GettyImages-475503400
Üzlet

Alapítványt hoz létre a Mol és a magyar állam - Fájhat a Mol-részvényesek feje?

Portfolio
A Mol a magyar állammal közös alapítványt hoz létre Mol-Új Európa Alapítvány néven, amely közérdekű célokat fog megvalósítani. A Mol az alapítvány részére mintegy 43 millió darab törzsrészvényt ruház át, ami nem kis tétel, jelenlegi piaci árfolyamon 94 milliárd forintos csomagról van szó. A részvények átruházása kellemetlen hír a jelenlegi részvényeseknek, hiszen miközben az alapítványba kerülő, most még saját részvények után eddig nem fizetett osztalékot a Mol, az alapítványhoz kerülő részvényekre már fog osztalékot fizetni, vagyis a teljes osztaléktömeg kisebb hányada jut majd a vállalat jelenlegi részvényeseire.

Jönnek az új alapítványok

A közösségi célok hatékonyabb elérése, a sokféle és gyorsan változó közfeladat korszerű ellátása érdekében közérdekű vagyonkezelő alapítványok jöhetnek létre. A kormány sarkalatos törvényjavaslatban kéri az Országgyűlés egyetértését az új jogintézmény kialakításához. A javaslatcsomag a felsőoktatási intézményeket fenntartók mellett további öt alapítvány létrehozását is kezdeményezi, amelyek főként kulturális, képzési, kutatási és tehetséggondozási feladatokat vállalhatnának át az államtól, áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében.

Az 5 új alapítvány a következő:

  • Hauszmann Alapítvány: főként Hauszmann Alajos életművének, építészeti és kulturális hagyatékának gondozásával, egy emlékház és a hagyományos szépmíves mesterségek tudásközpontja létrehozásával foglalkozna.
  • Jövő Nemzedék Földje Alapítvány: feladata a többi között a vagyonkezelésében lévő mező- és erdőgazdasági földek megőrzése és átörökítése, az agrárképzés feltételeinek javítása lenne.
  • Magyar Kultúráért Alapítvány: egyebek mellett nevelési-oktatási, kulturális tevékenységeket finanszírozna, kreatívipari innovációk létrejöttét támogatná.
  • Makovecz Campus Alapítvány: megalapítása elsősorban azt teheti lehetővé, hogy a névadó által tervezett piliscsabai campus épületei a jövőben is a magyar kulturális és szellemi élet javára szolgáljanak.
  • Mol - Új Európa Alapítvány: a sport, a művészet és a tudomány területén kiemelkedő gyermekek, fiatalok tehetségének kiteljesítését könnyítené meg. Gazdaságfejlesztési programokat, környezet- és klímavédelmi, fenntarthatósági tevékenységeket, kutatásokat segítene elő, az e területeken megvalósuló közép-európai együttműködéseket ösztönözné.

A Mol is beszáll

Alapítványt hoz létre a Mol és a magyar állam Mol-Új Európa Alapítvány néven, a vagyonkezelő alapítvány pedig majd közérdekű célokat valósít majd meg kiemelten a sport, kultúra, egészségügy és környezetvédelem területén, egyúttal pedig átveszi a Mol korábban végzett hasonló társadalmi felelősségvállalási tevékenységének jelentős részét.

Ami kiemelten fontos azonban részvényesi szempontból, hogy az új alapítvány a magyar állam és a Mol azonos mértékű vagyoni juttatásával alakul meg, amely során

a Mol alapítói vagyonjuttatás jogcímen az alapítvány részére összesen közel 43 millió darab törzsrészvényt ruház át.

Az alapítvány közérdekű céljainak és közfeladatainak megvalósítására elsődlegesen az alapítók által rendelt vagyon hozama használható fel, vagyis ebben az esetben a Mol részvényekre fizetett osztalék is ide tartozik.

Az alapítvány létrehozásáról szóló törvényjavaslat Országgyűlés általi elfogadása várhatóan az év második vagy harmadik negyedévében valósulhat meg.

Mekkora a Mol-részvénycsomag?

A Mol 42 977 996 darab részvénnyel járul hozzá a közösen létrehozandó alapítvány vagyonához.

A Molnak összesen közel 819 millió darab „A” sorozatú törzsrészvénye van, a saját részvények száma 61,6 millió darab, a saját részvények aránya 7,53 százalék.

A részvényállomány fennmaradó része 27,53 százalékban külföldi, 16,9 százalékban pedig hazai befektetőknél található, míg a magyar állam 5,24 százalékos részesedéssel rendelkezik a cégben.

A közlemény alapján tehát a Moltól kerül át mintegy 43 millió darab részvény az alapítványba, vagyis ez a teljes részvényállománynak nagyjából az 5,2 százaléka.

Ez azt is jelenti, hogy a Mol saját részvényállománya a mostani 7,53 százalékról így 2,3 százalékra, vagyis 18,8 millió darabra csökkenne le az átadás után.

Ami azonban ebből fontos részvényesi szemszögből, hogy a saját részvények után a cég nem fizet osztalékot, de a tranzakciót követően alapítványi kézbe kerülő papírokra már igen.

Magyarán ez azt jelenti, hogy a teljes osztaléktömeg ezután már nem csak mintegy 757 millió darab részvény között oszlik meg, hanem 800 millió darab között.

Hogyan értékelhető a lépés részvényesi szemszögből?

Ez mindenképpen negatívum részvényesi szemszögből, hiszen így 43 millió darab extra részvény kerül ki saját tulajdonból, tehát ezekre is kell majd osztalékot fizetni, ami vagy többletkiadást jelent a Mol számára, vagy alacsonyabb egy részvényre jutó osztalékot. Ezek közül egyik lehetőség sem kifejezetten üdvözlendő egy részvényes számára.

Az új alapítvány létrehozásával kapcsolatban megkérdeztük Pletser Tamást is, az Erste olaj- és gázipari elemzőjét, aki hasonlóan értékeli a helyzetet,

vagyis nem látja az ügyletet megalapozottnak, mivel a jelenlegi részvényesek nincsenek megfelelően kompenzálva.

A részvények átadásához nem szükséges részvényesi szavazás, abban az igazgatóság dönthet.

A Mol igazgatósága 75,9 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja a 2020-as üzleti év után az április 15-én tartandó közgyűlésen, vagyis:

  • a mostani állásnak megfelelően ez az összeg nagyjából 757 millió darab részvény között oszlana meg, azaz nagyjából részvényenként 100 forintra jönne ki, ami a jelenlegi 2200 forint körüli árfolyammal számolva 4,5 százalékos osztalékhozamot jelentene.
  • hipotetikusan, ha már az alapítvány felé történő tranzakció megvalósult volna, és 43 millió darab extra részvény is kikerül a saját részvények közül, akkor a fenti osztaléktömeg 800 millió darab részvény között terülne szét, vagyis nagyjából részvényenként 95 forintra jönne ki, ezzel és a jelenlegi árfolyammal kalkulálva 4,3 százalékos osztalékhozam adódna,
  • egy másik szemszögből tekintve, ahhoz, hogy megmaradjon részvényenként ez a nagyjából 100 forintnyi osztalék, az a Mol számára mintegy 80 milliárd forint osztalékot jelentene, magyarán a mostaninál közel 4,2 milliárd forinttal magasabb kiadást.

A 2200 forintos részvényárfolyammal számolva az átadandó pakett értéke nagyjából 94,6 milliárd forintnak felel meg (43 millió darab részvénnyel számolva).

Lényegében tehát a fenti számítás alapján elmondható, hogy

vagy azért járnak rosszul a részvényesek, mert részvényenként kevesebb osztalékot fognak kapni, vagy azért, mert a jelenlegi egy részvényre jutó osztalék fenntartása többletkiadást igényel a molnál,

és ennyivel kevesebb marad a társaság számára a nyereség visszaforgatására és céljainak megvalósítására.

A Mol tavaly nem fizetett osztalékot a koronavírus-járvány miatt, 2019-ben mintegy 126 milliárd forintot fizetett ki erre a célra.

Az ellenben megjegyzendő még pozitívumként, hogy a magyar állammal közösen létrehozandó Mol-Új Európa Alapítvány átveszi a Mol korábban végzett hasonló társadalmi felelősségvállalási tevékenységének jelentős részét. Emellett a mai közlemény azt is megjegyzi, hogy az új alapítvány közérdekű céljainak és közfeladatainak megvalósítására elsődlegesen az alapítók által rendelt vagyon hozamát használja majd fel.

A Mol-csoport pedig közel 2,2 milliárd forintot adományozott szociális, kulturális, oktatási és környezetvédelmi célokra 2020-ban, és több mint 300 programot és intézményt támogatott.

Vagyis ha ez a jövőben az alapítványon keresztül kerül finanszírozásra, akkor ennyivel több pénz marad a cégben évente, ezeknek a kifizetéseknek a jelenértéke áll tehát a mérleg másik oldalán.

A mostani bejelentésnek már látszik az árfolyamhatása is, a Mol részvényei közel 2 százalékkal kerültek lejjebb ma, év eleje óta pedig stagnálnak a papírok.

mlllll

A Mol forgalma is kiugróan magas ma az elmúlt 30 nap átlagához viszonyítva, jelenleg 1,7 milliárd forintnál jár, míg a teljes napi volumen mostanában 2,4 milliárd forint körül alakult. Ezzel a Mol a BÉT legforgalmasabb részvénye is, mögötte az OTP áll 897 millió forinttal.

molforgalom

Címlapkép: Martin Divisek/Bloomberg via Getty Images

jarmuipar 2020 magyar autogyartas koronavirus masodik hullam
GettyImages-1198355421
GettyImages-1313549929
ekb ekb
2021 koltsegvetes modositas parlament 210422

Alapblog Űrturizmus

"Kedves utasaink! Ha balra tekintenek, az ablakon túl a Nemzetközi Űrállomást látják!" Az előbbi mondat talán...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-04-29
Lakossági hitelkockázatok & behajtás 2021 Meetup
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
GettyImages-1213571549 (4)