frankfurt
Üzlet

A tech részvények húzzák az amerikai tőzsdéket

Portfolio
Ázsiában ma már nem láttunk akkora lendületet a tőzsdéken, több vezető index keddi záróértéke közelében fejezte be a kereskedést, Európában viszont pozitív hangulat uralkodott, amelyből az olasz tőzsde emelkedett ki, miután az Európai Központi Bank (EKB) korábbi elnöke, Mario Draghi lesz az új olasz egységkormány vezetője hiszen Sergio Mattarella elnök hivatalosan is felkérte a posztra szerdán. Mindemellett az amerikai tőzsdéken felemás képet látunk annak ellenére, hogy az ADP adatai szerint a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az amerikai magánszektorban foglalkoztatottak száma januárban.

Álmoskás

Álmosra sikerült a kereskedés szerdán az amerikai tőzsdéken, a vezető amerikai részvényindexek minimálisan mozdultak el, a Dow és az S&P 500 értéke 0,1 százalékkal került feljebb.

spx

Száguld az Alphabet

A vezető amerikai részvényindexek értéke a tegnapi emelkedés után csak kis mértékben került feljebb, a Dow Jones 0,1, az S&P 500 0,3 százalék pluszban áll. A nap egyik sztárja továbbra is az Alphabet, a vállalat közzétette tavalyi negyedik negyedéves számait, a cég bevétele 23 százalékkal bővült, a profit is magasabb lett a vártnál, a részvényárfolyam 8 százalékot ralizott, és új történelmi csúcson áll.

alphabet

Eséssel zárt a magyar tőzsde

Elfogyott a magyar tőzsde lendülete a kereskedés végére, a BUX 0,2 százalékos mínuszban zárt. A hazai blue chipek közül egyedül a Richter tudott ma emelkedni, melynek árfolyama 1,8 százalékkal került feljebb. Emellett az OTP és a Mol 0,9 százalékot esett, míg a Magyar Telekom 0,4 százalékos veszített az értékéből. A magyar tőzsdén a legjobban a SET teljesített, melynek árfolyama 15,5 százalékkal került feljebb. A hazai börzén a leggyengébben a Gloster teljesített, melynek árfolyama 7,4 százalékot esett.

bux

Nagy bejelentés a Daimlertől, robban az árfolyam

A Daimler szerdán bejelentette, hogy a tehergépjármű, illetve busz üzletágának leválasztását tervezi az anyacégről és megkezdte az előkészületeket a Daimler Truck tőzsdére viteléhez.

Tovább a cikkhez

Megkérdeztük a hazai alapkezelőket - Ezek most a kedvenc magyar részvényeik

Emelkedett a BUX index januárban, de a befektetői hangulat nem felhőtlen, az oltóanyagok késlekedése és a reddites kisbefektetők forradalma nyomást gyakorol a nemzetközi piacokra. A Portfolio elkészítette a legújabb rendszeres havi alapkezelői felmérését, amely során megkérdeztük a hazai alapkezelőket, hogy február elején mit várnak a BUX indextől és a forinttól, és melyek a kedvenc hazai részvényeik.

Tovább a cikkhez

10 millió dollárért vett bitcoint a szoftvercég

A bitcoin mostani ralijával kapcsolatosan gyakran érvelnek azzal a kriptodeviza hívei, hogy a 2017-es száguldással ellentétben most sokkal jelentősebb az intézményi befektetői részvétel, mint annak idején volt. Ennek egy ékes példája a MicroStrategy nevű üzleti intelligenciával és mobil szoftverfejlesztéssel foglalkozó cég, amely tavaly nyáron nagyot húzott azzal, hogy a készpénzállományának egy jelentős részét bitcoinná konvertálta. A vállalat azóta sem állt le, folyamatosan veszik tovább a kriptopénzt, a részvényeinek árfolyama pedig az elmúlt hetekben-hónapokban a bitcoinnal együtt valósággal felrobbant – tegnap újabb vásárlás történt, ezúttal 10 millió dollár értékben.

Tovább a cikkhez

Elképesztő gyorsjelentések, új történelmi csúcson a Google anyacégének árfolyama

Remekül sikerült 2020 negyedik negyedéve a két amerikai tech-óriásnál, az Amazonnál és a Google anyavállalatánál, az Alphabetnél is. Az Amazonnál a járvány miatt megugró internetes kiskereskedelem és a karácsonyi szezon volt a meghatározó, míg az Alphabetnél az internetes hirdetési piac teljesítménye mellett a YouTube és a cloud szolgáltatások is masszív növekedés mutattak. A gyorsjelentés mellett fajsúlyos hír még az Amazon háza tájáról, hogy Jeff Bezos elhagyja a vezérigazgatói posztot, utódja Andy Jassy, az Amazon internetes szolgáltatásáért felelős Amazon Web Services vezetője lesz. A szélsőséges hírek úgy tűnik, többnyire kiegyensúlyozták egymást az Amazon részvénye esetében, a piacnyitás után minimális esést látunk ugyanis a papírnál, míg az Alphabetet valósággal széttépték a befektetők, több mint 6 százalékos pluszban nyitott a részvény, ezzel új történelmi csúcson is van az árfolyam.

Tovább a cikkhez

A tech részvények húzzák Amerikát

Vegyes képet mutatnak a tengerentúli tőzsdék a nyitás után, a Dow 0,3 százalékos esése mellett, az S&P 500 0,1 százalékkal került feljebb, míg a Nasdaq 0,5 százalékot emelkedett. A nyitást követően a technológiai részvények felülteljesítése látszik, a befektetők kedvezően fogadták mind az Amazon, mind pedig az Alphabet gyorsjelentését, előbbi 1,6 százalékos, utóbbi pedig 7,5 százalékos pluszban vágott neki a kereskedésnek. Emellett az is javítja a hangulatot, hogy az előzetesen várt 49 ezer helyett 174 ezerrel nőtt az amerikai magánszektor foglalkoztatottsága januárban – derül ki a szerdán közölt ADP indexből.

dow

Az ezüstbe belebukott a reddites forradalom, túl nagy falat volt

Az elmúlt hetekben kezdődött reddites forradalom sikeresen vette az akadályokat néhány részvény esetében, mint amilyen a GameStop vagy az AMC, ahol rettentően elszállt az árfolyam. A nagy volatilitás miatt azonban a brókercégek egymás után léptek és korlátozták számos vállalat papírjainak a kereskedését. Ezután merült fel az ötlet a Reddit fórumain, hogy az ezüst lehetne a következő célpont, több se kellett a közösségi kereskedőknek, megindult a tömeg a nemesfém piacára, de a kezdeti sikerek után kifulladt a lendület, hiszen ez már egy másik szint volt, a közösséget pedig megosztotta az egész felhajtás. Egyelőre úgy tűnik, hogy az ezüstbe beletört a forradalom foga.

Tovább a cikkhez

Emelkedéssel nyithatnak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel indulhat a nap a tengerentúli tőzsdéket, bár a határidős indexek állása alapján a Dow keddi záróértéke közelében nyithat, az S&P 500 viszont 0,3 százalékos emelkedéssel, a Nasdaq pedig 0,7 százalékos erősödéssel vághat neki a szerdai kereskedésnek. A hangulatot javíthatja, hogy az ADP adatai szerint az amerikai magánszektorban 174 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma januárban, ami több mint háromszorosa volt annak, mint amit az elemzők vártak. Emellett a decemberi felülvizsgált adat is a korábbi 123 ezer helyett, csak 78 ezres csökkenést mutatott. Ez arra enged következtetni, hogy az amerikai munkaerőpiac válságból való kilábalása a vártnál gyorsabb lehet.

dow

Egyre közelebb a legalizáció, szárnyalnak a kannabiszrészvények

Remek napjuk volt tegnap a tőzsdéken a kannabisszal foglalkozó vállalatok papírjainak, miután a frakcióvezető Chuck Schumert is beleszámítva három demokrata szenátor nyilatkozott együttesen úgy, hogy a jelenlegi kongresszuson kiemelt fontosságú ügyként kezelnék a marihuánával kapcsolatos jogszabály módosításokat.

Tovább a cikkhez

Történelmi csúcsra húzták az Alphabetet a gyorsjelentés után

Erősre sikerült 2020 negyedik negyedéve a két amerikai technológiai óriásnál, az Amazonnál és a Google anyavállalatánál, az Alphabetnél is. Az Amazonnál a járvány miatt megugró internetes kiskereskedelem és a karácsonyi szezon segített, hogy rekordbevétellel zárja az időszakot, az Alphabetnél pedig az, hogy az internetes hirdetési piac magára talált, emellett a YouTube és a cloud szolgáltatások is masszív növekedés mutattak (bár utóbbi egyelőre veszteséget hoz a cégnek). Bár az Amazon gyorsjelentését követően csupán 0,3 százalékos emelkedést látunk az amerikai piacnyitás előtti kereskedésben, az Alphabetet viszont valósággal széttépték a befektetők, így 6,9 százalékos pluszban várja a nyitást, és új történelmi csúcson is van az árfolyam.

google

Jogában áll-e világszerte több millió fiatalnak egyszerre hülyének lennie?

Jogában áll-e több millió fiatalnak az interneten egybekapcsolódva irracionális befektetési döntéseket hoznia? Jogukban áll-e totálisan bekeríteni shortosokat? A közösségi média által uralt világukban, egy „winner takes it all” típusú társadalomban, ahol a FOMO, a pénznyomtatás és a társadalmi egyenlőtlenség ennyire meghatározóak, nem biztos, hogy velük van a legnagyobb probléma. Persze nagy valószínűséggel sok friss robinhoodos-reddites befektető lesz csalódott a történet végén.

Tovább a cikkhez

Ralizik az olasz tőzsde

Az európai piacokon jellemzően mérsékeltnek mondható 0,5 százalék körüli emelkedést látunk, azonban az olasz tőzsde jelentőse felülteljesítő a maga 2,2 százalékos erősödésével. Az erősödés elsősorban annak köszönhető, hogy az olasz államfő, Sergio Mattarella szerdán magához hívta Mario Draghi korábbi EKB-elnököt, és biztosnak tűnik, hogy őt nevezi ki egy nemzeti egységkormány élére, amelynek feladata a koronavírus és a gazdasági válság elleni fellépés lesz. Az olasz piacon a legjobban a bankok teljesítenek ma, az Intesa Sanpaolo 5,4 százalékot, az UniCredit pedig 4,6 százalékot ralizott.

olasz tőzsde

A felügyelet már a héten pontot tehet a tőzsdei lázadás végére

A hedge fundok, a kisbefektetők és a brókerek is szigorúbb szabályozásra készülhetnek, hiszen az amerikai felügyeleti szervek várhatóan már a héten üléseznek a közösségi média által vezérelt részvénypiaci őrület ügyében, amely több részvény és az ezüst esetében is abnormális volatilitást váltott ki.

Tovább a cikkhez

Jim Cramer szerint szemléletváltásra lehet szükség a tőzsdéken

Remek napokat tudhatunk magunk mögött a tengerentúli tőzsdéken, tegnap mindhárom vezető amerikai részvényindex több, mint 1 százalékkal tudott feljebb kerülni, a Dow például 1,57 százalékos szárnyalásával november óta a legjobb teljesítményét produkálta, de a többi index is rekordközelből várhatja a mai piacnyitást. A remek teljesítményt Jim Cramer, a CNBC megmondóembere is kommentálta: a guru szerint kisebb  szemléletváltásra lenne szükség a befektetők részéről.

Tovább a cikkhez

A világ legjobb marketingjét kapta ez az új applikáció - Elon Musk és a Robinhood alapítója beszélt

Elon Musk és a Robinhood társalapítója, Vlad Tenev ült le egymással beszélgetni a Clubhouse nevű hangalapú közösségi alkalmazás. A Tesla és a Robinhood vezére az elmúlt napok eseményeivel kapcsolatban ült le egymással beszélgetni, amely érintette a GameStop körüli őrületet, a részvények kereskedésének a korlátozását és kapcsolódó témákat. A Clubhouse iránti érdeklődés pedig az egekbe ugrott, de nem könnyű bekerülni, mivel meghívásos alapon működik egyelőre.

