btc bánya
Üzlet

A bitcoin sötét titka, amiért Elon Muskot is rengeteg támadás érte

Portfolio
Az elmúlt hónapokban jelentősen megnőtt a kriptodevizák népszerűsége, eközben pedig az olyan eszközök árfolyama, mint a bitcoiné és az ethereumé, sorra döntötték az új csúcsokat. Ez a rali részben az intézményi befektetői részvételnek volt köszönhető, de nagy szerepet játszott az is, hogy a világ nagyvállalatai egyre többen fogadják el a kriptodevizákat, így felgyorsult az adoptáció. Az egyik ilyen vállalat a Tesla volt, amely vett is bitcoint, valamint már el is fogadja az autóiért, viszont Elon Muskot sok támadás érte, mivel a bitcoin hálózat működtetéséhez rengeteg áramra van szükség, amelyet részben szénerőművek biztosítanak, főleg Kínában. Rendszeresen felmerülő téma egyébként, hogy mekkora energiaszükséglete van a bitcoin hálózatnak és ahhoz, hogy ezt perspektívába tudjuk helyezni, a Cambridge-i Egyetem által összeállított Bitcoin Electricity Consumption Indexet (CBECI) vettük alapul, hogy összehasonlítsuk a bitcoin áramfogyasztását egyes országokkal és nagyvállalatokkal.

De miért van szükség ennyi áramra?

Amikor az emberek bitcoint bányásznak, valójában a bitcoin tranzakciók főkönyvét, vagyis a blokkláncot frissítik. Ehhez olyan numerikus feladatokat kell megoldaniuk, amelyeknek 64 számjegyű hexadecimális megoldása hash néven ismert. A bányászoknak bitcoin a jutalma, de csak akkor, ha mások előtt jutnak el ehhez a megoldáshoz. Éppen ezért világszerte egyre több bitcoin-bányászati létesítmény - lényegében számítógépekkel teli raktárak - bukkan fel.

Ezek a létesítmények lehetővé teszik a bányászok számára, hogy növeljék a hash-rátát, vagyis a másodpercenként előállított hash-ek számát. A magasabb hash-ráta nagyobb mennyiségű áramot igényel, és egyes esetekben akár túl is terhelheti a helyi infrastruktúrát.

Helyezzük perspektívába

2021. március 18-án a bitcoin hálózat éves energiafogyasztását 129 terawatt-órára becsülték. Ezt az egyes országok és a világ nagyvállalatainak energiafogyasztásával összehasonlítva el tudjuk helyezni a bitcoint a térképen.

áramfogyasztás4

Ha a Bitcoin egy ország lenne, akkor az elméleti 196-ból a 29. helyen állna, és alig haladná meg Norvégia 124 TWh-s fogyasztását. Az olyan nagyobb országokhoz képest, mint az Egyesült Államok (3 989 TWh) és Kína (6 543 TWh), a kriptodeviza energiafogyasztása továbbra is viszonylag alacsony.

További összehasonlításképpen: a bitcoin-hálózat 1708 százalékkal több áramot fogyaszt, mint a Google, de 39 százalékkal kevesebbet, mint a világ összes adatközpontja - amelyek együttesen több mint 2 ezermilliárd gigabájtnyi tárhelyet biztosítanak.

Mindezt miből?

A Cambridge-i Egyetem 2020-as kutatásában megállapították, hogy a kriptobányászok 76 százaléka valamilyen mértékben megújuló energiára támaszkodik a működéséhez. Van azonban még hova fejlődni, mivel a megújuló energiaforrások a kriptobányászat teljes energiafogyasztásának mindössze 39 százalékát teszik ki.

Íme, hogyan változik az egyes energiatípusokat használó kriptobányászok aránya négy globális régióban.

áramfogyasztás2

A vízenergia a legelterjedtebb energiaforrás világszerte, és mind a négy régióban a kriptobányászok legalább 60 százaléka használja. A tiszta energia más típusai, mint például a szél- és a napenergia kevésbé népszerűek.

A szénenergia jelentős szerepet játszik az ázsiai és csendes-óceáni térségben, és az egyetlen energiaforrás, amely a felhasználás tekintetében vetekszik a vízenergiával. Ez nagyrészt Kínának tulajdonítható, amely jelenleg a világ legnagyobb szénfogyasztója.

A Cambridge-i Egyetem kutatói megjegyezték, hogy nem lepődtek meg ezeken az eredményeken, mivel a kínai kormány energia-önellátás biztosítására irányuló stratégiája mind a víz-, mind a szénerőművek által generált energia túlkínálatához vezetett.

A zöldebb világ felé

Ahogy a kriptodevizák egyre inkább előtérbe kerülnek, valószínű, hogy a kormányok és más szabályozó hatóságok az iparág szén-dioxid-kibocsátására is figyelni fognak. Ez azonban nem feltétlenül rossz dolog.

Mike Colyer, a Foundry vezérigazgatója úgy véli, hogy a kriptobányászat támogathatja a megújuló energiára való globális átállást. A szakember úgy véli, hogy a kriptobányasz létesítmények csoportosítása a megújuló energiaprojektek közelében enyhíthet egy gyakori problémát: a villamos energia túlkínálatát.

Ez lehetővé teszi a nap- vagy szélenergia-projektek gyorsabb megtérülését, mert (máskülönben) túl sok energiát termelnének a hálózat számára az adott területen

– mondta Colyer.

Úgy tűnik, hogy ez a fajta gondolkodásmód Kínában is teret hódít. 2020 áprilisában a kínai Szecsuán tartományban található Ya'an város nyilvános útmutatást adott ki, amelyben arra ösztönözte a blokklánccal foglakozó cégeket, hogy használják ki a felesleges vízenergiából származó előnyöket.

Címlapkép: Andrey Rudakov/Bloomberg via Getty Images

m7 autópálya
kína világuralom
frankfurt
görög santorini getty stock
Procida Olaszország sziget
mcdonalds gyorsétterem
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Megnézzük hogy épül fel, és miként kell értelmezni az általa mutatott értékeket.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Üzleti modellező

Üzleti modellező

Hitelkockázati modellező

Hitelkockázati modellező
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
2021-06-09
Hitelezés 2021
frankfurt