Előfizetői tartalom

Várt feletti számok a Richtertől: meglepően nagyot nőtt a profit

Erős harmadik negyedéves számokat közölt a Richter, mind a bevétel, mind az eredmény szintjén a várakozásokat jelentősen felülmúló növekedésről számolt be a péntek hajnalban közzétett gyorsjelentésében. A Vraylarnak köszönhetően dinamikusan növekedtek az amerikai bevételek, a termék nagymértékben hozzájárult az időszakban realizált árbevételhez. A bruttó fedezeti hányad javult a július-szeptemberi időszakban az előző év azonos időszakához képest, az üzleti eredmény pedig közel 70 százalékkal ugrott meg, a pénzügyi eredmény soron elkönyvelt veszteség miatt ugyanakkor az adózott eredmény szerényebb mértékben növekedett. Az év első kilenc hónapját tekintve azonban még így is jóval az egy évvel korábbi szint felett van az idei profit.

Várt feletti számok Péntek hajnalban tette közzé idei harmadik negyedéves gyorsjelentését a Richter, a társaság árbevétele 137,7 milliárd forint lett, ami felülteljesítette az elemzői várakozásokat, a Portfolio által készített konszenzus mediánját több mint 4 százalékkal haladta meg. A bruttó fedezet 78,3 milliárd forintra rúgott a július-szeptemberi negyedévben, ami...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés