Richter_1_forras_richter
Üzlet

Megmagyarázta a Richter a csalódást keltő számokat és jó hírt mondott az osztalékról

Portfolio
A Richter elemzői várakozásokhoz képest csalódást keltő első negyedéves számai mögött részben a bázishatás, részben a rubel gyengülése, részben pedig az idei influenzaszezon elmaradása áll – magyarázta az eredményeket Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója a gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón. A cégvezető kiemelte, hogy a Richter operációját is súlyosabban érintette a koronavírus harmadik hulláma, de az idei képen összességében nem változtatott, továbbra is közepes egyszámjegyű bevételnövekedést vár 2021-re a menedzsment. Orbán Gábor kiemelte, hogy az osztalékfizetés most az éveken át alkalmazott osztalékfizetési sáv felső határán történik, az adózott eredmény 40 százalékát fizeti ki osztalékként a tavalyi év után a részvényeseknek a vállalat.

Orbán Gábor a negyedéves számok ismertetésével kezdte a tájékoztatót. Az üzemi eredményhányad lejjebb volt, mint amit remélték – mondta el a Richter vezérigazgatója és ismertette a legfontosabb tényezőket, amelyek hatottak az időszakra:

  • az egyik tényező a magas bázis, a tavaly első negyedév végén a gyógyszerpiacon tapasztalt felvásárlási láz következében, amikor is a patikák és a nagykerek mellett a háztartások is felhalmoztak
  • a rubel árfolyam több mint 10 százalékot gyengült a forinttal szemben az elmúlt egy évben
  • az influenzaszezon elmaradt.

A cariprazine és a bioszimiláris termékszegmens tudott növekedni az első negyedévben.

A nőgyógyászat valamelyest csökkent év/év alapon, és visszaesés volt tapasztalható a branded generikus és a tradicionális szegmensnél is, amit a leginkább érintettek a fentebb említett negatív hatások. Nem csak a Vraylar húzta a bevételeket az első negyedévben, de nagy szerepe volt a készítménynek. Normális, szezonális dolog, hogy az első negyedév gyengébb volt, mint a negyedik negyedév, de USA-ban is tapasztalható volt a covid okozta lassulás – mondta el Orbán Gábor.

A Bemfola 10 százalékkal tudott növekedni a negyedévben, újra emelkedő pályára tudott kerülni és megjelent az Evra fogamzásgátoló tapasz a Richter portfóliójában, ami egyedülálló termék a világban. A januárban a Janssentől akvirált Evra még nincs teljes mértékben integrálva a Richter portfoliójába, így nem teljes egészében kerül bele a top line-ba, egy átmeneti megállapodás van egyelőre, az alapján van royalty bevétele a Richternek.

Az egyes régiók közül az amerikai forgalom tudott nőni jelentősebben, Latin-Amerika is szépen emelkedett. Kína különböző szállítási okokból még mindig negatív tendenciát mutat. Európa változatlan súllyal szerepel a bevételekben, a FÁK súlya pedig jelentősen visszaesett.

A covid-járvány hatásaival kapcsolatban Orbán Gábor elmondta, hogy a harmadik hullám a Richter operációját is lényegesen jobban érintette, mint a korábbiak.

Tavaly nem kellett egy műszakot sem leállítani, idén már más volt a helyzet, a harmadik hullám a Richternél is nagyobb volt, de a gyógyszerellátást így is tudta biztosítani a vállalat. A nehézséget az jelentette, hogy ingadoztak az igények, így jól jött a tavaly felépített magas készletszint. A gyógyszeripar nem haszonélvezője a válságnak, a válság ugyanolyan válság a gyógyszeriparnak is – mondta el Orbán Gábor azt a feltételezést cáfolva, miszerint járványos időszakban a gyógyszerszektorra általánosságban elmondható, hogy jobban teljesít.

A bruttó fedezet a bevételnél nagyobb mértékben csökkent, ennek elsődleges oka a rubelárfolyam változása volt.

Az orosz gazdaság nagyon rossz állapotban van, ráadásul a gazdaságélénkítés tere nagyon kicsi - tette hozzá Orbán Gábor.

Alacsonyabb pályán van a cég a költségek tekintetében, a k+f költségekre azonban ez nem igaz, arányaiban és abszolút értékben is emelkedik.  Az üzemi eredményhányad minimálisan csökkent, de nem volt jelentős az elmozdulás, a költségek kontroll alatt maradtak.

A kilátásokkal kapcsolatban Orbán Gábor elmondta, hogy nem változott az idei évről alkotott kép az elmúlt időszakban, annak ellenére, hogy a covid harmadik hulláma súlyosabb volt.

Továbbra is közepes, egyszámjegyű árbevételnövekedést vár a menedzsment a teljes évre (valamivel 5 százalék alattit).

Idén két termék megy a piacra a nőgyógyászatban, a Vraylar iránti elkötelezettség töretlen, több készítménynél pedig az átmeneti lassulások után jobb kilátásokat lát a menedzsment. Vannak lefelé mutató kockázatok, de nagyjából azon a pályán tartják az üzemi eredményt, mint amit 3 hónappal korábban várt a cég.

Újságírói kérdésre válaszolva Orbán Gábor elmondta, hogy át kell gondolni a logisztikát, hogy ne szálljanak el a szállítmányozási költségek.

A Debreceni Egyetemen folyó covid-vakcinafejlesztésben nem vesz részt a Richter, nincs ezen a területen szaktudása a vállalatnak, de az oltási programot a dolgozóik oltásával segítik, a cégnél már magasabb az átoltottság, mint az országos átlag.

Az osztalékkal kapcsolatban Orbán Gábor kiemelte, hogy éveken át egy 25-40 százalékos sávon belül volt az osztalékarány, és jellemzően a sáv alján határozta meg a Richter az éves osztalékot, ezen most változtatott. Úgy látják, hogy a következő készpénzigényes tranzakció messze van, ezért most a sáv tetején határozták meg az osztalékfizetési rátát, vagyis az adózott eredmény 40 százalékát, részvényenként 225 forintot fizet most ki a vállalat. (Ez a jelenlegi árfolyammal számolva 2,7 százalékos osztalékhozamot jelent.)

A Richter árfolyama mérsékelten esik a ma reggeli kereskedésben a gyorsjelentést követően, 0,9 százalékos mínuszban áll a részvény, miközben a BUX index kisebb mértékben, 0,2 százalékot esett.

Címlapkép: Richter

medvetozsdebika_frankfurtitozsde
richter4_forras_richter
GettyImages-1233503994
koronavírus vállalati tőke nyereség befektetés
usa dollar

Alapblog Tyúk és tojás

Az ábrán azt látjuk, hogyan viszonyulnak a Trump és Biden szavazók a vakcinákhoz. Például a Biden szavazók 3,...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Első lépések a tőzsdei befektetés terén.
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Trade Surveillance Analyst

Trade Surveillance Analyst

Treasury Associate

Treasury Associate

Client Asset Analyst

Client Asset Analyst
2021-09-07
Sustainable World 2021
2021-09-08
Business and Finance Summit 2021 - CFO of the year
2021-09-21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021-09-30
Energy Investment Forum 2021
richter4_forras_richter