Előfizetői tartalom

Felülteljesítenek a fejlett piacok - ez már a koronavírus elleni oltások hatása?

Az idei évben egy kissé rejtetten a háttérben, de egy nagyon is egyértelmű folyamat zajlik a nemzetközi részvénypiacokon. A fejlett és a feltörekvő országok tőzsdéinek teljesítménye között divergencia figyelhető meg. Ez azért is egy fontos fejlemény, mert az utóbbi piacok magasabb kockázatuk miatt a globális emelkedő trendek során éppen hogy felülteljesítőek szoktak lenni. A jelenségnek két oka lehet. Egyrészt a fejlett országok nagyságrendekkel több vakcinát tudtak lekötni a főbb gyógyszergyártóktól, és a piaci szereplők már most a koronavírussal kapcsolatos lezárások utáni világot árazzák. Másrészt a bő egy évvel ezelőtti pandémia kitörése miatti sokk utáni hatalmas emelkedés ezen szakaszában egyre inkább kockázatkerülőek az intézményi befektetetők. A cikkünkben a relatív erőt vizsgálva megnéztük, hogy az adott régiókban lévő fejlett és feltörekvő piacok között milyen eltérések vannak. Ezt amerikai ETF-ek segítségével tettük meg, hogy azonos devizában lehessen összehasonlítani a teljesítményt, illetve átlagos befektetők számára is reális képet kapjunk.

Erről van még szó a cikkben: Mennyire teljesítik felül a fejlett piacok a feltörekvőket A tajvani Dávid legyőzi a kínai Góliátot Merkel Putyin ellen Szingapur vezet Malajzia előtt Lefelé húzza a brazil indexet a trópusok Trumpja Átoltottság vagy kockázatcsökkentés áll a háttérben? EFA/EEM A fejlett és a feltörekvő piacokat általában lekövető ETF-ek relatív...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés