Előfizetői tartalom

Felemás zárás Amerikában

Portfolio
Az elmúlt napokban valamelyest elromlott a hangulat a tőzsdéken, Európában egyrészt a koronavírusos esetszámok emelkedése és az újabb korlátozások nyomják rá a bélyegüket a piaci hangulatra. Eközben az USA-ban az látszik, hogy beindult egy kisebb korrekció, miután például a benchmarknak számító S&P 500 a hosszabb időtávokon már túlvetté vált, illetve az is negatívan hatott a hangulatra, hogy újraválasztották Jerome Powellt az amerikai jegybank élére, ami szigorúbb monetáris politikai irányvonalat vetít előre Lael Brainardhoz képest, ami kedvezőtlen a kockázatos eszközök számára, és erre ugrottak tegnap a kötvényhozamok is. Összességében tehát inkább negatív most a hangulat tőzsdéket, és ez látszott ma reggel Ázsiában is, ahol estek a vezető indexek és Európában is kifejezetten rossz hangulatban indult a keddi kereskedés, majd a nap végére vegyes kép alakult ki. Az amerikai tőzsdék felemásan teljesítettek, a tech-papírokat püfölték, de az S&P és a Dow pluszban zárt.

2021. november 23. 22:01 Megosztás Vegyes zárás lett A kereskedés végéhez közelítve jelentősen javult a hangulat az amerikai tőzsdéken, de a techpapírokat továbbra is kerülték a befektetők. Ennek eredménye az lett, hogy a Dow Jones 0,59%-os,...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés