Előfizetői tartalom

Újra veszteséges lett a magyar Vodafone, amit éppen felvásárolni készül a 4iG és a magyar állam

Múlt hét elején érkezett a bombahír, hogy a 4iG és a magyar állam felvásárolná a Vodafone Magyarországot. A tranzakció részleteiről, a magyar Vodafone piaci pozíciójáról és a tranzakció árazásáról már írtunk, most pedig megérkeztek a Vodafone Magyarország legfrissebb, 2021-es pénzügyi évről szóló számai is, ezekből kiderült, hogy zsinórban második éve veszteséges volt a vállalat.

Mérsékelten emelkedő bevételek

A Vodafone árbevételében 2019-ről 2020-ra volt egy nagy ugrás, akkor 38 százalékkal 205-ről 284 milliárd forintra nőttek a bevételek, ez a UPC Magyarország 2020-as megvásárlásával magyarázható, a UPC beolvadásával a Vodafone szolgáltatásai vezetékes szolgáltatásokkal (vezetékes telefon, internet és TV szolgáltatás) bővültek. A növekedést főleg a forgalmi és havi díjak árbevételének emelkedése okozta, amely az emelkedő ügyfélbázisnak, és a megtartott UPC ügyfeleknek volt betudható, de az egyéb bevételek is nagyot nőttek, emögött a volt UPC vezetékes ügyfelek felé számlázott tételek árbevételt növelő hatása állt.

A 2021-es pénzügyi évben a bevételek 1,7 százalékkal 288,7 milliárd forintra emelkedtek, emögött a vezetékes és a mobil szegmensben a forgalmi és havi díjak emelkedése áll, itt a bevételek 6 százalékkal közel 220 milliárd forintra emelkedtek, az export bevétel 59 százalékkal 6,2 milliárd forintra ugrott, itt pozitívan hatott a roaming bevételekre a koronavírus-korlátozások feloldása, eközben viszont az egyéb bevételek 19 százalékkal 35,5 milliárd forintra csökkentek, a telefonok és kiegészítők értékesítéséből származó bevételek közel 9 százalékkal 27,4 milliárd forintra estek.

Mérsékelten emelkedő költségek

A költségekben érdemi növekedés nem volt, az anyagjellegű ráfordítások 0,3 százalékkal 183 milliárd forintra emelkedtek, a személyi jellegű ráfordítások 1,4 százalékkal 27 milliárd forintra nőttek. Az egyéb ráfordítások 19 százalékkal 34,7 milliárd forintra emelkedtek, itt a legnagyobb tétel 16 milliárd forinttal a távközlési adó, de a ráfordítások növekedésének nagy részét a követelések értékvesztésének és a terven felüli értékcsökkenésnek (itt a meg nem valósult beruházások illetve a használaton kívüli eszközök értékét mutatják ki) a megugrása okozta.

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés