Előfizetői tartalom

Gyárleállítás közben: mi lesz veled, Dunaferr? - Exkluzív interjú a menedzsment tagjával

Elsődlegesen a kisebbségi tulajdonos támadását teszi felelőssé a Dunaferr RMS és HR igazgatója a társaságcsoport jelenlegi nehéz helyzetéért, ez ugyanis elbizonytalanította a vasmű üzleti partnereit, ami kritikus helyzetbe sodorta a céget. Sevcsik Mónika a Portfolio-nak adott exkluzív interjújában ugyanakkor azt is elmondta, hogy a menedzsment is vállalja a felelősséget a tevékenységéért. Mindezek mellett minden kényesebb ügyről is beszélgettünk, így az újraindítás esélyeiről, feltételeiről, a menedzsment - kisebbségi tulajdonosok és szakszervezet által felemlegetett - illegitimitásáról, a kisebbségi tulajdonosokhoz való viszonyukról, hogy ez az elmérgesedett vita nem rendezhető-e a felek között párbeszéd útján és arról is, hogy hogyan kívánják rendezni a tulajdonosi viszonyokat Cipruson. Az interjúból kiderült továbbá, hogy a menedzsment hálás a kormánynak, amiért az egy múlt heti határozatával lehetővé tette, hogy a gyár egységei biztonságos úton álljanak le. Ha ez nem így valósult volna meg, akkor az katasztrófahelyzettel fenyegetett volna az egész városra nézve. A gyár menedzsmentje bízik abban, hogy később lesz lehetőség újraindítani az üzemeket, a nyers vas- és acélgyártást is, ehhez számítanak a dolgozókra, valamint tőkeerős szakmai partner bevonására és nem mellékesen az állam támogatására. Ebben a helyzetben a társaság mondása a következő: "ezt a helyzetet addig túl kell élni". Azt is elismerte érdeklődésünkre, hogy felgyorsult a munkaerő elvándorlása.

Mielőtt a legaktuálisabb fejleményekkel kezdenénk a társaság életéből, mely szerint a múlt héten elkezdődött a társaság üzemeinek és gyártóegységeinek biztonságos leállítása, egy kis múltidézés sem ártana. Hány évet érdemes visszautazni az időben, hogy megtaláljuk arra a választ, hogy miért jutott idáig a vasmű? Az elmúlt két évet idézném fel, mert ezen idő...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés