Előfizetői tartalom

Erre nem sokan számítottak a tőzsdéken: a mézeshetek után egyből jött a válóper

Portfolio
Tikkasztó nyári hőséggel érkezett meg a július, de a befektetők már jóval korábban elkezdtek izzadni, hiszen az év eleji csúcsok után beköszöntött a medvepiac a tőzsdéken. Balu kapitány gépének hátszelét pedig az infláció fújja, amely egyelőre nem mutatja a csillapodás jeleit, a jegybankok pedig addig emelik a kamatokat, amíg az áremelkedési ütem csökkenni fog. Ezzel együtt persze már az esetleges gazdasági recesszióval kapcsolatos félelmek is beúsztak a képbe, ami a sokáig töretlenül emelkedő nyersanyagárakon is nyomott hagyott már. Összességében lehet, hogy Salvador elnökének, Nayib Bukelének volt igaza, amikor a bitcoinról beszélt: nem szabad ránézni a grafikonokra, csak élvezni kell az életet. Vagy shortolni.

Csak néhány gondolat az idei tőzsdei eseményekről: a Dow Jones 15,3 százalékot esett az első félévben, ennél rosszabb évkezdetre utoljára 1962-ben, vagyis 60 évvel ezelőtt volt példa, akkor 23,2 százalékot esett a benchmark az S&P 500 20,6 százalékot esett az első félévben, ez 1970 óta (akkor 21,1% volt a mínusz), vagyis 52 éve a legrosszabb teljesítmény a nem alapvető...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 943 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái