FONTOS Koronavírus: megjöttek a keddi magyar adatok, visszatért a járvány gyorsuló trendje
 
Előfizetői tartalom

Dobta az Apple-t, a Microsoftot és az Intelt a nagy kanadai alap - ezt veszik helyette!

Portfolio
Nemrég komoly változtatásokat eszközölt az amerikai tőzsdéken jegyzett befektetéseinél a 6,1 milliárd dollárt kezelő kanadai alap, a Hexavest. A befektetési vállalat jelentősen csökkentette érdekeltségét az Apple-ben, de a Microsoft és az Intel részvényeinek nagy részétől is megvált az alap. A felszabadult tőke egy részét a kínai elektromosautó-gyártó Nio papírjaiba fektette a montreali központú vállalat – ennek apropóján megnéztük, hogy az elemzők szerint is jó befektetés lehet-e most az autógyártó részvénye.

Ezektől a részvényektől szabadult az alap

Ahogy arról az amerikai tőzsdefelügyeletnek küldött dokumentum is tanúskodik, jelentős mennyiségű Microsoft, Apple és Intel részvényt adott el a negyedik negyedévben a montreali központú Hexavest, miközben a 2,65 milliárd dolláros nettó eszközértékkel rendelkező, 6,1 milliárd dollárt kezelő kanadai alap emellett jelentősebb érdekeltséget szerzett a kínai elektromosautó-gyártó vállalatban, a Nio-ban.

Apple

A Hexavest az Apple részvényeinek közel harmadát adta el 2020 utolsó negyedévében – egészen pontosan 276 772 papírtól váltak meg a kanadai befektetési alapnál, így december végén 588 080 papírjuk maradt az okostelefongyártó-óriásban. Az Applenak a tőzsdén egyébként elképesztően jó éve volt a 2020-as, tavaly több, mint 80 százalékkal tudott feljebb kerülni a papír jegyzése, ezzel

Miről szól még a cikk?

  • Erősen szabadult a 2020-as év sztárbefektetéseinek számító tech papíroktól a montreali alap.
  • Megnézzük, mi a helyzet a "kegyvesztett óriások" háza táján, illetve azt is, hogy többek között milyen papírt vettek az alapnál.
  • Cikkünkben megnézzük, hogy az elemzők szerint is jó befektetés lehet-e most a kínai elektromosautó-gyártó részvénye.

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 854 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái