Előfizetői tartalom

Feléledtek az energiaszektor részvényei!

Bár február óta az energiaszektornak nem termett sok babér és a legtöbb szektorral szemben lemaradó volt, az utóbbi két hétben nagy léptekkel igyekezett behozni a lemaradását. A szektor legfontosabb ETF-e hajszállal pénteken már új idei zárócsúcsot is döntött, és jó pár részvény van, amelyik még ennél is nagyobb lépéseket tett az új magasságok felé. Vannak ugyanakkor olyanok is, amelyek még fontos ellenállások vannak, és a következő napok döntenek majd a sorsuk felől. A technikai elemzés segítségével ezekből szemezgettünk.

Az alábbi ábrán egy ún. piaci szőnyeg (market carpet) látható. A nagyobb téglalapok egy-egy szektort mutatnak, az ezen belül elhelyezkedő kisebbek pedig egy-egy részvényt. Minél kisebb valamelyik, annál kisebb piaci kapitalizációval rendelkezik. Ahogy a kép tetején lévő kis skálán is látszik, minél pirosabb valamelyik rész, annál inkább gyenge az adott szektor vagy papír teljesítménye, és minél zöldebb, annál erősebb. Ez az eszköz nagyon jó arra, hogy gyors vizuális áttekintést kapjunk a piac egészéről vagy ha mélyebbre fúrunk, akkor valamelyik szegmenséről. A térkép egyes részeinek színárnyalata egyből rávilágít arra, hogy valahol van-e relatív erő vagy éppen gyengeség.

Jól látszik, hogy sokkal inkább a zöld dominálja az ábrát, de vannak bőven rózsaszínes, sőt egyes helyeken még pirosas árnyalatok is. Az is látszik, hogy ezek szeretnek csoportosulni, és az eső papírok inkább egy-egy fontos szektorral, így például a technológiára fókuszálnak. Ugyanakkor szintén feltűnő, hogy van egy nagy téglalap, amelyben csak és kizárólag zöld szín található, azok közük is szinte minden esetben a mélyebb árnyalatból. Ez az energia szektor, ahol az utóbbi hetek nagyon jól sikerültek, és nem egy esetben a technikai elemzés eszköztárában is fontos jelzéseket adtak.

82C7B70B-9D82-4A38-9288-55E237A68635

XLE

Erről szól még a cikk:

  • Megérintette az ellenállást a szektor ETF-e.
  • A legnagyobb szereplő kis korrekció után újra jó erőben.
  • Bezárja-e a rést a legfontosabb konkurense?
  • Maratonfutás és vezető szerep egy közepes méretű részvénynél.
  • A stop sorozatgyilkos most mégis sok pénzt hozott a befektetőknek.

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés