy akár a korábbi rekordszint felett áll. A raliból sokan kimaradtak, így most kapaszkodókat keresnek a beszálláshoz. Egy népszerű elmélet szerint a következő hónapokban a rali a lemaradó részvények árfolyamának emelkedésével folytatódik, ezért megvizsgáltuk 30-30 olyan európai és amerikai nagyvállalat részvényét, amelynek árfolyama a legnagyobb mértékben esett idén.


Fájdalmas rali

Március közepe óta tart a tőzsdei rali, amelyben a vezető amerikai, európai és ázsiai részvényindexek értéke 40-60 százalékkal emelkedett, ebben a raliban nem csak a lakossági befektetők, de az intézményiek nagy része sem vett részt. A raliba való bekapcsolódás nem könnyű, egyik módja az lehet, ha a lemaradókba fektetünk, ami pszichésen nyilván nem könnyű, hiszen a lemaradók nem véletlenül maradtak le az elmúlt hónapokban, viszont ha a járványhelyzet csillapodik, jelentős felértékelődési potenciált nyújtanak az agyonütött szektorok részvényei.

Metodológia: A lemaradókat úgy választottuk ki, hogy a 10 milliárd dollárnál nagyobb piaci kapitalizációjú vállalatokat listáztuk, ezek közül választottuk ki azt a 30-30 európai és amerikai céget, amelynek a részvényárfolyama a legnagyobb mértékben esett idén.

Szeretnéd tudni, melyik részvényt érdemes most megvenni? Vagy jobban érdekel, hova megy az arany, mit tudnak az ingatlanbefektetések és miért lehet jó választás egy ESG-alap? Akkor regisztrálj a Portfolio szeptember 7-ei giga online tőzsdeklubjára, akár ingyen! A legnevesebb hazai piaci szakembereket hozzuk el neked! Részletek itt:

Európa

Bár a vezető európai részvényindexek nagyot emelkedtek a márciusi mélypontjukhoz képest, a raliban több szektor a lemaradók közé tartozott, ez pedig az európai listánkon is visszaköszön: a 30-as listán 13 pénzintézet és 6 olajtársaság részvénye található, de némi meglepetésre az egyébként defenzívnek tartott távközlési részvények közül 3 is színesíti a listát, és a válság egyik győztesének mondható IT szektorból is érkezett egy részvény, ez utóbbi helye a listán egyébként csak első ránézésre meglepő, az Amadeus IT Group utazással és turisztikával kapcsolatos IT-szolgáltatásokat nyújt. Nem csak a szektorok, de a nemzetek szerinti megoszlás is beszédes, az első 30-ban 9 brit, 6 francia és 5 spanyol vállalat részvénye szerepel, az első 10-ből 5 pénzintézeti részvény. Csak érdekességképpen: az OTP a szűrésünk alapján a lista 41. helyén szerepel 28 százalékos idei árfolyameséssel.

Miről szól még a cikk?

  • Az idei tőzsdei raliról sokan lemaradtak, a beszállás egyik lehetséges módja befektetni a lemaradókba.
  • Az európai és az amerikai vállalatok közül a pénzintézetek és az olajtársaságok árfolyama esett idén nagyot.
  • A lemaradóknál a technikai kép általában sérült, de a felértékelődési potenciál is nagy.

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés