vendeglato_terasz
Üzlet

Koronavírus Magyarországon: jövő héten alaposan megváltozhat az életünk

Portfolio
Világszerte már közel 140,5 millió koronavírus-fertőzöttet azonosítottak a járvány kitörése óta, a halálos áldozatok száma pedig mára meghaladta a 3 milliót a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint. Magyarországon elértük szombat este a 3,25 millió beoltottat, az enyhítések következő lépcsőfoka 3,5 milliónál lép életbe - várhatóan jövő héten -, ekkor kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai. Hírek a koronavírusról percről percre.

Franciaország nem kíván egy jottányit sem engedni - Elutasítja a Szputnyik-vakcinát

Emmanuel Macron francia államfő vasárnap a CBS amerikai televíziónak adott interjúban megerősítette, hogy a kórházak még mindig túlterhelt helyzete ellenére sem halasztja el a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések fokozatos feloldásának májusra tervezett megkezdését. A köztársasági elnök azt is jelezte, hogy Franciaország továbbra sem tervezi a Szputnyik V vakcina beszerzését.

Tovább a cikkhez

Szlávik: év végére lehet gyógyszer a koronavírusra

Orrspray, tabletta vagy injekció formájában az év végére gyógyszer is lehet a koronavírus ellen – mondta Szlávik János infektológus, aki nem hiszi, hogy olyan irányba fordulnának a dolgok, hogy egy negyedik hullámmal számolni kellene az országban, csak a mutánsok okozhatnak meglepetéseket. Ugyanakkor a jó hír az, hogy egyelőre a jelenlévő mutánsok ellen a jelenlegi védőoltások jó hatékonyságúak.

Tovább a cikkhez

A szlovének harmada a lehető leghamarabb beoltatná magát

A helyi sajtó vasárnapi közlése szerint ez az arány alacsonyabb mint januárban volt, amikor a megkérdezettek 47 százaléka szerette volna mielőbb felvenni az oltást. A felmérés azonban arra is rámutatott, hogy azóta a lakosság húsz százaléka már megkapta vakcinát.

A Nova24TV kereskedelmi csatorna megbízásából április 12-14. között készült közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy a válaszadók 24,3 százaléka még várna, hogy kiderüljön, a vakcináknak milyen mellékhatásai lesznek. A szlovén állampolgárok 21 százaléka továbbra is elutasítja az oltás felvételét.

Az életkor szerint azok, akik minél előbb be akarják oltani magukat, többnyire 55 év felettiek, míg azok, akik várnának az oltással, 18 és 34 év közöttiek.

Az országban jövő pénteken megkezdik az érettségiző diákok beoltását is a koronavírus ellen. Az oltás önkéntes, a diákoknak pedig hétfőn délig kell jelentkezniük a lakhelyükhöz legközelebb lévő oltóközpontokban.

Szlovéniában a kormány által közzétett adatok szerint vasárnapra 480-nal több mint 229 ezerre nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt napon hat beteg hunyt el, s ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 4159-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 631-en vannak kórházban, 153-an intenzív osztályon.

Az országba eddig 577 ezer 380 adag oltóanyag érkezett. Az első dózist 370 ezer 814-en, közülük a másodikat 145 ezer 97-en kapták meg.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt napon 1565 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 307 ezer 790-et. Az elmúlt 24 órában 39-en haltak bele a fertőzés okozta Covid-19-betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 6562-re emelkedett. Kórházban 2105 beteget ápolnak, közülük 194-an vannak lélegeztetőgépen.

Az Európai Unió gyógyszerfelügyelete által engedélyezett három oltóanyagból eddig 691 ezer 265 dózis érkezett az országba, amiből 552 ezer 559-et használtak fel; 411 ezer 760-an kapták meg az első dózist, 138 ezer 706-an pedig már a másodikat is. (MTI)

Nagyon készült a főváros az iskolák nyitására

Tízezer koronavírus-tesztet osztott szét a főváros a kerületek között a hétfői iskola- és óvodakezdés előtt - közölte Karácsony Gergely főpolgármester vasárnap a Facebook-oldalán.

Tovább a cikkhez

Itt az indoklás, miért nem újítja meg a szerződést az AstraZenecával az EU

Az Európai Unió csak olyan vakcinagyártókkal szerződik, amelyek a vállalt időben teljesítik a megrendeléseket - indokolta vasárnap Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztos, hogy miért is nem újíthatja meg szerződését az Európai Bizottság az AstraZenecával.

Tovább a cikkhez

Forró nyárra lehet számítani Észak-Írországban - Folytatódhatnak a zavargások a brexit-megállapodás

A tegnap eltemetett Fülöp herceg április 9-i halála és az azt követő gyászidőszak a március végén kitört észak-ír zavargásokat is elcsitította,, azonban várhatóan újabb gyúelegyet jelenthet a protestáns szervezetek hagyományos nyári felvonulási időszaka, amely során a britpárti közösség a brexit-megállapodás Észak-Írországról szóló jegyzőkönyve miatti elégedetlenségének is hangot adhat. A protestáns unionista pártok szerint ugyanis a jegyzőkönyv, amely kereskedelmi határt hozott létre Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi része között, az észak-ír katolikusok Írországgal való egyesülést célzó törekvését erősíti. Nem könnyíti a pattanásig feszült helyzet megoldását, hogy az Európai Bizottság maximálisan ragaszkodik a protestánsok szemében Észak-Írországot az Egyesült Királyságtól leválasztó jegyzőkönyv betartásához.

Tovább a cikkhez

Koronavírus Magyarországon: tovább enyhül a járvány, 25 ezer felett az áldozatok száma

Az elmúlt 24 órában 3706 új betegnél azonosították a koronavírus-fertőzést, elhunyt 205 többségében idős ember – olvasható a hivatalos tájékoztató portálon. A számok továbbra is a járvány visszaszorulásáról tanúskodnak.

Tovább a cikkhez

Ausztrália nem siet a határok nyitásával

Ausztrália, ahol az élet szinte teljesen visszatért a koronavírus-járvány előtti, rendes kerékvágásba, nem siet megnyitni a határait a külföldi utazók előtt - mondta Scott Morrison ausztrál kormányfő vasárnap.

Ausztrália még a világjárvány kitörésekor, 2020 márciusában zárta le a határait: a beutazás azóta is csak az ausztrál állampolgárok számára lehetséges, és azok számára, akik bejelentett lakóhellyel rendelkeznek Ausztráliában.

A 26 millió lakosú országnak szigorú intézkedésekkel sikerült 30 ezer alatt tartania a koronavírus-fertőzöttek számát, és mindössze 910 olyan halálesetet regisztráltak, amely összefügésbe hozható a Covid-19 betegséggel.

Ausztráliában így most már hónapok óta majdnem teljesen korlátozás nélkül összegyűlhetnek az emberek, nyitva vannak a vendéglátóhelyek, és a legtöbb helyen már nem kötelező a szájat és az orrot eltakaró maszk. Hétfőn lép életbe az a megállapodás, amely szerint az ausztrál lakosok korlátozás nélkül utazhatnak a szomszédos Új-Zélandra, és az új-zélandiak is Ausztráliába.

(MTI)

Indulnak az oltások Líbiában

Líbiában is megkezdődött a koronavírus elleni oltási kampány - jelentette be szombaton az észak-afrikai ország járványügyi és betegségmegelőzési központjának igazgatója Tripoliban. A konfliktus sújtotta ország eddig többségében kínai és orosz vakcinákat kapott, amelyeket 450 oltóközponton keresztül fognak szétosztani.

Közölte azt is, hogy elsőbbséget élvez a Covid-19-pácienseket kezelő egészségügyi dolgozók beoltása, ezt követően pedig az idősek és a krónikus betegségekben szenvedők, valamint a fertőzöttekkel kapcsolatba nem kerülő egészségügyi dolgozók kerülnek sorra.

Annadzsar szerint eddig félmillióan jelentkeztek oltásra a 6,77 millió lakosú országban. Líbiában a járvány kitörése óta 171 131 koronavírusos fertőzöttet azonosítottak, akik közül 2882-en hunytak el a kórban.

(MTI)

Koronavírus-csoda Észak-Európában: a harmadik hullám is elkerülte őket, és ehhez lezárás sem kellett

A friss járványügyi statisztikák és a kumulált járványügyi adatok tekintetében is kilóg az európai sorból egy országcsoport: az északi államok. A finnek, norvégok és dánok úgy tudták kordában tartani a járványt, hogy közben az európai átlagnál enyhébb korlátozásokat hoztak. Különösen a finn példa kiemelendő, ahol még a régiós átlagban is lazák a korlátozások és alacsonyak a halálozási statisztikák. Az északi sorból kilóg Svédország, amely épp a napokban vált Európa legfertőzöttebb országává lakosságarányosan. Pedig a svéd adottságok is segíthették volna a sikeres járványkezelést, ha anno nem úsznak szemben az árral. Ma viszont már szó sincs svéd különutasságról, a helyi szigor megfelel a jelenlegi magyar intézkedéseknek, az északiak között pedig az egyik legszigorúbbak. És bár a régióból kilógnak a rossz statisztikájukkal, nálunk még mindig jobban állnak az összesített adatok szerint.

Tovább a cikkhez

Koronavírus: átlépte a 3 milliót a halálos áldozatok száma a világban

Meghaladta a 140 milliót a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma a világban és már több mint 3 millió áldozatot követelt a járvány a Johns Hopkins Egyetem szombat délutáni adatai szerint. Magyarországon a harmadik hullám tetőzésén állhatunk az operatív törzs szerint, magas számokkal. Másfél hete új, enyhébb járványellenes védelmi szabályok mentén élik a magyarok az életüket és 3,5 millió oltottnál, amire várhatóan jövő héten sor kerül, újabb lazítás jön. Hírek a koronavírusról percről percre.

Tovább a cikkhez

Címlapkép: Getty Images

Orbán Viktor bejelentette: megvan a 3,25 millió beoltott Magyarországon

Orbán Viktor a Facebook-oldalán közzétett videóban jelentette be, hogy megvan a 3,25 milliomodik beoltott, ezzel már csak 250 ezer fő beoltásának kell megtörténnie, hogy a szakaszos nyitás egy újabb pontjához érjünk.

Tovább a cikkhez

Koronavírus Magyarországon: jövő héten alaposan megváltozhat az életünk

mcdonalds gyorsétterem
london_shutter-20170512
vakcina oltás oltatás koronavírus
románia
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Megnézzük hogy épül fel, és miként kell értelmezni az általa mutatott értékeket.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Üzleti modellező

Üzleti modellező

Hitelkockázati modellező

Hitelkockázati modellező
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
2021-06-09
Hitelezés 2021
mcdonalds gyorsétterem