Tovább a cikkhez

Brutális erőben vannak az amerikai technológiai óriások

Erősre sikerült 2020 negyedik negyedéve a két amerikai technológiai óriásnál, az Amazonnál és a Google anyavállalatánál, az Alphabetnél is. Az Amazonnál a járvány miatt megugró internetes kiskereskedelem és a karácsonyi szezon segített, hogy rekordbevétellel zárja az időszakot, az Alphabetnél pedig az, hogy az internetes hirdetési piac magára talált, emellett a YouTube és a cloud szolgáltatások is masszív növekedés mutattak (bár utóbbi egyelőre veszteséget hoz a cégnek). Az Amazon a negyedéves számok mellett egy bejelentéssel is meglepte befektetőit, Jeff Bezos ugyanis átadja a vezérigazgatói posztot.

Tovább a cikkhez

Ilyen, amikor nem a csorda mozgatja a tőzsdéket, de sok pénzt csinálni nem könnyű

A tőzsdei befektetések egy gyakorlati tantárgy, amelyet csak megtapasztalni lehet. Egy kedves ismerősömmel már egy ideje közös befektetési számlát vezetünk a saját egyéni számláink mellett, és rendszeres időközönként leülünk megbeszélni, hogy mit gondolunk a portfólióban található nevekről, illetve mi az, amit még hozzáadnánk szívesen. Ezek sohasem könnyű választások, hiszen a mérlegelés és elemzés mellett a szerencse is egy nagy faktor. Az alábbiakban egy ilyen történetet szeretnék megosztani, ahol egy réz- és egy uránbányász cég között vacilláltunk. Mindkét társaságot nem szerettük volna választani, mivel már így is dominálnak a befektetéseink között a nyersanyagokkal kapcsolatos cégek, különösen az olajiparból. Természetesen nem azt a részvényt sikerült választani, amelyik a következő nap közel 20 százalékot emelkedett. Ez persze nem azt jelenti, hogy rosszul döntöttünk volna a rendelkezésre álló információk alapján, így alább röviden írok néhány általános gondolatot a befektetésekről, a két cégről, arról, hogy milyen tényezőket mérlegeltünk, mit választottunk, és azt, hogy mi történt utána.

Tovább a cikkhez

Két nap alatt közel 6 milliárd forintot bukott a reddites felkelés arca

Az elmúlt napokban világszerte ismertté vált, hogy a mostani reddites őrület mögött az egyik koponya egy 34 éves Keith Gill nevű fazon volt, aki korábban marketingesként dolgozott, de rendelkezik a pénzügyi világban ismert CFA vizsgával is. Nos, múlt hét közepére már elképesztő méretű nyereséget halmozott fel a GameStop részvényeken és opciókon, de onnan lefelé vezetett az út. A papírokat nem adta el, így ennek köszönhetően ezen a héten két nap alatt közel 19 millió dollárt, vagyis majdnem 6 milliárd forintot bukott.

Tovább a cikkhez

Erős nyitás Európában

Emelkednek az európai tőzsdék a nyitás után, a DAX 1,1 százalékos erősödése mellett, a CAC 1,1 százalékkal került feljebb, míg a FTSE 100 0,8 százalékot emelkedett. Az olasz tőzsde is feljebb került 1,7 százalékkal, míg a spanyol tőzsde 1,6 százalékot emelkedett. Több tényező is támogatja ma a hangulatot, egyrészt előrelépés látszik az újabb körös amerikai mentőcsomag ügyében, másrészt az európai vakcinaprogram is egyre jobban halad, az Egyesült Királyságban már 10 millió ember beoltottak. Negatív hatással lehet azonban a hangulatra, hogy friss adatok szerint a kínai szolgáltató szektor BMI-je a decemberi 56,3-ról 52-re esett januárban, ami lassabb gazdasági kilábalást vetít előre.

dax

Megszólalt a guru: Akár 10 százalékos visszaesés is jöhet a tőzsdéken

A Canaccord Genuity stratégája a CNBC-n arról beszélt, hogy a részvénypiacok a januári rossz teljesítmény, majd a február eleji felpattanás után jó eséllyel egy kisebb-nagyobb korrekciót élhetnek majd át a közeljövőben. Mindezek ellenére a guru optimista marad, szerinte többek között a globális szinten tapasztalt alacsony kamatkörnyezetnek köszönhetően továbbra is érdemes a tőzsdékre koncentrálni, az esetleges visszaesést pedig újabb vásárlásra kell felhasználni – azt is elárulta a guru, hogy szerinte milyen vállalatok papírjaira érdemes koncentrálni a korrekciónál.

Tovább a cikkhez

Felfelé kapaszkodik a magyar tőzsde

Emelkedik a magyar tőzsde a nyitás után, a BUX 0,5 százalékkal került feljebb. A hazai blue chipek kivétel nélkül emelkednek, az OTP és a Mol egyaránt 0,7 százalékot erősödött, a Richter 0,2 százalékkal került feljebb, míg a Magyar Telekom mérsékelt, 0,1 százalékos pluszban indítja a napot.

bux

Emelkedéssel indulhat a nap a tőzsdéken

  • Kedden egész nap a vevőké volt a főszerep az amerikai részvénypiacokon, a Dow Jones és a Nasdaq 1,6 százalékkal, míg az S&P 500 1,4 százalékkal került feljebb a hétfői záróértékéhez képest. Az emelkedést több tényező is támogatta: egyrészt tovább dübörög a gyorsjelentési szezon, ahol az eddig jelentő nagyvállalatok rendre verték az elemzői várakozásokat. Emellett az újabb körös amerikai mentőcsomaggal kapcsolatban is történt előrelépés, jelen állás szerint a demokraták elérhetik, hogy az 1900 milliárd dolláros mentőcsomag-tervezet nagy részét egyszerű többséggel elfogadhassák. Mindeközben járványfronton is kedvező hírek érkeztek, hiszen az esetszámokban csökkenése  látszik az Egyesült Államokban.
  • Az ázsiai tőzsdék többségben követték a Wall Streetet szerdán, ahol a nagy tech cégek, a bankok és más szektorok is jól teljesítettek. A sanghaji börze minimális elmozdulást mutatott, míg a japán Nikkei 1 százalékkal került feljebb, a hongkongi index pedig keddi záróértéke közelében járt. Ázsia más részein egyértelműbb volt az irány, a dél-koreai Kospi 1,1 százalékkal került feljebb, míg a szingapúri tőzsde 0,6 százalékot emelkedett.
  • A határidős amerikai indexek emelkednek, míg a határidős DAX 0,4 százalékos erősödést vetít előre a szerdai piacnyitásra.
  • Gazdasági adatok szempontjából az MNB szerda reggel a szokásos havi hitelintézeti statisztikákat, illetve a vállalati és háztartási kamatokra vonatkozó decemberi adatát közli, emellett délután a megszokott repotendert tartja majd a jegybank. Az EU-ban a januári előzetes infláció jelenik meg, amiben szintén nem lesz országonkénti bontás, míg Amerikában a magánszektor foglalkoztatására vonatkozó ADP indexre figyelhetnek a befektetők.
  • Az olaj árfolyama mérsékelt, 0,1 százalékos gyengülést mutat ma reggel, így a Brent ára hordónként 57,9 dollár, míg a WTI 55 dollár. Az arany árfolyamában nem látunk jelentős elmozdulást, jelenleg unciánként 1837,7 dolláron jár a jegyzés.
  • A forint minimálisan erősödött ma, az euróval szemben nem mutat érdemi elmozdulást, jelenleg egy euró ára 355,5 forint, míg a dollárral szemben erősödni tudott a magyar deviza, így egy dollár 295,3 forintba kerül.

Ma teszi közzé gyorsjelentését többek között a Siemens, a Qualcomm, és az Ebay is.

Mi történt eddig a tőzsdéken?

Címlapkép: Alex Kraus/Bloomberg via Getty Images

astrazeneca vakcina doboz
meghuztak a forintot mnb dontes utan meddig erosodhet1500
koronavírus járvány covid-19 vakcina oltás ampulla
országos gerincgyógyászati központ budai egészségközpont
izrael vakcina újranyitás

Kasza Elliott-tal Magyar Telekom

Február 25-én jelentett a Telekom, és kisebb sokkot okozott az osztalékhoz kapcsolódó közleményével, miszterint...

Variance Minden (is) eladó!

Közel két hónapja próbálok nekifogni, hogy kiírjam magamból az NFT (Non Fungible Token) téma kapcsán a gondolataimat...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Mik azok a japán gyertyák és miért hasznosak? Aktuális, élő példák az amerikai részvénypiacról.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

protokoll és rendezvényszervezési szakértő

protokoll és rendezvényszervezési szakértő

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
2021-04-14
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2021
2021-05-12
Építőipar 2021
2021-05-13
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
koronavirusszigoritas