elon musk
Üzlet

39 évesen nyugdíjba ment, mert annyi pénzt keresett a Teslán

Portfolio
Az elmúlt egy évben 740, az elmúlt öt évben 1800 százalékot emelkedett a Tesla részvényárfolyama. Sokan meglovagolták a nagy ralit, köztük Jason DeBolt is, aki állítása szerint annyi pénzt keresett a Tesla-őrületen, hogy megengedheti magának, hogy 39 évesen nyugdíjba menjen.

A pénzügyi befektetések egyik alapszabálya, hogy a kockázatok porlasztása érdekében érdemes diverzifikálni a portfóliót, ezzel kivédve egyik-másik befektetésen elszenvedett nagyobb veszteségeket.

Jason DeBolt, aki korábban a Google-nél állt alkalmazásban, jelenleg pedig az Amazonnál dolgozik, más utat választott, ő a megtakarításainak nagy részét Tesla-részvényekbe fektette. DeBolt azt állítja, hogy 2013-ban kezdte el vásárolni az amerikai autógyártó papírjait, akkor 7,5 dolláros ár mellett vásárolt egy 2500 darabos csomagot, azóta pedig több alkalommal vásárolta a Tesla papírjait, jelenleg 14 850 darab Tesla-részvénye van, az átlagos bekerülési ára pedig 58 dollár.

Ha igaz a sztori, akkor DeBolt Tesla-csomagja most 12 millió dollárt, vagyis jelenlegi árfolyamon közel 3,6 milliárd forintot ér.

Ez pedig már annyi pénz, amivel nyugodtan nyugdíjba lehet menni, így gondolta ezt Jason DeBolt is, aki ezt ki is posztolta Twitteren:

És hogy most mi a terve a Teslával? DeBolt a Ramp Capitalnak azt nyilatkozta, hogy nem gondolja, hogy a Tesla egy buborék lenne, az energia- és a szállítási szektor alapos átalakuláson megy keresztül, a Tesla részvényárfolyama pedig ezt tükrözi, mondta DeBolt, aki hozzátette, hogy szerinte 2030-ra akár 20-30 ezer dollárig is emelkedhet a Tesla árfolyama, a cég csak most indul be igazán, a következő 50 évben nem látunk majd olyan vállalatot, mint a Tesla.

A Tesla árfolyama egyébként tegnap 7,8 százalékot zuhant, amivel a vállalat piaci kapitalizációja egy nap alatt közel 71 milliárd dollárral csökkent, de a 834 milliárd dolláros piaci értékkel a Tesla még mindig az egyik legnagyobb értékű tőzsdei vállalat.

tsla

Címlapkép: Liesa Johannssen-Koppitz/Bloomberg via Getty Images

cubic houses, rotterdam, hollandia, kocka, lakás
oltás vakcina
koronavírus járvány sejt
teszt koronavírus
parlament budapest
oltas vakcina
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Az MNB Digitalizációs igazgatósága főosztályvezetőt keres

Az MNB Digitalizációs igazgatósága főosztályvezetőt keres
Online előadás
Piaci aktualitások, grafikonelemzéssel vegyítve.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
koronavírus járvány sejt